Bizakodás a szivárványban, Trump háborús kudarca, medvék kizárva – elindult a tusványosi fesztivál

„Ahogy a tegnap délutáni szivárvány mutatta, talán csend lesz, nem lesz megzavarva a tábor” – nyitotta meg az idei tusványosi fesztivált Tusnádfürdő polgármestere, Butyka Zsolt.
A 34. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor kedden indult a romániai Tusnádfürdőn, de a hivatalos megnyitója csak szerdán reggel volt. A programok szombatig tartanak, amikor délelőtt szokás szerint Orbán Viktor is beszédet mond.
A rendezvényen idén első alkalommal névre szóló karszalagokat adnak a résztvevőknek. A szervezők szerint ez az elektronikus fizetési rendszer bevezetésének első lépése: jövőre már chipes karszalag is érkezhet. A belépés 16 óráig ingyenes, ezután 40 lejbe (körülbelül 3100 forintba) kerül.
Szerda délelőtt 10 órára (magyar idő szerint 9-re) nagyjából megtelt a sátor, és zöld tusványosi pólóban befutott Németh Zsolt is, a parlament külügyi bizottságának fideszes elnöke, a fesztivál egyik alapítója, valamint a KDNP-s Nacsa Lőrinc nemzetpolitikáért felelős államtitkár is. Előbb megemlékeztek az elődjéről, Potápi Árpád Jánosról, majd egy közös ima után hivatalosan is megnyitották a fesztivált, aminek idén a „ránk számíthatsz” a mottója. A szervezők szerint ezzel a mottóval az emberiességet, a megbízhatóságot és a kiszámíthatóságot akarják kifejezni abban a nehéz gazdasági, szociális és politikai helyzetben, amiben vagyunk.
Trump kudarcot vallott, Isten kereszténydemokrata
Németh Zsolt a felszólalásában arról beszélt, hogy ők 1989 óta demokraták, ez nem változott, a demokrata és a szuverenista pedig szinonimák. Azt is mondta, hogy ők nem Európa-ellenesek, ugyanakkor másképpen Európa-pártiak: ők a nemzetek Európájában gondolkodnak. Azt is állította, hogy ők nem szélsőségesek, nem intoleránsak a kisebbségekkel szemben, nem ukránellenesek, és nem oroszpártiak. „Oroszország az agresszor, Oroszország viseli a háborúért a felelősséget, és az elmúlt hónapok tapasztalatai alapján egyre inkább ez az álláspontunk” – mondta.

Végül arról beszélt, hogy „a háború terén Trump kudarcot vallott”. Németh szerint a felelősség az oroszoké, ez teljesen egyértelművé vált az elmúlt időszakban. Azt mondta, hogy engedmények helyett sokkal offenzívabb fellépésre lehet számítani, és a növekvő amerikai–orosz feszültség nyomást fog gyakorolni minden európai szövetségre.
Nacsa Lőrinc szerint Tusványos olyan hely, ahol arról is lehet beszélni, Istennek milyenek a politikai nézetei: ő úgy látja, hogy kereszténydemokrata. Szerinte a fesztivál „nemzetpolitikai kalendáriumban mindig fix pont”. Az államtitkár arról is beszélt, hogy „az a háló, ami az egész világban magyar színű szalagokból tevődik össze”, 2010 óta, mióta a Fidesz van kormányon, sokkal szorosabb lett, legyen szó tusványosról, politikusokról, vagy óvodások március 15-i előadásáról. „Az a feladatunk, hogy mindenkivel, akivel tudunk, váltsunk egy jó szót, mert a mi erőnk a közösségben van. Az ellenfeleink úgy határozzák meg, hogy valami ellen vannak, mi pedig úgy, hogy a magyar nemzetért vagyunk”, mondta.
„Sokan vagyunk, együtt vagyunk, számítunk egymásra”
– mondta Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke, a tusványosi fesztivál egyik alapítója. Arra számít, hogy az idei fesztiválon a jó bulik mellett rengeteg fontos kérdésre kaphatnak választ a résztvevők. Milyen lesz az új világrend, meddig tart az átmenet, süt-e már a két Nap az égen, amiről Orbán Viktor beszélt pár éve Tusványoson? Hogyan süt a Nap, és mi a feladatunk, hogy ne kapjunk napszúrást két Nappal a fejünk felett? Hol van Európa helye, létezik-e európai identitás, jó-e a NATO és a fegyverkezés? Mikor lesz béke, és hogyan? Értelmezhető-e a globalista-szuverenista felosztásban Európa, és ebben hol a helyünk? – sorolta az idei fesztivál fő kérdéseit.
Toró T. történelmi sikernek nevezte az Orbán-kormány nemzetegyesítő programját, de szerinte vannak, akik megkérdőjelezik a határon túli magyarok szavazati jogát. Azt mondta, erre is határozott választ kell adni, a szerzett jogokat nem lehet elvenni. Szerinte a fesztivál feladata az is, hogy a külhoni magyarokat arra biztassák: éljenek az Orbán-kormánytól kapott szavazati jogukkal jövőre.

