A hétvégére visszatér a tavasz, akár 23 fok is lehet
Éjjel sem kímélte a gyümölcsösöket a fagy, bár kicsivel enyhébb volt az éjszaka a keddinél. Ennek ellenére így is több helyen hűlt le -6, -3 fok közé a levegő. A legalacsonyabb értéket, -6,6 fokot ismét Zabaron mérték, írja az Időkép.
A következő napokban tovább enyhülnek a reggelek. Csütörtök hajnalban az észak felől megnövekvő felhőzet segíti a fagyvédelmet, sok helyen fagymentes lesz az éjszaka. Pénteken a tőlünk keletre leszakadó hidegből még jut egy kevés a keleti, északkeleti országrészbe, ahol gyenge fagyok még több helyen lehetnek.
Hétvégétől azonban mindenhol fagymentessé válnak az éjszakák.
A HungaroMet előrejelzése alapján a nappali hőmérséklet is emelkedik a következő napokban. Szerdán és csütörtökön a napos-felhős idő mellett 7-15 fok valószínű. Pénteken a csúcshőmérséklet többnyire 8-22 fok között alakul, nyugaton ennél pár fokkal melegebb is lehet, míg északkeleten jóval hidegebb lesz az idő, 10 fok alatti maximumokra kell számítani. A hétvégén 14-23 fok között alakulhatnak a hőmérsékleti maximumok. Kiadós csapadékra a hét további részében nem kell számítani.