Lezsák Sándort is váratlanul érte a kiskunfélegyházi polgármester lemondása

Többször is kritizálta Kiskunfélegyháza kormánypárti országgyűlési képviselőjét, Lezsák Sándort Csányi József, a város távozó polgármestere, derült ki a Kecsup.hu cikkéből. Szerdán jelentették be, hogy lemondott a posztjáról Csányi, akit tavaly a szavazatok 76,46 százalékával választották meg harmadszor is a város élére.
Azt nem árulták el, hogy mi a váratlan távozás oka. A hivatalos indoklás szerint Csányi az üzleti életben folytatja tevékenységét, és „a jövőben tanácsadóként vállal szerepet a város fejlődése érdekében”. A Kecsup.hu-nak ugyanakkor több helyi önkormányzati képviselő is arról beszélt, hogy egy ideje már konfliktus volt a térség országgyűlési képviselője, Lezsák Sándor és Csányi József között.
Kis-Szeniczey Kálmán ellenzéki képviselő szerint a polgármester néhány hete azt nyilatkozta egy megemlékezésen, hogy Kiskunfélegyházának jelenleg nincs olyan országgyűlési képviselője, aki valóban a városért akar tenni, de ez talán jövőre változni fog. Azt is mondta, hogy közismert Csányi informális közeledése a Tisza Párthoz.
A távozó polgármester a Fidesszel szövetséges Nemzeti Fórum Egyesület színeiben indult az az elmúlt három önkormányzati választáson. Az egyesület alapítója és elnöke Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke.
Írásban kerestük meg Csányit és Lezsákot, utóbbi egy szűk szavú választ küldött.
„A 76%-kal megválasztott Csányi József polgármester lemondása engem is váratlanul ért. A döntést tudomásul vettem, az új polgármester-jelöltről a Nemzeti Fórum tagjaival a megfelelő időben döntünk.”
A kettejük konfliktusára vonatkozó kérdéseinkre nem reagált az országgyűlési képviselő.
A Bács-Kiskun vármegyei városban hamarosan időközi polgármester-választást írnak ki.