Ne foglalkozzon közügyekkel, aki külföldről kap pénzt! – ezzel megy neki a kormány a neki nem tetsző civileknek

„Van egy olyan szürke zóna, amely a politikának már, a titkosszolgálatoknak még nem éri el az ingerküszöbét” – a Szuverenitásvédelmi Hivatal (SZH) elnöke, Lánczi Tamás eképpen határozta meg az általa irányított szervezet helyét nemrég az Infórádiónak adott interjújában.

Ez az önmeghatározás jól jellemzi mindazt, amit a kormányzat a szuverenitásvédelmi harc nevében folytat már egy ideje: olyan ellenségeket azonosít, amelyek ellen eleve szürke zónás hadviselést folytat a kormány. Ezek a kiszemelt aktorok ugyanis törvényesen működnek, adót fizetnek, nem követnek el bűncselekményeket, de tevékenységük valamiért mégis szúrja a kormányzat szemét. Mivel a hatalom ezeket sem a jog, sem a titkosszolgálatok eszközeivel nem tudja fekete-fehéren elintézni, hiszen nem kémek, és nem is jelentenek veszélyt az alkotmányos rendre, pusztán politikailag veszélyesek a kormányra, ezért mondvacsinált, zavaros fogalmakkal operálva egyetlen eszköz marad ellenük: a megbélyegzés.

Az ok, amelyért ezeket az aktorokat ellenségnek kiáltották ki, egyetlen dologra vezethető vissza: tevékenységük finanszírozásához adott esetben külföldi szereplők is hozzájárulnak vagy hozzájárultak, és a kormányzat meggyőződése szerint azért teszik ezt, hogy nyomást gyakoroljanak a magyar államra, befolyásolják a kormány politikáját. Márpedig a magyar kormány szerint két olyan pont van a világban, ahol az Orbán Viktor által a Star Warsból kölcsönvett kifejezéssel élve a „birodalom” emberei ültek vagy most is ülnek: Washington és Brüsszel.

A titokzatos „hálózat”

A külföldről is támogatott civil szervezetekkel szemben az Orbán-kormány nem először nyilvánítja ki nemtetszését, ám miután az Egyesült Államokban az illiberális erőkkel szimpatizáló Donald Trump lett az elnök, most a magyar kormányfő is felbátorodott. Évértékelő beszédében pedig egyértelműen hadat üzent annak a „hálózatnak”, amely szerinte nem magyar, hanem külföldi érdekeket szolgál, de Magyarországon aktív.

Orbán ugyan nem nevezte nevén ezt a „hálózatot”, de az évértékelő beszédében ennek a vélt összeesküvésnek még a szereplőit is megemlítette: a felsorolása szerint újságírók, bírók és ügyészek, politikusok, alapítványok, bürokraták a tagjai ennek a „hatalmas gépezetnek, amely a liberális véleménydiktatúrát és politikai elnyomást működtette az egész nyugati világban”.

Orbán nyilván azokra a magyar kormány intézkedéseivel szemben kritikus hazai és külföldi szereplőkre gondolt, akik az elmúlt években, évtizedekben nem értettek egyet az illiberális felfogásával, és amelyek külföldről, főleg az Egyesült Államokból és az EU-ból pénzügyi támogatást kaptak a tevékenységükhöz. Ők a miniszterelnök meggyőződése szerint ezzel egyértelműen külföldi érdekeket, a „birodalom” érdekeit szolgálták ki.

Orbán az évértékelő beszédében azt ígérte, hogy a „birodalom budapesti lerakatával” húsvétra végezni fog a kormányzat, de azt nem fejtette ki, mit ért ezalatt. Két konkrétum hangzott csak el:

1. Magyarország kormánybiztost küld az Egyesült Államokba, hogy „begyűjtse az összes, Magyarországra vonatkozó bizonyítékot” az ide áramló külföldi támogatásokról;
2. ezután az amerikai Magnitsky-törvény (vagy Magnyickij-törvény) mintájára valahogyan szankcionálnák is az ilyen pénzeket felhasználó szervezeteket, és elzárnák a „Soros-hálózat” pénzcsapjait.

Szankciók, de mire és kire?

