Ha ez volt a mesterterv, akkor Orbán a sajátjait is átverte

„Írjuk bele az Alkotmányba, hogy az ember vagy férfi vagy nő, és pont! Sőt, azt tanácsolom, hogy a Pride szervezői ne bajlódjanak az idei felvonulás előkészítésével. Kidobott pénz és idő. Mindegy, mit mond Weber körzetparancsnok és az ő magyar ügynökei” – mondta magabiztosan Orbán Viktor miniszterelnök február 22-én megtartott évértékelő beszédében, szavait hangos taps fogadta. Orbán legbelül talán még meg is mosolyogta a tapsolókat és a közvetítést élőben figyelő híveit, mert ő már akkor tudta azt, amit ők nem. Azt, hogy ez az egész csak egy politikai mesterterv része, és szó sincs semmiféle tiltásról. Vagyis természetesen lesz tiltás, de a valódi cél, hogy legyen egy ellenzéki hisztéria, rágják a gumicsontot, majd a tiltás ellenére régóta nem látott tömeg vonuljon fel Budapest utcáin, semmibe véve a fideszes kétharmad által módosított gyülekezési törvényt és a rendőrség figyelmeztetéseit.

Persze voltak, akiket Orbán nem avatott be a tervébe. Például Lázár János, aki teli rüszttel támogatta a tiltást és még nyilvánosan is annak a véleményének adott hangot, hogy hülyét csinál magából a Fidesz, ha a tiltás ellenére mégis lesz Pride, de hát ő csak amolyan járulékos vesztesége a mestertervnek – gondolhatta Orbán.

És miután minden a miniszterelnök mesteri terve szerint alakult és soha nem volt még annyi ember a Pride-on, mint a fideszes többség által betiltotton, a kormányfő június 28-án elégedetten dőlt hátra: lám-lám, a sok hülye bedőlt a trükknek, innen már gyerekjáték lesz megnyerni a 2026-os választást!

Bár furcsának tűnhet a fenti forgatókönyv, nagyon is valóságos – mármint vannak, akik szerint ezt pontosan így tervezte el Orbán. A kormányközeli Nézőpont szerint azzal, hogy az emberek az utcára vonultak, az ellenzék eggyé vált a Pride-dal, ezzel pedig belesétáltak Orbán Viktor csapdájába. És hogy miért volt ez csapda? A Nézőpont szerint azért, mert a felmérések szerint az emberek többsége elutasító a Pride-dal szemben, márpedig a többséget képviselni demokráciában mindig a nyertes pozíció. „Orbán mesterterve egyszerű: a 2026-os választást akarja megnyerni, amihez a többséget kell maga mögé állítania. A Pride napja pedig újabb lépés volt a többség felé vezető úton” – szól a Nézőpont érvelése.

Első olvasatra akár logikusnak is tűnhet ez az érvelés, hiszen kétségtelen, hogy Orbán régi trükkje a konfliktusok kiélezése, a dolgok végletekig történő leegyszerűsítése, fekete vagy fehérré tétele, végül a társadalom megosztása, a vagy-vagy helyzet előidézése, legyen szó migrációról, Ukrajna uniós csatlakozásáról vagy bármi másról, amit a Fidesz a permanens kampány témájává emel. A Pride és az LMBTQ-ügyek erre tökéletes eszközök.

A kormányközelinek nehezen nevezhető Publicus Intézet is adott ki felmérést a Pride-dal kapcsolatban. Igaz, ők a Nézőpont kutatásával szemben nem azt kérdezték, hogy kik támogatják a rendezvény betiltását, hanem hogy hányan támogatják a rendezvény megtartását, de eredményeik szerint, még ha hibahatáron belül is, 48:45 arányban azok voltak többen, akik ellenezték azt. Ez jelentős növekedés márciushoz képest, akkor még csak 20 százalék tartotta indokoltnak a tiltást.

A Nézőpont azon érvelése is lehet helytálló, hogy hiába vonul ki sok ember az utcára, az önmagában még nem jelenti az ellenzéki erő győzelmét. Ahogy a Nézőpont rámutatott, 2002-ben és 2006-ban is sokan voltak az utcán fideszesek, mégsem a Fidesz nyert ezekben az években. Ráadásul a kétezres évekhez képest a kormánypárt mögött most egy korlátlan erőforrásokkal bíró politikai gépezet áll, és nem utolsó sorban pedig tekintélyes mennyiségű, még mindig elkötelezett szavazó.

