A magyar települések harmadánál gond van az ivóvízzel

Magyarország településeinek több mint egyharmadában gond van a vezetékes ivóvízellátással.

– derül ki a G7 szerdai cikkéből.

Annak ellenére, hogy Magyarországon a vezetékes ivóvíz elérhetősége alapvető közszolgáltatás kellene, hogy legyen, vannak olyan falvak, ahol megszokottá vált, hogy ihatatlan a csapvíz, sőt, egyes helyeken fürdéshez sem javasolják. A probléma elsősorban a kisebb, periférikus községeket érinti, ami alól azonban a főváros agglomerációja sem kivétel, ahogy azt a Pilis és Monorierdő ivóvízhálózatában talált fonalférgek is mutatják.

A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) adatai szerint mára több mint 100 településen vált ihatatlanná a víz, az ivóvízszempontból „problémás” települések száma pedig több 1000-re tehető.

Szám szerint 1126 faluban és községben kifogásolt minőségű a víz, ami a gyakorlatban annyit jelent, hogy a vízben olyan anyagok találhatók, amelyek bár nem feltétlenül veszélyesek az egészségre, de kellemetlen szagot és ízt adnak a víznek. Az igazán problémás települések száma pedig körülbelül 140-re tehető országosan: 110 településen eseti bakteriológiai kifogásról beszélhetünk, míg további 27 településen kémiai szempontból nem elfogadható az ivóvíz minősége – itt még tisztálkodáshoz sem javasolt a csapvíz.

Az elfogadhatatlan vízminőség leginkább elmaradott falvakra jellemző, ahol a vízellátó rendszerek régóta elavultak, és a vízkezelési technológiák sem felelnek meg a mai követelményeknek. Ilyen település például a Csongrád-Csanád vármegyei Csanádpalota, Ferencszállás, Földeák, a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei Jánoshida, a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Cégénydányád, Gemzse, Gyügye, Ilk és Kisléta – ezekben a falvakban kémiai szempontból nem elfogadható minőségű víz folyik a csapból, tehát itt még csak fürdeni sem lehet a csapvízzel. Egy fokkal jobb helyzetben van a Pest vármegyei Bénye, a Vas vármegyei Bejcgyertyános, a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Berkesz, a Bács-Kiskun vármegyei Bugac, illetve Kisszállás lakói, akiknek a lakásukban tisztálkodásra alkalmas víz folyik a csapból, ám a folyadék itt sem javasolt emberi fogyasztásra.

Ezeken a településeken részben az ivóvízminőség hatására nagy az elvándorlás, viszont a csökkenő lakosság csökkenő adóbevételekkel is jár, így még kevesebb pénz jut a vezetékek karbantartására, javítására.

A problémák valamilyen módon mindig összefüggésben állnak az érintett települések elavult infrastruktúrájával. A legtöbb említett település ivóvízellátó rendszere több évtizeddel ezelőtt épült, és azóta nem történt felújítás. Ennek eredményeként az elöregedett csőhálózatokban rendszeresek a szivárgások, és a szennyeződés is nagymértékű. Ezek együttesen csak tovább rontják a víz minőségét, így a vízben tovább szaporodnak a különböző, elsősorban a coliform baktériumok, amelyek károsak az egészségre.

A csapvízben felbukkanó kórokozók gyomor- és bélrendszeri megbetegedéseket, hasmenéssel és hányással járó tüneteket eredményeznek, amely az idősek és gyerekek esetében életveszélyes állapothoz is vezethet.

Nem csak a rendszerek elöregedése válthatja ki a problémát. Nagyvárosok agglomerációiban – mint például az említett Pest vármegyei településeken – ugyanis inkább az okozott gondokat, hogy a 2010-es évek kiköltözési hullámaiban megugrott a lakosságszám, miközben a vízhálózatokat évtizedekkel ezelőtt nem ekkora terhelésre alakították ki.

A cikk szerint a csapvízfogyasztás csökkenése beindít egy ördögi kört: ahol kevesebb vizet használnak, ott a víz hosszabb ideig marad a csövekben, ami tovább növeli a baktériumok elszaporodását. Az egyre forróbb nyarak csak rontanak a helyzeten, ilyenkor a baktériumok száma tovább növekszik.

Egy másik ilyen ördögi kör gazdasági jellegű: Ha valaki palackozott vízzel akarja kiváltani a csapvizet, akkor az havi szinten több tízezer forintos pluszköltséget jelent.

Ha ez nem lenne elég, a veszélyeztetett területeken a víz természetes módon tartalmaz arzént, bórt vagy fluoridot, amelyek nagyobb mennyiségben károsak az egészségre. Így a naponta javasolt 2-3 liter víz fogyasztása jó eséllyel megbetegedéshez vezet.

Egyes településeken az is problémát okozhat, ha a mezőgazdasági vegyszerek és az ipari szennyeződések beszivárognak a talajba. Ugyanis a mezőgazdasági munkák során alkalmazott műtrágyák és növényvédő szerek bejuthatnak a felszín alatti vizekbe, ezzel is szennyezve az ivóvízbázisokat.

Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy a települési szennyvíz kezeléséről szóló irányelv alapján bizonyos agglomerációs területeken nem kötelező a szennyvízgyűjtő rendszer kiépítése – azaz itt a kezeletlen vagy nem megfelelően kezelt szennyvíz legalább egy része közvetlenül a környezetbe kerül.

Hiába folyik többtucatnyi településen vízminőség-javító program, a G7 szerint ezek az eljárásokat évekig elhúzó bürokrácia és a magas önköltség miatt sokszor nem hoznak kézzelfogható eredményt.