Megkapta a doktori címet Orbán Balázs
Orbán Balázs hivatalosan is megszerezte a doktori címet, miután az ELTE Egyetemi Doktori Tanácsa (EDT) 2025. január 30-i ülésén odaítélte neki. A 444 szerint pénteken került fel az egyetem honlapjára a döntésről szóló dokumentum.
A miniszterelnök politikai igazgatójának doktori védését 2024. december 3-án tartották az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán. Az ELTE bírálóbizottsága a védés után azt javasolta, hogy Orbán Balázs kapja meg a doktori címet.
Doktori védés ekkora port még nem kavart Magyarországon. Többen kritizálták az ELTE eljárását, azaz hogy egyáltalán engedték, hogy Orbán Balázs náluk próbáljon doktori fokozatot szerezni, de konkrét plágiumvád is felmerült a disszertációval kapcsolatban.
A dolgozattal kapcsolatos problémákat Rácz András Oroszország-szakértő, a Budapesti Corvinus Egyetem oktatója szedte össze Facebook-posztjaiban. Rácz először a dolgozat főbb megállapításait tartalmazó, úgynevezett tézisfüzetet vizsgálta meg, és észrevette, hogy a 13 oldalas szöveg egyoldalnyi szó szerinti átvételt tartalmaz Orbán Balázs és Árpási Botond 2023-as tanulmányából. A gond ezzel csak az, hogy a tézisfüzet nem hivatkozza ezt a tanulmányt, holott a szó szerinti hivatkozást a tudományos publikációk szabályai szerint mindenképp fel kellene tüntetni.
Orbán erre azt mondta, ő feltüntette a tanulmányt, csak nem szövegközi hivatkozásként vagy felhasznált irodalomként, hanem saját korábbi, témába vágó publikációi egyikeként, és ezt konzulensével és opponenseivel egyeztetve tette. A bizottság elfogadta ezt az indoklást. Arra azonban még így sem kaptunk egyértelmű választ, hogy miért Árpási Botond számítógépén készült a tézisfüzet.
A tavaly decemberi védés után tizenháromszor megkérdeztük Orbán Balázst, miért valaki más számítógépén keletkezett a tézisfüzete.