Az ügyben egyelőre inkább csak a kérdések sorakoznak. Nem tudni például, hogy Orbán egészen pontosan mit ért a „birodalom budapesti lerakata” alatt. Nemzetközi civil szervezetek magyarországi leágazásait? Tisztán magyarországi civil szervezeteket? A kormánytól és a Fidesztől független újságokat, újságírókat? És persze az sem világos, mit ért az alatt, hogy ezekkel végezni fognak. Megtiltják a működésüket? Ellehetetlenítik a tevékenységüket? Megtiltják, hogy külföldről támogatást fogadhassanak el? Valamilyen hatósági vagy hivatali módszerrel megbélyegzik, listázzák őket? Vagy csak kormányzati kommunikációs offenzívát indítanak ellenük?

Azért is nehéz megjósolni, mi várható, mert a kormányzati szereplők is egymásnak ellentmondó nyilatkozatokat tesznek az ügyben. Ha a „birodalom budapesti lerakatára” az amerikai Magnitsky-törvény mintájára készült jogszabállyal akarnak lecsapni, az elméletileg olyan szankciókat jelentene, mint amilyeneket az Egyesült Államok léptet életbe azon szervezetek vagy személyek ellen, amelyekről úgy ítéli meg, hogy rájuk nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek. Ilyen szankciós intézkedést hajtott végre egyébként a Biden-adminisztráció például Rogán Antallal szemben.

Csakhogy ez alapvetően külföldiekre vonatkozik. Az amerikai globális Magnitsky emberi jogi elszámoltathatósági törvény felhatalmazza az amerikai elnököt arra, hogy bizonyos „külföldi személyek” (magánszemélyek és szervezetek) vízumát blokkolja vagy visszavonja, illetve vagyoni szankciókat szabjon ki velük szemben, például befagyassza az ottani bankszámlájukat. Ezt háborús bűnösök vagy olyan emberek ellen alkalmazhatják, akik „jelentős korrupciós cselekményekben” bűnrészesek, és ezért nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek az Egyesült Államokra nézve.

A politikai korrupció vajon mi?

Az már látható, hogy a kormányzati kommunikációban a politikai korrupció lett a kulcsszó, amelyet a Fidesz látványosan sulykolni kezdett. A fideszes kommunikáció szerint a „guruló dollárokat”, „guruló eurókat” (értsd: külföldi támogatásokat) elfogadó és közéleti–politikai kérdésekben megnyilvánuló magyar aktorok mind politikai korrupcióban vettek részt. A kormányzati érvelés szerint ugyanis ezek a szereplők azért fogadtak el külföldi forrásokat, hogy a demokrata párti vezetésű USA érdekeit szolgálják, az amerikaiak vagy az EU által fontosnak vélt ügyekben a „magyar érdekekkel” ellentétesen befolyásolják a magyarországi közéletet, politikát.

„Politikai korrupció” és „magyar érdek” – íme két olyan kifejezés, amelyeket nem lehet pontosan definiálni, csak a politikai mezőben értelmezhetők. Noha Fideszhez köthető alapítvány is kapott már külföldi támogatást, a kormányzat viszonylag egyszerű helyzetben van, hiszen még titkolni sem titkolják, hogy ők döntik el, mi számít magyar érdeknek, és mi nem. Ahogy Menczer Tamás, a Fidesz kommunikációs igazgatója a Telexnek adott interjújában fogalmazott: a Fidesz „mindig a magyar érdeket szolgálta”. Kósa Lajos fideszes politikus szerint például ezzel szemben a Telex azért kapott külföldi támogatást, hogy a kormány támadására hajlandó újságírókat képezzen ki. (A valóság ezzel szemben az, hogy a Telex Akadémián szigorúan politikamentesen középiskolások tanulhatnak a média elméletéről, a tudatos médiafogyasztásról, és próbálhatják ki maguk is, hogyan készül egy újság; illetve akkreditált tanárképzés folyik. Az ehhez elnyert amerikai pályázatról pedig az Akadémia indulásakor és a legközelebbi átláthatósági jelentésünkben is transzparensen beszámoltunk.)

A „politikai korrupciót” fogalmát egyébként az a Transparency International is definiálta korábban, amely a fideszes narratíva alapján a „birodalom” része. „Politikai döntéshozók, akik a hatalmon maradás érdekében visszaélnek a pozíciójukkal, helyzetükkel és vagyonukkal, jogellenesen befolyásolnak politikákat, intézményeket, valamint a közpénzek elosztását” – így határozta meg ezt a kifejezést a Transparency, egyértelműen olyan politikusokra alkalmazva azt, akik hatalmi, döntéshozói helyzetben vannak. Persze a kormányzati narratíva szerint a civilek is ilyen korrupt viszonyrendszerben vannak, csak ők a fogadó fél, tehát pénzt fogadnak el (külföldi) politikai döntéshozóktól, hogy végrehajtsák azt, amivel megbízták őket.

