Az egyik résztvevő nem támogatja a miniszterek fizetésének maximálását

„Azt hallottam Magyar Pétertől, amire vártam” – mondta egy fiatal nő, aki aktivistaként is részt vett a Tisza Párt által indított Nemzet Hangja kampányban. A kérdőíven volt olyan kérdés, amelyre nemmel szavazott: a miniszterek fizetésének maximálását például nem támogatta. „Azt hiszem, az a helyes, ha ilyen pozíciókra a legmegfelelőbbek kerülnek, olyanok, akik a piacon is megélnének, így őket meg kell fizetni” – mondta, bízva abban, hogy ez a Tisza győzelme esetén már valóban így lesz.

Ő hisz abban, hogy a választásokon le lehet győzni a Fideszt. „Minden alkalommal egy kicsit előrébb jutottunk, a következő választáson már jöhet az eredmény” – mondta az aktivista, aki korábban sosem segített önkéntesként politikai pártnak, most viszont úgy érezte, hogy ennek is eljött az ideje.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!