Ha csak az elmúlt hetek tapasztalatai állnának a rendelkezésünkre, akkor sem volna tovább halogatható a nemzetiségek országgyűlési képviseletének reformja. A roma nemzetiségi listára való feliratkoztatás és szavaztatás tapasztalatai annak ellenére teszik világossá a rendszer tarthatatlanságát, hogy a mandátumszerzés nem sikerült. A Political Capital választási szakértője sokadszorra sürgeti a nemzetiségi választás reformját (is), talán most fogadókészség is lesz rá.
A 2026-os választást megelőzően a német identitással is rendelkező magyar választópolgárok kritikus tömege leiratkozott a német nemzetiségi névjegyzékről, így már jóval a választás előtt világos volt, hogy 2018-cal és 2022-vel ellentétben idén nem lesz teljes értékű mandátuma a német nemzetiségnek. Úgy tűnt viszont, hogy minden együtt van ahhoz, hogy a roma nemzetiségnek idén először sikerüljön képviselőt küldenie a parlamentbe. Mégsem így lett. Bár nagyon eltérő okokból, de mind a német, mind a roma nemzetiségi mandátum körüli mozgások ráerősítettek a status quo fenntarthatatlanságára.
Korábban már sokat foglalkoztunk a német nemzetiségi mandátummal, az alábbiakban a roma nemzetiségi listáról és mandátumról, illetve a rendszer reformjának elkerülhetetlenségéről lesz szó.
A feliratkoz(tat)ás
A Political Capital 2025. június 23-ától egészen a választás napjáig napi szinten monitorozta a nemzetiségi névjegyzékek mozgásait.
Mintegy fél évig csak a természetes fogyás volt kiolvasható a roma nemzetiségi listára feliratkozottak lassú csökkenéséből: számuk 2025. június 23-ától 2026. március 5-éig 40653-ról 39968-ra csökkent. Ebben benne van az is, hogy az értesítők idén februári kézhezvételét követően néhány százan leiratkoztak. Március 6-án azonban a görbe elindult felfelé, 18-ától pedig egyenesen kilőtt. Április 3-án 47453 főn tetőzött, majd a választás napjára 44746-ra korrigált vissza.
A Lakmusz kikérte a részletes adatokat, ami újabb adalékul szolgál: „Az NVI-től kapott tájékoztatás szerint 2026. február 21. és 2026. április 2-a között elektronikusan (Ügyfélkapu+ vagy DÁP segítségével) 63-an, személyesen 35-en, kézbesítési meghatalmazotton keresztül viszont 10062-en adták be a kérelmüket a roma nemzetiségi névjegyzékbe. A kérelmek 99 százaléka tehát a visszaélésre leginkább lehetőséget adó módon, meghatalmazotton keresztül érkezett.”
Először is felmerül a kérdés, hogyan iratkozhattak fel több mint 10 ezren, ha nem volt olyan nap, amikor a 40 ezres bázisértéknél ennyivel többen szerepeltek volna a névjegyzékben. Ez úgy lehetséges, hogy a választást megelőző hetekben két egymással ellentétes folyamat zajlott: egyszerre regisztráltattak be ezreket a névjegyzékre, és iratkoztak le sokan ugyanonnan. A napi adatokban tehát csak a különbözet látszik, de az nem, hogy aznap pontosan hányan iratkoztak fel és le.
Másodszor, ezekből az adatokból és helyszíni riportokból teljesen világos, hogy beregisztráltatás / feliratkoztatás zajlott. Már a legnagyobb növekedést produkáló települések időbeli trendje is erre utalt, az a tény pedig, hogy csak maroknyi ember iratkozott fel személyesen vagy elektronikusan, több mint 10 ezer pedig meghatalmazotton keresztül, megerősítette az alapos gyanút, miszerint szervezett akció keretében történt a feliratkoztatás.
