Elfogult bíró miatt újratárgyalják a Hableány-katasztrófa ügyét

Elfogult bíró miatt újratárgyalják a Hableány-katasztrófa ügyét
A Hableány-baleset tárgyalása a Fővárosi Törvényszéken 2020. szeptember 9-én – Fotó: Bődey János / Telex

A bíró elfogultsága miatt új elsőfokú büntetőpert kell lefolytatni a Hableány kishajó dunai katasztrófája ügyében a Fővárosi Ítélőtábla határozata szerint – közölte a bíróság honlapján szerdán az MTI szerint.

Januárban a másodfokon eljárt Fővárosi Törvényszék közölte, hogy a Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) elsőfokú ítéletét hatályon kívül helyezi és új elsőfokú eljárásra utasít. Indoklása szerint az elsőfokú ítélet meghozatalában olyan bíró vett részt, akitől az ügy elfogulatlan megítélése nem volt várható. A törvényszék hatályon kívül helyező végzése ellen az ügyészség jelentett be fellebbezést, a Fővárosi Ítélőtábla azonban nem találta megalapozottnak az ügyészi fellebbezést, így az ügy megismételt elsőfokú eljárással folytatódik majd.

Ez történt első fokon

A tábla honlapján felidézi: a PKKB 2023. szeptember 26-án kihirdetett ítéletével halálos tömegszerencsétlenséget okozó vízi közlekedés gondatlan veszélyeztetésének vétsége miatt 5 év 6 hónap fogházbüntetésre, és 6 évre a vízi járművezetéstől eltiltásra ítélte a dunai hajóbaleset ügyében megvádolt hajóskapitányt.

Az ítélet szerint a vádlott, a Viking Sigyn szállodahajó kapitánya 2019. május 29-én este hajóját vezette a Duna budapesti szakaszán, amikor a Margit híd alatti áthaladásra készülve nem észlelte az előtte haladó Hableány sétahajót. Összeütköztek, a Viking Sigyn maga alá gyűrte a Hableányt, emiatt a sétahajóról vízbe esett 35 ember, közülük 27-en holtan kerültek elő, egy ember pedig eltűnt. A vádlott nem látta a szállodahajó útjában lévő sétahajót. Az általa elkövetett szabályszegést a PKKB a váddal egyezően gondatlan vétségnek minősítette.

Amikor a vádlott értesült a balesetről – ami miatt a sétahajó rövid idő alatt elsüllyedt –, a folyó erős sodrása miatt már nem volt pontosan megállapítható, hogy hány embert kell kimenteni. Bár a kapitány nem tett maradéktalanul eleget a segítségnyújtásra vonatkozó összes előírásnak, azonban meggyőződött arról, hogy a bajba jutottak mentése megkezdődött. Így a PKKB bizonyítottság hiányában felmentette a kapitányt az ellene 35 rendbeli segítségnyújtás elmulasztásának a veszélyhelyzetet előidéző által elkövetett bűntette miatt emelt vád alól.

A PKKB a büntetés kiszabása során súlyosító körülményként vette figyelembe a mérhetetlenül nagy katasztrófát, valamint a jelentős anyagi kárt. Enyhítő körülményként értékelte a vádlott büntetlen előéletét, hosszú, makulátlan hajóskapitányi tapasztalatát, gyakorlatát, megromlott egészségi állapotát, ténybeli beismerését, azt, hogy súlyos beteg és eltartásra szoruló hozzátartozóiról gondoskodik, továbbá az időmúlást. A PKKB elsőfokú ítélete ellen az ügyészség, valamint a vádlott és védője is fellebbezést jelentett be.

Hatályon kívülre

A másodfokon eljárt Fővárosi Törvényszék a PKKB ítéletét fél éve hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot új eljárásra utasította. A vádlott bűnügyi felügyeletét továbbra is fenntartotta. A törvényszék megállapította, hogy a PKKB ítéletének meghozatalában olyan bíró vett részt, akitől az ügy elfogulatlan megítélése nem volt várható. A bíró elfogultsága az eljárási cselekményekben, a bizonyításhoz, bizonyítékok bírói mérlegeléséhez kapcsolódóan mutatkozott meg.

A törvényszék hatályon kívül helyező végzése ellen az ügyészség fellebbezett. A Fővárosi Ítélőtábla azonban nem találta megalapozottnak az ügyészi fellebbezést, s júniusban helybenhagyta a Fővárosi Törvényszék azon döntését, amivel hatályon kívül helyezte az elsőfokú bíróság ítéletét és új eljárásra utasított. A tábla fenntartotta a vádlott Budapest területére elrendelt bűnügyi felügyeletét.

A tábla honlapján olvasható közlemény kiemelte: a tábla ezúttal nem a vádlott bűnösségéről döntött. Kizárólag azt vizsgálhatta, hogy a Fővárosi Törvényszék törvényesen utasította-e új eljárásra a PKKB-t, valóban fennállt-e olyan abszolút hatályon kívül helyezéshez vezető ok, amit a másodfokú eljárásban nem lehetett orvosolni, ami kötelezően az elsőfokú eljárás megismétlését vonja maga után.

A tábla egyetértett a törvényszék megállapításával, hogy az elsőfokú eljárásban a 2022. június 21-i tárgyalást követően tett bírói megnyilvánulások ellentétesek a pártatlanság követelményével, azok megalapozzák a bíró kizárását. Az elsőfokú bíró ugyanis akkor azzal, hogy a tárgyalást követően az ügyésznek – a vádlott és a védő távollétében – kifejtette a bizonyítás menetére és a bizonyítékok értékelésére vonatkozó álláspontját, megsértette az eljárási feladatok megoszlásának elvét, a pártatlanság követelményét, így tőle az ügy elfogulatlan megítélése nem várható. Az elfogult, kizárt bíró eljárását orvosolni pedig kizárólag az ítélet hatályon kívül helyezésével lehet. Az eljárást a tárgyalási szaktól kell megismételni. A döntés a meghozatala napján véglegessé vált – közölte honlapján a tábla.

A baleset kapcsán indult polgári perben korábban összesen csaknem 2 milliárd forint sérelemdíjat ítélt meg nem jogerősen a Fővárosi Törvényszék az áldozatok hozzátartozóinak. A legalacsonyabb összeg 3 millió, a legmagasabb 80 millió forint volt felperesenként. A bíróság abban az eljárásban két hajótársaságot kötelezett a sérelemdíj megfizetésére.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!