Nemcsak az egymásnak ellentmondó vagy a konkrétumokat nélkülöző fideszes nyilatkozatok, de az eltérő értelmezések miatt is nehéz kitalálni, mégis mire fut majd ki az az offenzíva, amely a jogalkotásban egyelőre még nem, csak a kormányzati kommunikációban öltött testet, de ott már összehangoltan.

Ha mindezek mentén meg is lehetne alkotni egy „magyar Magnitsky-törvényt” vagy valami ahhoz hasonlót, nem világos, miből is állna az a bizonyos szankció. Mivel a kormányzati kommunikáció a pénzcsapok elzárását hangsúlyozza, ezért vélhetően a külföldről érkező támogatások blokkolása jöhetne szóba, de homályos, hogy ezt mégis milyen jogszabályi változtatásokkal érnék el.

Mi az, hogy közélet?

Lánczi Tamás a már említett interjúban arról beszélt, hogy szerinte az lenne a helyénvaló, ha nem kaphatnának külföldről támogatást olyan magyarországi civil szervezetek, amelyek közéleti tevékenységet folytatnak. Ezt azzal indokolta, hogy szerinte az a civil szervezet, amely politikai–közéleti tevékenységet folytat, olyan, mint egy párt, márpedig a pártok sem kaphatnak külföldről támogatást. Lánczi szerint az rendben van, ha egy civil szervezet közéleti kérdésben a hangját hallatja, merthogy vélemény- és szólásszabadság van, de az nincsen rendben, ha úgy akar beleszólni a közéletbe, hogy közben külföldről kap pénzt.

De ez az érvelés sem tűnik sziklaszilárdnak, mivel azt az interjúban Lánczi sem tudta megmondani, hogy pontosan mi alapján döntené el a magyar állam, mi számít politikai nyomásgyakorlásnak, és mi nem.

„Ami politikai nyomásgyakorlás, az annak is látszik, ezt eléggé jól meg lehet különböztetni attól, mint amikor valaki egyébként valódi civil tevékenységet folytat”

– erre a fontos kérdésre mindösszesen ezt válaszolta a Szuverenitásvédelmi Hivatal elnöke.

Pedig a kérdés nem szőrszálhasogatás. Még az Inforádió riportere is felvetette, hogy ha például szemétgyűjtést végez egy külföldről finanszírozott szervezet, de a szemétgyűjtés közben odalép a civilekhez egy államtitkár-helyettes fotózkodni kampány közben, akkor azzal a civilek a belpolitikát befolyásolják?

Lánczi ebben az interjúban azt fejtegette, hogy szerinte „nincsen azzal probléma, hogyha egy civil szervezet a politika területére téved és politikai véleményt fejt ki”, csak „idegen szándék, befolyás, pénz ne legyen” mögötte. „A probléma azokkal van, mert onnantól kezdve az azt jelenti, hogy valakik kívülről próbálják manipulálni a magyar nyilvánosságot, a magyar közvéleményt, a magyar politikát, a hatalomgyakorlókat akár országos, akár helyi szinten” – magyarázta az SZH elnöke, de még így sem világos, hogy egy civil szervezet miért ne lehetne hatással a társadalomra és a közéletre akkor, ha egyébként nincs is döntéshozói helyzetben.

Az SZH vezetőjének értelmezése szerint az ország szuverenitásának árt, ha valaki külföldről támogatást vagy tudást kap, és a saját szervezetén keresztül olyan álláspontot képvisel, amelyet a donor is, mert ezzel kiszolgálja egy külföldi szereplő (üzleti kör vagy állam) érdekét. Lánczi szerint ez akkor is így van, ha a támogatottnak eleve ugyanaz az álláspontja egy adott kérdésben, mint amit a támogató képvisel.

A kormányzati nyilatkozatokból annyi hámozható ki, hogy elsősorban azok a külföldről is finanszírozott aktorok kerülnének célkeresztbe, akik a „magyar érdekekkel” ellentétes álláspontot képviselnek például a migráció, a háború terén vagy genderkérdésekben.

Arra egyébként Lánczi is utalt, hogy nemcsak az amerikai támogatásokkal van baja a kormánynak, hanem az EU-ból érkező pénzekkel is, ha azt olyan civilek kapják, akik közéleti–politikai kérdésekben állást foglalnak.