A korábbi választásokkal ellentétben az Országos Roma Önkormányzat és a Fidesz tehát ambicionálta a roma nemzetiségi mandátum megszerzését. Minden jel arra mutatott, hogy ez nem okozhat gondot a sokat próbált mozgósító gépezetnek: ha a politikai akarat megvan, mintegy 45 ezer regisztráltból bizonyosan sikerül érvényesen leszavaztatni 25-30 ezer főt. Nem így lett.
A választás napja
Annak ellenére nem, hogy a feliratkozott választópolgárok közül bő 25 ezren ténylegesen meg is jelentek a szavazóhelyiségekben. Ahogy a Választási Földrajzon Kovalcsik Tamás már megírta, a roma nemzetiségi névjegyzéket aláírók számánál jóval kevesebb érvényes szavazat született:
- 419-cel kevesebb nemzetiségi szavazólap volt az urnákban; ennyien lehettek, akik hazavitték vagy megsemmisítették a szavazólapot,
- 5782-en adtak le érvénytelen szavazatot,
- 39 szavazólapról a bélyegző maradt le,
így a maradék, mindössze 19203 szavazat lett érvényes.
Látva az országos választási eredményt és a Fidesz válságát, ma már nem is annyira meglepő, mint inkább szimptomatikus, hogy a (volt) kormánypárti kampánygépezet egy ennyire jól körülhatárolt feladatot sem volt képes megoldani.
Az országos hangulatváltozás a romák körében is érzékelhetővé vált, amihez fontos adalékot szolgáltatott A szavazat ára című film, és a részben erre épülő őrszemmozgalom. A szavazókörök környékén állampolgári felvilágosító / a csalástól elrettentő tevékenységet végző aktivisták munkájának eredményeképp, becslések szerint akár százezres nagyságrendben is megelőzhették, hogy eltérített szavazatok kerüljenek az urnákba. Bizonyosan jó pár ezer lehetett volna közöttük, amelyek, ha célba érnek, a nemzetiségi listára érkeztek volna.
Az érvénytelen szavazatok magas számára több megfejtés is lehetséges. Felmerülhet, hogy sokan így protestáltak: bár a kényszernek nem tudtak ellenállni, beültek a kisbuszba, bementek a szavazókörbe, de a szavazófülke magányában érvénytelenül szavaztak – akár úgy, hogy lefotózták az elvárásoknak megfelelően kitöltött szavazólapot, majd érvénytelenítették azt. Ez a magatartás meglehetősen erős állampolgári tudatosságot, öntudatot feltételez, ezért valószínűbb magyarázat, hogy sokan nem értették, hogyan lehet érvényesen szavazni, és ez egyáltalán nem az ő hibájuk: a magyar választási rendszer egyik legsötétebb szégyenfoltja, hogy a nemzetiségi választáson az országos nemzetiségi önkormányzatoknak listaállítási monopóliumuk van, ebből következően a szavazólapon egyetlen lista egyetlen karikájába kell ikszelni. A választási irodák nem közlik a szavazólap érvénytelenségének okát, de egyáltalán nem volna érthetetlen, ha sokan például a listavezető nevének bekarikázásával szándékoztak volna érvényesen szavazni, esetleg üresen dobták be a szavazólapot, mivel – helyesen – nem látták rajta, hol is van ezen a választási lehetőség.
Mindeközben a kedvezményes kvóta – részben a magas részvétel, részben a TISZA óriási különbséggel nyert egyéni kerületei, részben a nem hasznosuló szavazatok alacsony aránya miatt (a DK és az MKKP együtt sem szerzett 2 százalékot) – rendkívül magas, 26712 lett (a kvóta kiszámításának módjáról lásd a Political Capital választásirendszer-magyarázó kisokosát). A roma nemzetiségi lista tehát még abban az esetben sem érte volna el a mandátumszerzéshez szükséges kedvezményes kvótát, ha a szavazókörig eljutott roma nemzetiségi szavazók 100%-a érvényesen szavazott volna.
