Szánthó Miklós: A woke erejét nem becsülném le, a fekete misék minden titkolt ocsmányságát meg fogják idézni a választásig

794

Szánthó Miklós szerint nagyon durva választási kampány lesz Magyarországon, szerinte Brüsszel és az amerikai demokraták létszükségletnek érzik az Orbán-kormány elmozdítását. „Ahogy a kommunista, úgy a USAID- meg a Soros-hálózat sem vész el, csak átalakul. (…) Az elmúlt tizenöt évben is minden politikai, kommunikációs és szolgálati zsiványságot bevetettek ellenünk, és most se lesz másképp: pusztán a márkanév új, a tartalom és a cél ugyanaz, mint Bajnai, Vona, Jakab vagy Márki-Zay esetében” – mondta Szánthó a Demokratának adott interjújában.

Alapjogokért Központ főigazgatója szerint „a baloldalnak egy elitje van, a Tisza is kitartottja a brüsszeli globalista érdekkörnek, nem szuverén politikai erő”. „A korábbiaknál jóval nemtelenebb hadviselésre számítok a baloldal részéről, ugyanakkor bizakodásra ad okot, hogy vezetőjük nemcsak korrupt, de még – Gyurcsány Ferenc képességeit így némileg jobb fénytörésbe helyezve – bolond is” – mondta Szánthó a Tisza Párt elnökéről, Magyar Péterről.

„Egy Trump–Milei–Orbán-tengely fog szemben állni a Brüsszel–Soros-féle szabadcsapatokkal. Így azért más lesz a leányzó fekvése. De a woke erejét nem becsülném le, a fekete misék minden titkolt ocsmányságát is meg fogják idézni a következőkben, ezért is lesz kemény az előttünk álló bő egy év a választásokig”

– foglalta össze a várakozásait Szánthó.

Arról is beszélt, hogy ma Magyarország globális térben betöltött szerepe jóval nagyobb annál, mint ami a méretéből fakadna, ez pedig „a magyar jobboldal átgondolt nemzetstratégiájának az eredménye”. Úgy véli, Donald Trump visszatérésével a magyar-amerikai kapcsolatok újra csúcsformába lendülnek. „Hazánk lehet a belépési pont az USA számára Európába. Politikai és kulturális rokonság van Trumpék és a magyar jobboldal között, ez emel meg most minket” – tette hozzá.

Szánthó arra számít, hogy az Egyesült Államok első lépésként a kettős adóztatás elkerüléséről szóló megállapodást fogja újrakötni Magyarországgal, valamint kivezetik a vízumszigorításokat.

„Mondtuk korábban is: nem tudható, hogy a világ mindenkinek és általánosságban jobb hely lesz-e Trumppal, de hogy Magyarországnak jobb hely lesz, az biztos”

– jelentette ki a CPAC Hungary fő szervezője. Szerinte jól látszik, hogy Trumpék turbó fokozatba kapcsoltak és erőt mutatnak: déli határzár, kemény külpolitika, illegális migránsok kitoloncolása, kilépés „a nemzetközi liberális elit Patyomkin-egyezményeiből, leszámolás a zölddzsiháddal és a transzhülyeségekkel”. „Ami magyar szempontból különösen fontos: az ukrajnai béketervek felvázolása és a USAID-program lenullázása” – mondta.

Ugyanakkor Szánthó szerint „a mélyállam lebontása” nem lesz egyszerű feladat az USA-ban, „nem véletlen, hogy Donald Trumpnak első elnöksége alatt bele is tört a bicskája” – mondta.

„Ezzel csak azt szerettem volna hangsúlyozni, hogy a feladat nem kisebb: Amerikában Trump győzött, Európában emelkedik fel a jobboldal, de a patrióták kora csak úgy jöhet el, a woke ármánykodást akkor lehet civilizációs szinten is legyőzni, ha az óceán két oldaláról kiinduló hullám össze tud érni: ennek az erőközpontja lesz a májusi CPAC Hungary. Igen, azért kell győznünk, hogy harcolhassunk!” – mondta a konzervatív-jobboldali politikai találkozó szervezője.

Alapjogokért Központot és irányítóját, Szánthó Miklóst korábbi portrévideónkban részletesen is bemutattuk:

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!