Washingtonba és Brüsszelbe indulnak

Ha nem is tudni még, milyen konkrét jogszabályi változások várhatók, azt már tudni lehet, hogy két irányba indult el a kormányzat. Egyrészt az Egyesült Államokba kormánymegbízottat küldenek, hogy kiderítsék, milyen támogatások érkeztek onnan az elmúlt években magyar szereplőkhöz. Másrészt Brüsszelben a kormányzat által feltőkésített Mathias Corvinus Collegium brüsszeli ágát, az MCC Brussels agytrösztöt aktivizálják.

Az MCC Brussels feladata az lesz, hogy rávilágítson, hogy az Európai Bizottságból mennyi pénz folyt nem kormányzati civil szervezetekhez és think-tankekhez. Az MCC Brussels szerint ez azért történt, hogy a Bizottság kizárólag saját politikai irányvonalát erősítse, közben elhallgattatva az egyet nem értő véleményeket.

Amíg a kormányzat az amerikai USAID-ügy farvízén próbál leszámolni a kormányzattal kritikus, de az Egyesült Államoktól támogatást kapott magyar szereplőkkel, addig Brüsszelben a „zöld megállapodást”, a Green Dealt érintő kifizetéseket veszi célkeresztbe, azon belül is az A Polgárok, Egyenlőség, Jogok és Értékek (CERV) nevű programot.

Az MCC Brussels szerint az EU-tól pénzügyileg függő szervezetek a Bizottság menetrendjének előmozdításában játszanak közvetítő szerepet. A pénzügyi támogatásért cserébe politikai propagandát biztosítanak, elmosva a határokat a független civil társadalom és az intézményi propaganda között.

Ha elfogadjuk, hogy igaz az, amit az MCC Brussels állít, akkor a kormányzatnak az a baja, hogy Brüsszelben ugyanazt csinálják, mint amit a magyar kormány idehaza: az elmúlt években a magyar kormány bőkezűen támogatta a neki politikailag kedves civil szervezeteket, hogy aztán azok a kormányzati nyilvánosságban ugyanazt az álláspontot hangoztassák, amelyet a kormány.

Ideológiai háború

„Az EU egy nem kormányzati szervezetekből és engedékeny médiából álló rendkívüli propagandahálózatot halmozott fel, amelyet az uniós adófizetők fizetnek, miközben közvetlenül az európai polgárok akarata ellen dolgoznak. Tekintettel ennek az EU-NGO propagandakomplexumnak a méretére, szükségünk van egy olyan testületre, amely rendelkezik azzal a hatalommal és indíttatással, hogy leleplezze ennek az ideológiai korrupciónak a teljes skáláját, ezért kérjük az »EU DOGE« létrehozását” – írta közleményében Frank Füredi, az MCC Brussels ügyvezető igazgatója.

Az EU DOGE létrehozását a Trump-adminisztráció ihlette. A Trump elnökválasztási kampányát több mint 290 millió dollárral támogató Elon Musk techmilliárdos az újraválasztott elnök győzelme után ugyanis gyorsan megkapta a lehetőséget, hogy tanácsadóként megkezdhesse a szövetségi kormányzat karcsúsítását egy minisztériumnak nevezett szervezet, a DOGE (Department of Government Efficiency – Kormányzati Hatékonysági Minisztérium) élén. Mire a sajtó felocsúdott, Musk emberei már átvették az irányítást egy sor olyan kormányzati szerv felett, amelynek az amerikaiak még csak a nevét sem hallották soha, és hozzáférést követeltek és kaptak érzékeny kormányzati rendszerekhez, több esetben is a biztonsági szabályok betartását felemlegető szakemberek erővel és fenyegetésekkel elért félreállításával.

Bár Brüsszelben és Washingtonban is aktivizálja magát a kormányzat, könnyen elképzelhető, hogy a kormánnyal kritikus civilek és a sajtó vegzálása, a kormányzati „tényfeltárás” nem több mint politikai cirkusz, amelynek két politikai célja lehet. Az egyik, hogy az ellenségképpel összezárja a Fidesz magszavazóit, a kormánypárt tematizálni tudja a belpolitikát, miközben újradefiniálja a politikai korrupciót. A másik, hogy lépésre kényszerítse Orbán kihívóját, Magyar Pétert. Ha a Tisza Párt elnöke kiáll a megtámadott civilek mellett, akkor a Fidesz újra rásütheti, hogy ő is a „birodalom” embere. Ha viszont nem áll ki a civilek mellett, akkor azoknak a szimpátiáját veszítheti el, akiknek azok az értékek fontosak, amelyeket ezek a civilek képviselnek.