Palkovics új törvényt szeretne a mesterséges intelligencia miatt

„Ne arról szóljon a választás, hogy kinek van több számítógépes kapacitása és ki tud hamisabb ügyeket kreálni. Maradjunk a teljesítménynél, személyiségnél, elképzelésnél. Ezzel foglalkozzunk”.
– mondta Palkovics László mesterséges intelligenciáért felelős kormánybiztos Tusványoson, a mesterséges intelligencia használatáról szóló panelbeszélgetésben egy résztvevő kérdésére.
Palkovics a beszélgetés elején főként arról beszélt, hogy az MI „kezdett téma lenni” Magyarországon, ezért csoportjával reggeltől estig dolgozik, hogy újraírják a 2020-as MI-stratégiát. Palkovics szerint nagy eredmény, hogy itthon egy évvel ezelőtthöz képest többen bíznak a mesterséges intelligenciában most. Emellett egy székelyföldi MI-t is bejelentett. A beszélgetés vége már arról szólt, hogyan használhatják Magyarországon a politikusok, pártok az MI-adta lehetőségeket.
„Minden választás minimum két fél között zajlik, mindkettőnek van eszköze, hogy ilyen dolgokkal machináljon. Ez már inkább az etika kérdése, hogy ők ezt teszik vagy nem teszik” – mondta erre Palkovics. Ez elsőre azért is volt meglepő kijelentés, mert az elmúlt időszakban a kormányoldal rendre használja a mesterséges intelligenciát. A Harcosok Klubjában mesterséges intelligenciával kreált fekete trutymós LMBTQ-ellenes videót töltött fel a kormány. Júniusban Orbán Viktor töltötte fel azt a videót, amelyben vérző fejű és magyar zászlóval rohanó katonák szerepeltek Ruszin-Szendi Romulusz narrálásával, ezt szintén MI készítette. A NEM pedig rendszeresen készít MI-vel kreált Magyar Péter-Zelenszkij, illetve Dobrev-Karácsony-Magyar Pride-videókat Facebook-oldalára.
Ehhez mérten Palkovics álláspontja szigorúnak tűnik a kérdésben, az előadáson még azt mondta, hogy a választások előtt törvényjavaslatot akar, amely bekorlátozza a mesterséges intelligencia használatát. A kérdésben szerinte most az Igazságügyi Minisztériumnál pattog a labda, hogy létrehozzanak egy „magas szintű etikai kódexet”.
Amikor az előadás után a kormány videóit példaként említve kérdeztük, már azt mondta, hogy azok más jellegűek, mert azokon „látszik, hogy MI”. Palkovics szerint az ő avatarjánál például nem világos, ahogy egy hangfelvétel-manipulálásnál sem. A kormánybiztos látott már fideszesekről készült MI-videókat is, arra viszont nem válaszolt, hogy etikai szempontból aggályosak lehetnek-e a kormány MI-videói. Szerinte ezt majd akkor lehet megmondani, ha elkészült az a bizonyos „etikai kódex”.
Szerinte a politikában „mindkét oldal vonuljon ki a mesterséges intelligenciából”. A miniszterelnökkel viszont még nem beszélt a kérdésről, mert először szabályokat, javaslatokat akar. Ezt a törvényjavaslatot most dolgozzák ki. Az is fontos szerinte, hogy egy MI-vel készült videóról ténylegesen bizonyítani tudják, hogy azzal készült.

A mesterséges intelligencia bonyolult, de „nem olyan, mint az Én, a robotban”, fejtegette a beszélgetésen Palkovics. Inkább lát innovációs lehetőségeket az MI-ben, mint veszélyeket, bár kérdésünkre elismerte, hogy a munkalehetőségek elvesztése létező félelem a társadalomban, és a dezinformáció miatt is tartanak az emberek a mesterséges intelligenciáról. Az előbbire azt mondta, hogy a technológiai forradalmak eddig sem helyettesítették, hanem kiegészítették az emberek munkáját.