A nélkülözhetetlen reform
Bár a nemzetiségek parlamenti képviselete nemes cél, a Fidesz 2011-ben egy olyan rendszert hozott létre, amely
- kizárja a választási versengést,
- 13-ból 11 nemzetiség számára matematikai esélyt sem biztosít a tényleges mandátumszerzésre,
- megnyitja az utat az előtt, hogy a hatalom foglyul ejtse a nemzetiségi mandátumot.
A korábbi három, és különösen az idei választás, a gyakorlatban is megerősítette, hogy a minden ízében elrontott rendszer gyökeres reformra szorul. Az Emberi Jogok Európai Bírósága már 2022-ben kimondta ezt – eddig bármiféle következmény nélkül.
Minden jel szerint az újonnan felálló kormányban megvan a szándék egy átfogó választási reform levezénylésére. Ennek csak egy apró elemét teszi ki az a kérdés, hogy Magyarország mit szeretne kezdeni a nemzetiségi képviselet összetett kérdésével.
Ahogy a teljes választásireform-folyamatnak, úgy annak részeként a nemzetiségi képviselet megteremtésének is egy széles körű politikai, szakmai és társadalmi vitával kell indulnia. Van jobb választás címmel ennek előmozdítása érdekében publikáltuk tavaly decemberben választási sorvezetőnket.
Ha egyszer ez a vita beindul, onnan lesz érdemes indítani, hogy valóban indokolt-e, hogy teljes értékű, kedvezményes mandátumot biztosítsunk a magyarországi nemzetiségek számára, nem volna-e elegendő a szószólói poszt biztosítása. Ehhez először is meg kell vizsgálni, milyen eredményeket ért el 2018 óta az egyetlen teljes értékű mandátummal rendelkező nemzetiségi képviselő, illetve a különböző ciklusokban 11-13 főt számláló nemzetiségi szószólók. A párbeszédbe nemcsak a nemzetiségek képviselőit szükséges bevonni, hiszen a teljes politikai közösséget érintő ügyről van szó.
Egy példa jól érzékelteti, hogy miért elválaszthatatlan a nemzetiségi képviselők választásának módja a teljes választási rendszerről való gondolkodástól. Tegyük fel, hosszas egyeztetés után az a döntés születik, hogy igenis meg kell teremteni annak lehetőségét, hogy mind a 13 nemzetiség teljes értékű parlamenti képviselettel rendelkezzen. Amíg csak egy-két mandátumról volt szó, a nemzetiségek csak mérsékelten „zavartak be” a pártok versenyébe, de ha már 13 mandátumot tartanánk fenn számukra, ahhoz a pártoknak is lenne egy-két szavuk. Egy 199 fő parlamentben ugyanis a 13 nemzetiségi képviselő akár a kormány-ellenzék relációt is eldöntheti, márpedig ezt valójában senki sem akarja. Ha ezt elfogadjuk, a nemzetiségi mandátumok súlyát úgy lehetne csökkenteni, ha drasztikusan megemelnénk a parlamenti képviselők számát. Ez önmagában nem biztos, hogy probléma lenne, de nehéz elképzelni, hogy ezt a döntést bármely párt felvállalná. Arról pedig még nem is esett szó, hogy miért járna ugyanakkora súlyú mandátum egy pár ezer fős nemzetiségnek, mint a több százezres roma kisebbségnek. Az alternatív megoldás, ha csak szószólói mandátumot szerezhetnek a nemzetiségek, de a verseny feltételeit akkor is meg kell teremteni, és el lehet gondolkodni a szószólói jogosítványok megerősítésén.
A nemzetiségi képviselet tényleges képviseletének megteremtéséről tehát a nagy egész részeként szükséges gondolkodni. Az új kormánynak nem az az elsődleges feladata, hogy maga adjon választ az összes felmerülő részletkérdésre (láttuk, hogy ez a szerepfelfogás hova vezet), hanem az, hogy megteremtse a különböző érdekek, értékek, érvek ütköztetésének fórumát, és ezeket gondosan mérlegelve hozza meg a szükséges politikai döntéseket, teremtse meg az új választási rendszer, benne a nemzetiségi képviselet jogszabályi környezetét.
