Az igazi repülőrajt: idén ma volt először 20 foknál is melegebb

316

Idén először szerdán emelkedett 20 Celsius-fok fölé a napi maximum-hőmérséklet – közölte a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán szerdán. Mint írták, a Kárpát-medencét kitöltő igen száraz levegő és az Alpokalján megélénkülő déli szél hatására Fertőrákoson szerda délután 20,2 Celsius-fokos napi csúcsértéket regisztráltak, amivel idén először mértek melegebbet 20 foknál.

A bejegyzéshez készített infografika szerint a Balaton partján, Siófokon szerda délután mindössze 11,9 fokot mértek, ennél hidegebb csak a Kékestetőn volt.

Hozzátették: a száraz levegőben gyorsan és sokat emelkedik a hőmérséklet az országszerte zavartalan napsütés hatására, így a hidegre hajlamos helyeinken – ahol erősebb volt az éjszakai lehűlés – 25 fok fölötti a szerdai napi hőingás értéke. Jelezték: ez nem példa nélküli ugyan, de évente legfeljebb egy-két rövidebb időszakban, jellemzően kora tavasszal fordul elő.

Megjegyezték: a napi hőingás rekordja Magyarországon 31,1 fok, amit három évvel ezelőtt, március végén egy hasonlóan száraz, de még néhány fokkal melegebb időszakban mértek Szécsényben.

Na jó, de milyen idő lesz?

Csütörtök:

A pára- és ködfoltok feloszlását felhőtlen, illetve derült, napos, száraz idő követi, délutántól helyenként kevés fátyolfelhő lehet az égen. A déli, délkeleti szél az Észak-Dunántúlon megélénkül, Sopron környékén erős széllökés is lehet, másutt gyenge vagy mérsékelt marad a légáramlás. A legmagasabb nappali hőmérséklet 16, 22 fok között várható.

Péntek:

Napos idő lesz fátyolfelhőkkel, csapadék nélkül. A déli, délkeleti szél csupán a Fertő és Sopron környékén élénkül meg. A hőmérséklet hajnalban többnyire -5 és 0 fok között alakul, északnyugaton és a magasabban fekvő helyeken ennél enyhébb, míg a fagyzugokban hidegebb is lehet. Délután 16, 21 fokra van kilátás.

Szombat:

Fátyolfelhős, napos, száraz időnk lesz. A déli, délkeleti szél többnyire mérsékelt marad. A hőmérséklet hajnalban többnyire -5 és 0 fok között alakul, a magasabban fekvő helyeken ennél enyhébb, míg a fagyzugokban hidegebb is lehet. Délutánra 16, 21 fok közé melegszik fel a levegő.

Vasárnap:

Továbbra is fátyolfelhős, napos, csapadékmentes időben lesz részünk. A délies szél megélénkül, északnyugaton meg is erősödhet. A minimum-hőmérséklet többnyire -3 és +2 fok között alakul, a magasabban fekvő helyeken ennél enyhébb, míg a fagyzugokban hidegebb is lehet. A csúcsérték 16 és 21 fok között változik.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!