Életfogytiglanra ítélték a villanyszerelők gyilkosát

É. Imre bűnös két ember megölésében, büntetése negyven év fegyház, legkorábban negyven év után bocsátható feltételesen szabadságra, hirdette ki az ítéletet a Győri Törvényszék. Az ítélet elleni fellebbezéseket később jelenthetik be, így az nem jogerős. Az ítélethozatalra tömeg gyűlt össze a tárgyalóteremben, a hozzátartozókon kívül azok a nyomozók is jelen voltak, akik sok éve az ügyben eljártak.

É. Imrét azzal vádolják, hogy 2015-ben O. Vilmost ölte meg, 2018-ban pedig M. Zoltánt. Mindketten villanyszerelők voltak, a vád szerint a most 67 éves férfi tettét egyik esetben nyereségvágyból, a másikban aljas indokból követte el. A férfit úgy vádolták emberöléssel, hogy feltételezett áldozatainak holtteste még mindig nem került elő, de nyomtalan eltűnésükből és egyéb jelekből a vádhatóság mégis arra következtet, hogy gyilkosság áldozatául estek.

A holttestek nem kerültek elő

A vád szerint É. Imre építési vállalkozóként Magyarországon és Ausztriában is dolgozott, de jól fizető munkái ellenére nem jól gazdálkodott. Pár száztól akár ezer euróig terjedő tartozásai voltak munkatársai felé. A két villanyszerelő közül O. Vilmosnak egy általa bérelt markológép, M. Zoltánnak pedig 11 800 euró miatt kellett meghalnia, amit a vádlott nem akart neki megadni.

A vádirat azt állítja, hogy É. Imre mindkettőjüket ilyen-olyan okkal az Ikrényhez közeli, abdai kertjébe csalta, ott ismeretlen módon megölte, majd elrejtette és megsemmisítette maradványaikat. A bíróság nemrég elvégeztette az udvar feltárását, de a holttestek nem kerültek elő.

A büntetőper 2021. június 14-én kezdődött, É. Imre akkor is, a nyomozás során is, illetve a nemrég elhangzott beszédében is ártatlannak vallotta magát. Az utolsó szó jogán, idén február 13-án azt mondta: nem ölt meg senkit és nem érti, hogy O. Vilmost és M. Zoltánt miért halottként és miért nem élő eltűntként keresik?

Az ügyész szerint élet-halál urának hitte magát

Az ügyész korábban úgy fogalmazott, É. Imre oda csalta ki áldozatait és korábban az egyik tanút is, ahol úgy érezte, „ő élet-halál ura”: az abdai, Ikrény-közeli zárt kertjébe. A sértetti képviselő, Lichy József ügyvéd perbeszédében leszögezte: szerinte közvetett módon még az is bizonyítható, hogy É. Imre lőfegyverrel ölt.

A vád szerint O. Vilmosra azért volt szüksége É. Imrének, mert adótartozása miatt ő nem bérelhetett Ausztriában markolót, amivel a halas tavát akarta kialakítani ebben a kertben. Ezért a gépet O. Vilmossal béreltette ki, de nem akarta visszaadni neki határidőre. O. Vilmos eltűnése után a markolót kertjében használta is, később pedig egy osztrák munkáltatója pincéjében rejtette el, osb-lapokkal falazta be.

Az ügyész február 4-én négy és fél órás vádbeszédben sorakoztatta a fel az ügyben – álláspontja szerint – zárt láncot alkotó közvetett bizonyítékokat. Kezdte a vádlott vallomásának folyamatos változásaival és ellentmondásaival, amiket a vád „fikciónak” és megcáfolhatónak tart. A tanúk, a szakértők nyilatkozatai is a bűnösség mellett szóltak Takács Róbert ügyész szerint, felidézte például T. László szobafestő vallomását, akinek szintén tartozott É. Imre. A férfi elmondta a 3 évvel ezelőtti tárgyaláson, hogy a vádlott ugyanebbe a Győr melletti kertbe csalta ki még 2011-ben, majd valamilyen fegyvert fogott rá. T. László elmenekült.

A szakértői vélemények közül különösen fontos volt a vád szempontjából a genetikusé, ugyanis az É. Imre tulajdonát képező Opel Vectra motorháztetőjén M. Zoltán DNS-maradványait is megtalálták, a két férfi kevert DNS-nyomait pedig a luminolos vizsgálat fedte fel a sebességváltón, a kormányon. A csomagtartóból lefoglalt nejlonzacskón a vádlott és a sértett kevert vérét találták, és szabad szemmel is jól látható vérnyomot őrzött a sofőrajtó kilincse, valamint a mögötte lévő rész, amihez az ügyészség szerint véres kézzel érhettek hozzá.

A védő szerint a vádlott erre nem alkalmas

A legutóbbi tárgyalási napon, február 13-án a védelemé volt a szó, Bagó Ottó ügyvéd sorra vette a mintegy 50 tanú vallomását, és egyenként megkérdőjelezte azok jelentőségét. Érvelt azzal is, hogy É. Imre két és fél évig úgy volt otthon bűnügyi felügyelet alatt, mielőtt ismét letartóztatták, hogy tisztában volt azzal: ha elítélik, csak életfogytiglant kaphat. A jogász úgy véli, „bolond lett volna nem megszökni, ha egyszer valóban bűnösnek hiszi magát”. Azt is megkérdőjelezte, hogy vajon É. Imre – „intellektusára”, „kulturális szintjére” tekintettel – egyáltalán alkalmas-e arra, hogy „tíz évig orránál fogva vezesse az igazságszolgáltatást”.

Leszögezte a védő azt is, hogy a sértettek „kétségtelenül eltűntek, ám az alapos nyomozás és bizonyítási eljárás során egyetlenegy, minden kétséget kizáró bizonyíték sem került elő”, és ő a mai napig úgy gondolja, O. Vilmost és M. Zoltánt a vádlott nem ölte meg. És bár „gyilkosságokról tárgyalunk, de ha nincs holttest, és a halál oka nem állapítható meg, akkor az idegenkezűség tényét sem mondhatják ki ítéleti bizonyossággal”.