Ám ha helytálló is a Nézőpont azon érvelése, miszerint a Pride-vonulásból még nem következik „automatikusan a többség” a szavazóurnáknál, az a narratíva, miszerint ezt az egészet így akarta megkomponálni Orbán Viktor, sok sebből vérzik.

Kezdjük azzal a logikai gubanccal, amire Török Gábor már a Pride másnapján felhívta a figyelmet a közösségi oldalán. Az elemző azt írta, hogy ha el is fogadjuk a mesterterv-magyarázatot, akkor azzal azt állítjuk, hogy a Pride betiltásával a miniszterelnöki szándék nem a gyerekek jogainak megvédéséről szólt, hanem csak arról a furcsa politikai vágyról, hogy minden korábbinál nagyobb kormányellenes tömeg vonuljon az ellenzékkel együtt Budapest utcáin. „Ezt a logikai gubancot egy politikus nem tudja megvédeni (azért tiltottunk, hogy még nagyobb legyen, amitől a gyerekeket óvni kell szerintünk), szóval marad azokra a feladat, akik a mindig nyertes, mindig vezető, a hibákat is szándékosan elkövető kormányfő képét fényezik” – írta Török.

És valóban, ha elfogadjuk azt az állítást, hogy így akarta Orbán Viktor, akkor az azt is jelenti: a miniszterelnök célja az volt, hogy játszóterek, gyerekek mellett vonuljon fel sok-sok ezer olyan ember, akit ő egyébként kártékonynak tart a gyerekekre nézve. Mindezt csak azért, hogy az ő politikai számítását siker koronázza. És a végén mindezt a hozzá hű elemzők be is vallják. Aligha életszerű ez.

De más is ellentmond a mesterterv-magyarázatnak. Vegyük csak sorra ezeket!

Ha valóban egy orbáni mesterterv játszódott le a szemünk előtt, akkor miért nem volt tisztában ezzel a Pride ellen az utolsó pillanatig foggal-körömmel harcoló Lázár János? Miért vállalta volna fel ezt a hálátlan szerepet?

„A hatóságoknak az a dolguk, hogy a jogot érvényesítsék. Ha meghoztuk a törvényt, akkor vegyük komolyan, vagy nem kellett volna meghozni. De magunkból hülyét – azzal, hogy hoztunk egy törvényt, amit nem hajtunk végre – semmiképpen ne csináljunk. Ez az én álláspontom, mert akkor még gyöngébbek leszünk, mint mielőtt belekezdtünk” – mondta még június elején Lázár. Máskor pedig arról beszélt, hogy miután a törvényt meghozták, most már csak az kell, hogy a magyar hatóságok merjék alkalmazni az új jogszabályokat, egyúttal bátorságot kér mindenkitől.

Ha Lázár tudott a mestertervről és a fentieket csak megjátszotta, akkor az azt jelenti, hogy a Fidesz szavazóit is átverte, most pedig mindezt a kormányközeli Nézőpont le is leplezte.

Ha viszont nem tudott a mestertervről, de az létezett, az azt jelenti, hogy az elmúlt időszakban a kormány és Orbán politikáját védelmező Lázár egy jelentéktelen figura a kormányzaton belül, akit a miniszterelnök nem avatott be a titokba. Ez nehezen hihető.

Lázár mondataira az ellenzékiek és a fideszesek is felfigyeltek. Így az sem véletlen, hogy a hatalmas tömeget megmozgató Pride után a kommentekben sok kormánypárti szavazó értetlenkedett, amiért a kormányzat nem tudott érvényt szerezni a saját maga által hozott tiltásnak, a rendőrség pedig tétlenül nézte a szerintük is jogellenes eseményt.

Ha magát a Pride-ot el is utasítja az emberek többsége, éppen az eseményen résztvevők száma igazolja vissza, hogy ez már nem a Pride-ról szólt. Bár erre vonatkozóan nincsenek felmérések, a helyszíni tudósítások is arról árulkodtak, hogy résztvevők közül rengetegen azért mentek az utcára, hogy a gyülekezési jog csorbítása és/vagy a kormány szabadságjogokat csorbító és egyre inkább az önkényre épülő politikája ellen tiltakozzanak.

