A bicskei exigazgató egykori áldozata nyílt levélben akadt ki Magyarék gyermekvédelmi konferenciája miatt, a Tisza Párt reagált

1305

A bicskei gyermekotthon büntetőügyében valóban képviselte őket Gál András, később azonban, a kártérítési folyamat során visszaélt a kiszolgáltatottságukkal, mégis ő képviselte a túlélők nevében a bicskei ügyet a Tisza Párt gyermekvédelmi konferenciáján, miközben őket, az ügy egykori áldozatait közvetlenül senki sem kereste meg – egyebek mellett ezt sérelmezi a bicskei gyermekotthon egykori igazgatójának, Vásárhelyi Jánosnak az egyik áldozata, Pop Mert, aki az ügyben többször is nyíltan felszólalt már, többek között nyílt levelet küldött Balog Zoltánnak is.

Pop Mert a Telexnek is küldött levelében leírja, hogy túlélője a bántalmazási ügynek, és azt is, hogy az ügy kirobbanásában kulcsszerepe volt: „2016-ban büntetőfeljelentést tettem az igazgató ellen, ezzel segítve másoknak is, hogy megszólaljanak.”

Részletesen ír ezután arról, hogy a bicskei büntetőeljárásban őt a gyermekvédelmi konferenciára meghívott Gál András képviselte mint sértetti jogi képviselő, de a későbbi polgári kártérítési ügyhöz semmi köze nem volt. „Mégis ő volt az, aki – a jelek szerint – tájékoztatta Önt a szerződéseinkről, a megállapodásokról, a részletekről” – írta Pop Mert, aki szerint az ügyvéd egyik szintén ügyvéd rokona pénzt szedett el az áldozatoktól. A rokon ellen Pop Mert nemrég hivatalos feljelentést tett, amiben a rendőrség már meghallgatta.

„Gál András régóta a saját helyezkedésére használja a bicskei ügyet. Nem ez az első alkalom, hogy egyéni ambícióihoz díszletként használja fel a mi történeteinket – úgy, hogy közben a valódi áldozatokat teljesen kirekeszti Az sem titok, hogy a kegyelmi botrány kirobbanása után engem is »felkínált« volna Önnek – amit élből visszautasítottam. Bár, András mindezt úgy tálalta, hogy az Ön megkeresését tolmácsolja csak. Ki tudja, mi az igazság?” – közölte Pop Mert, aki szerint a kegyelmi ügy kirobbanása után ő megkereste Magyar Pétert, Messenger-üzenetet írt neki, amiben leírta, milyen visszaélések történtek a kártérítési folyamat során, és hogy miként áll a volt ügyvéddel. „Személyes találkozót is kértem Öntől más csatornán keresztül. A mai napig nem kaptam sem választ, sem bármilyen reakciót.”

Pop Mert sérelmezi a levélben, hogy Magyar és Tisza Párt nyilvánosan zászlajára tűzte a bicskei ügyet, de az érintetteket ehhez egyszer sem kérdezték meg.

„Politikai narratívát építettek egy olyan történetből, amely nem az Önöké. Az enyém. A miénk. A túlélőké. A kegyelmi botrány és a bicskei ügy nélkül Ön ma nem tartana ott, ahol tart. Ezt az országos ismertséget a mi sorsunknak és kiállásunknak is köszönheti – miközben azokat, akikből politikai tőkét kovácsolt, azóta sem kereste meg. Nem kérdezett meg minket, nem vont be minket, nem állt mellénk – csak használt bennünket. Ahogyan az országjárása során Szabolcs történetét is számtalanszor felhasználta.”

Az egykori áldozat azt kéri, ismerje el a párt nyilvánosan, hogy a bicskei ügy érintettjeivel semmilyen egyeztetést nem folytattak, mielőtt az ügyet kommunikációjukban felhasználták volna, illetve azt is kérik, határolódjanak el attól, hogy Gál András vagy bármely más személy az érintettek hozzájárulása nélkül nyilatkozzon, vagy számoljon be a kártérítési folyamat részleteiről vagy a nevükben tegye mindezt.

„Tegyék világossá, hogy támogatják az áldozatok jogát saját történetük feletti kontrollhoz, és a jövőben minden gyermekvédelmi témában valódi érintetteket vonnak be a párbeszédbe. (..) Nem az igazság oldalán áll az, aki elhallgatja az áldozatok hangját. Nem a változást képviseli az, aki ugyanúgy kihasználja a kiszolgáltatottakat, mint az, akit leváltani kíván” – írta.

A témában kerestük dr. Gál Andrást és a Tisza Pártot is, cikkünk megjelenéséig válasz csak az utóbbitól kaptunk. Ebben azt írták, hogy Magyar Péter 2024 februárjában és márciusban Gál András ügyvéden keresztül megkereste a most nyilatkozó áldozatot.

„Egyrészt egyeztetést ajánlott neki, másrészt felkérte, hogy szólaljon fel a tavaly március 15-i rendezvényünkön. Pop Mert Julián gondolkodási időt kért, de később elutasította a részvételt. 2024 május végén szintén ügyvéd úron keresztül ő keresett meg minket, de akkor az országjárás miatt nem jött össze a találkozó” – írták.

A Messenger-üzenetre reagálva azt írták, Magyar naponta sok ezer üzenetet kap a Messengeren, nem tudja azokat maradéktalanul elolvasni, de amúgy nagyon szívesen találkozik bármikor „akár Pop Mert Juliánnal, akár más bicskei áldozattal.”

A gyermekvédelmi konferenciára nem áldozatokat, hanem gyermekvédelmi szakembereket hívtak – jegyezték meg, és kifejtették, hogy megválasztásuk esetén a gyermekvédelem rendbetétele lesz az egyik legfontosabb prioritás számukra, és már most büszkék rá, hogy ne merüljön feledésbe „a gyermekvédelemben nevelkedő súlyosan traumatizált gyermekek vagy éppen a több száz kórházban hagyott csecsemő ügye”.

Azt is írták, úgy tudják, az ügyvéd és Pop Mert Julián kapcsolata kiváló volt, „ügyvéd úr nagyon sokat segített sértetti jogi képviselőként több áldozatnak. Idén tavasszal ez a kapcsolat megromlott, de ennek részletei sem Magyar Péterre sem a nyilvánosságra nem tartoznak.” A levelet azzal zárták, mindenkit biztosítanak arról, hogy „a TISZA nem kampányt épít az egész országot megrázó bűncselekményre és a kegyelmi botrányra, hanem azért dolgozik, hogy ilyen soha többé ne történhessen Magyarországon.” Pop Mert Julián kéréseire a párt nem reagált.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!