Arról beszélt: Tusványos „segít rendet vágni a káoszban, meghallani az igaz hangot a hamis tengerben, megtalálni a valóságot az álhírek és fake newsok rengetegében, az igaz mondanivalót a propaganda mögött”. Végül köszönetet mondott a tusnádfürdői polgármesternek és csapatának, hogy kellő távolságra tartják a medvéket a fesztiváltól.
A főbb miniszterek nélkül
A vasárnapig tartó fesztivál a szokásos menetben zajlik: nappal politikai beszélgetések vannak, esténként pedig magyar együttesek lépnek fel. Idén itt van a Tankcsapda és a Hooligans, és a következő napokban fellép még Rúzsa Magdi, a Punnany Massif, a Margaret Island és a Magna Cum Laude is.
De előttük még a magyar miniszterek beszélgetnek: a kormány tagjai közül biztosan itt lesz Semjén Zsolt, Tuzson Bence, Szalay-Bobrovniczky Kristóf, Lantos Csaba, Nagy István és Bóka János is, de a Fidesz több vezető politikusa, például Orbán Balázs, Kocsis Máté, Kósa Lajos is részt vesz a következő napok programjain. A főbb miniszterek, Gulyás Gergely, Rogán Antal és Szijjártó Péter a program szerint idén sem jönnek el Erdélybe.
A hagyományok szerint egy-két ellenzéki képviselő is megmutatja magát: igaz, idén is csak az MSZP-s Molnár Zsolt és az LMP-s Kanász-Nagy Máté képviseli az ellenzéket a fesztiválon. És bár a szervezők a Jobbikot is meghívták, a párt ezt a meghívást nem fogadta el. Bár a Tisza Párt először azt állította, hogy egy képviselőjüket sem hívták meg, utólag kiderült, hogy Tarr Zoltánt igen. Végül azt közölték, hogy az alelnök azért nem jön el a fesztiválra, mert „nem akarnak részt venni a demokrácia-színházban”. Az erdélyi szervezők erről azt mondták, a politikai programok összeállításában nekik nincs döntő szavuk, hanem Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke és Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke mondja ki a végső szót.

Robert Palladino amerikai ideiglenes ügyvivőt is meghívták a tusványosi fesztiválra, a programterv szerint Janez Janša korábbi szlovén miniszterelnökkel és Szánthó Miklóssal, az Alapjogokért Központ főigazgatójával, a CPAC Hungary szervezőjével beszélgetett volna. Az Amerikai Egyesült Államok Nagykövetsége azonban később azt írta a Telexnek, hogy az ügyvivő „nem tud részt venni a fesztiválon”, és emiatt sajnálatát fejezte ki a szervezőknek.
A fesztivál fő fellépője persze idén is Orbán Viktor, aki szokás szerint szombaton mond beszédet. A miniszterelnök Tusványoson szokta lezárni az előző politikai idényt, és itt jelöli ki a stratégiai céljait is. 2014-ben itt beszélt először az illiberális demokráciáról, három éve pedig a nagy port kavart kevert fajúságról. Tavaly pedig már 2050-ig szóló tervet vázolt fel, amit szerinte vagány, nemzeti érzelmű fiatalok valósítanak majd meg.