Visszavonták az állami kitüntetést, amit egy olyan férfinak adtak, aki ellen még mindig nyomoznak molesztálás miatt

314

A kulturális és innovációs miniszter azonnali hatállyal visszavonja a díját a március 15. alkalmából kitüntetett egyik díjazottnak – közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) kedden az MTI-vel.

A közlemény szerint a március 15-e alkalmából díjazottaknak nyilatkozniuk kellett arról, hogy kitüntetésük kapcsán nem áll fenn összeférhetetlenség, valamint, hogy velük szemben nincs folyamatban fegyelmi vagy büntetőeljárás. Az egyik díjazott valótlan nyilatkozatot tett, ezért a kulturális és innovációs miniszter azonnali hatállyal visszavonja a díját.

Kedd reggel a 444 írt arról, hogy József Attila-díjat kapott egy költő-irodalmár-pedagógus, aki ellen nyomozást indítottak, mert amikor még gimnáziumi tanárként dolgozott, szexuális visszaélés bűntettének gyanúja miatt tett ellene feljelentést a tankerület.

A mátészalkai testnevelés–magyar szakos gimnáziumi tanár ügyében a rendőrség azt a választ adta, hogy „az ön által hivatkozott esetben a büntetőeljárás folyamatban van. A nyomozás érdekeire tekintettel bővebb tájékoztatást nem áll módunkban adni.” Az ártatlanság vélelme tehát továbbra is fennáll a férfi ügyében, de a nyomozás még maga nem zárult le.

A 444 az érintettet is elérte, ő azt mondta, karaktergyilkosság folyik ellene, mert irigyek voltak rá. Azt nem fejtette ki, ki és miért, azt viszont elmondta, hogy a díjátadás előtt szóba került a minisztérium részéről, hogy mi van az ügyével. Azt mondta, mivel ő úgy tudta, hogy bűncselekmény hiányában lezárult az ügy, ezt is mondta a minisztériumnak. A férfi jelezte: eddig nem hallgatták meg sem tanúként, sem gyanúsítottként az ügyben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!