Ha Orbánnak a fejében volt is olyan elképzelés, hogy a kormánnyal kritikus erőket triggereli vagy „összeprájdozza” – ahogy erre a Nézőpont is utalt – annak sikere legalábbis erősen kétséges. Elsősorban azért, mert az esemény már a megtörténte előtt átkereteződött a közbeszédben és az LMBTQ-ügyeket szinte teljesen háttérbe szorította az általános szabadságjog kérdése. Ez láthatóan óriási mobilizációs erővel bírt.

A kormánypropaganda ugyan fel tudja majd használni a tüntetés bizonyos elemeit a „dekadens nyugat” bemutatására, de azzal, hogy maga az esemény a tiltás ellenére megtörténhetett, sokkal nagyobb presztízsveszteséget okozhat a kormányzó pártnak, mint amit a propaganda esetleg nyerhet néhány nőnek öltözött férfi bemutatásával.

Mindezt megfejeli a tömeg látványa, ami szintén a mesterterv-magyarázat ellen szól. Jóllehet az egymással szemben álló politikai erők sokszor szoktak vitatkozni arról, hogy egy-egy tömegrendezvényen hány ember vett részt, a Pride esetében ennek a vitának nyoma sincs. Azért nincsen, mert tényleg brutálisan sokan voltak.

Egy ekkora tömeg akkor is erőt mutat, ha nem áll szándékában. Egy ekkora tömegnek akkor is van üzenete, ha amúgy nem akarna semmit sem üzenni.

Ez a Fidesznek azért rossz, mert felerősödhet az a belső erózió, ami már több mint egy éve tart. A párthoz nem túl erősen kötődő, de abból hasznot húzó szereplők úgy érezhetik, hogy Orbán már messze nincs ereje teljében, ellenben vele szemben megjelent egy nagyobb erő. Ha ez az érzet erősödik, az Orbán politikai varázserejére is hatással van. Egyáltalán nem életszerű, hogy egy autoriter vezető célja az lenne, hogy megkérdőjeleződjön ez a varázsereje.

Orbán akkor könyvelhette volna el sikerként ezt az ügyet, ha a szervezők megfutamodtak volna, netán a pénzbírságtól való félelem miatt csak pár ezren vettek volna részt az eseményen, a rendőrség pedig a törvény szigorával lépett volna fel. De nem így történt, a kialakult helyzetben pedig a Mi Hazánk azonnal megtalálta a piaci rést: a Pride után egyből nekiment a Fidesznek, amiért a kormánypárt nem tudta megakadályozni a tömegdemonstrációt. Ezzel hosszabb távra is muníciót adott a Mi Hazánknak.

Aligha az volt Orbán mesterterve, hogy – aláásva saját kormányzati erejét és felvillantva a kormánypárton belüli véleménykülönbségeket – az eseményt támogató Karácsony Gergelynek és az azt ellenző Mi Hazánknak adjon gólpasszt. Ez még akkor is nehezen hihető, ha a Fidesz a Pride körüli kavarással a baloldali-liberális szavazókat akarta szembeállítani azzal a Magyar Péterrel, aki – félve attól, hogy a kormánypárt „összeprájdozza” – az utolsó utáni pillanatban és akkor is csak óvatosan állt ki az esemény mellett.

De feltehetjük azt a kérdést is, hogy ha több százezer ember utcára menetelét sikerként könyveli el a kormányfő, akkor mi lett volna számára a kudarc? Az, ha csak lézengtek volna a Pride-on?

Mindezek fényében a valós elemeket is magában hordozó mesterterv-magyarázat valójában nem más, mint politikai kármentés.

Nem ismeretlen ez a fajta kármentés a vezetőjét mindig váteszi pozícióban láttatni akaró Fideszben. Ahogy mondani szokták, Orbánnak nem igaza van, hanem igaza lesz. És ezt akkor sem szeretik megkérdőjelezni, ha egyébként egyáltalán nem az történik, amit vezetőként jósol, legyen szó gazdasági repülőrajtról, ellehetetlenítési törvényről vagy arról a be nem váltott kormányfői ígéretről, hogy a Trump kormány segítségével sikerül betámadniuk azokat a szervezeteket, amelyek a USAID pénzekből részesültek.

A szombati Pride-ból persze még messze nem következik a Fidesz bukása, de még csak az összeomlása sem. Az viszont látható, hogy ez már a sokadik olyan kudarc, amit Orbán az elmúlt egy évben kénytelen elszenvedni, és a horizonton egyelőre nem látszik körvonalazódni egy valódi mesterterv, amivel a helyzetet tényleg a saját javára tudná fordítani.