„Soha nem köptem még le senkit” – bocsánatot kért a tiszás aktivistát leköpő mezőtúri vállalkozó

7862

„Ez az egyik legszégyenteljesebb dolog az életemben, soha nem tettem ilyet”, mondta a Telexnek Herceg Zoltán mezőtúri vállalkozó, aki vasárnap Abádszalókon káromkodva, kerítést rázva üvöltözött tiszás szimpatizánsokkal, majd egyiküket le is köpte. A vállalkozó maga jelentkezett a Telexnél, hogy szeretne bocsánatot kérni a történtekért. A vasárnapi esetről készült videót Magyar Péter is megosztotta a Facebookon, a felvétel már több mint 31 millió megtekintésnél jár.

„Ha lehetne, visszacsinálnám, nem ez a stílusom. Soha nem köptem még le senkit az életemben. Elnézést kérek a kirohanásért mindenkitől, akit megsértettem, nem megengedhető ez a viselkedés” – mondta a vállalkozó.

Megkérdeztük tőle, mi hozta ki belőle mégis ezt a viselkedést, a köpést, és azt, hogy „faszszopónak” és „buzinak” hívta a tiszásokat. A férfi azt mondta, vasárnap délben a hatéves lányával a hátsó ülésen akart kihajtani abból a kerítéssel határolt, mobilházakból álló lakóparkból, aminek a bejáratánál beszélt akkor Magyar Péter a Tisza Párt aktivistáinak és szimpatizánsainak.

Herceg Zoltánt állítása szerint megakadályozták abban, hogy kihajtson a kapun. Erre ő az autójával visszament a házához, majd kiszállt a kocsiból, és próbálta kivenni a gyerekét is a hátsó ülésről. Állítása szerint a tiszások kezdték sértegetni a kerítés túloldaláról. Szerinte azzal heccelték, hogy nem tud kijönni a ketrecből, majomnak hívták, és a kormánypártiságára utaló üzeneteket skandáltak.

A vállalkozó azt mondta, ekkor „beszűkült a tudata”, ezért szólt vissza a tiszás szimpatizánsoknak, majd köpte le az egyiküket. Beszélt arról is, hogy mióta Magyar Péter megosztotta a róla készült videót, rengetegen támadják őt is, és a családját is.

Kértük a Tisza Pártot, hogy reagáljanak arra, ahogyan a vállalkozó leírta a vasárnapi eseményeket. Hivatalos reakcióként az abádszalóki rendezvény egyik szervezőjének beszámolóját küldték el. Szerinte nem igaz, hogy a tiszások kezdték a beszólogatást. Azt írta, Herceg Zoltán már akkor elkezdett hőbörögni, amikor kiderült, hogy egy tiszás rendezvény miatt nem tud kihajtani a lakóparkból az autójával. Öt perccel később pedig kijött a házából az udvarra, és „obszcén módon elkezdett üvölteni és mutogatni”. A szervező szerint ez indította el a konfliktust, erre reagálva szóltak vissza Herceg Zoltánnak a tiszások. Kiemelte azt is, hogy „a férfi először nemcsak köpött, hanem ütött is”.

Herceg Zoltán azt a Telexnek határozottan tagadta, hogy köze lenne „a Fideszhez, vagy a NER-hez”. Hétfőn írt arról a 444, hogy Herceg Zoltán alapította a munkaerő-kölcsönzéssel foglalkozó Prince Job Holding Zrt. nevű céget. Korábban Mezőtúron övé volt a Nemzeti Szálloda is, amelyből aztán 2016-ban jelentős adótartozással szállt ki.

A Telexnek most családi vállalkozásként hivatkozott a Prince Job Holding Zrt.-re. A feleségével közös cégként írta le, de elmondta, hogy a felesége a cég tulajdonosa, míg ő leginkább az alkalmazottakkal foglalkozik. A mezőtúri Nemzeti Szállodáról azt mondta, 2016 óta minden adótartozást rendezett, jelenleg semmilyen tartozása nincs.

Azt viszont elmondta, hogy 2008-ban felfüggesztett börtönre ítélték áfacsalás miatt, úgy emlékszik, két évre függesztették fel a büntetését. Állítása szerint az általa alapított, alapvetően vendéglátással foglalkozó Herc-Zol Zrt. felszámolásából lett az ügy, ami miatt később elítélték.

Cikkünk frissült a Tisza Párt reakciójával.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!