Tompos Márton: A Momentum jobban van, szerintem bőven van még hely a Tisza mellett is

995

„Ha a mostani putyini úton megyünk tovább, 2026-ban nem lesznek olyan választások, amelyeken bárki bármilyen konstrukcióban felveheti a versenyt a Fidesszel” – mondta a Népszavának Tompos Márton, a Momentum elnöke.

Tompos Márton szerint ők nem Magyar Péter szavazóit akarják elvinni, hanem olyanokat, akik a rendszerváltás céljával egyetértenek, de nem feltétlenül szavaznának a Tiszára. „Most úgy tűnik: a teljes népesség körülbelül kétharmada akar váltást. Szerintem itt bőven van még hely a Tisza mellett is.”

Már 2026-ra vetítve azt is elmondta, hogy egy Tisza-kétharmadnak nem örülne, de még egy Momentum-kétharmadot sem tartana kívánatosnak. A DK-s és MSZP-s jelöltekkel pedig sehol nem fognak szövetséget kötni.

Tompos szerint egyébként a Momentum jobban van, mint korábban, megmozdult a szervezet. „Szó sincs arról, hogy elkezdődött volna a kampány. Maga a párt aktivizálódott, és ennek reméljük meg is lesz az eredménye szervezeti szempontból.”

Ez köszönhető annak, hogy keddenként hidat foglalnak, péntekenként az MTVA-nál várják a miniszterelnököt, most hétfőn pedig parlamenti blokádot akarnak tartani az Alaptörvény 15. módosítása miatt.

A folytatásról a Momentum elnöke azt mondta:

„Először is nézzük meg, hogy meg tudják-e szavazni az alkotmánymódosítást. Utána szerintem két irány van: az egyik, hogy vidéken – például Szegeden, Debrecenben és Miskolcon – kiterjesztjük a tüntetéseket, a másik pedig, hogy ”társadalmiasítjuk„ az ellenállást. Akkor érünk célt, ha nem csak azok állnak kint, akiket személyesen érint az adott ügy, hanem a tanárok, a bírák, vagy az egészségügyi dolgozók is nagy számban csatlakoznak. ”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!