Elnézik a tihanyi beszédet Orbánnak
„Abban bízunk, hogy most megszületik a béke” – mondja egy férfi, aki feleségével jött Marosvásárhelyről Orbán Viktor beszédére. Mint mondják, csak erre jöttek, de nem ez az első alkalom, hogy átjönnek Tusnádfürdőre a magyar miniszterelnök beszéde miatt. Abban is bíznak, hogy a mostani beszéden biztosítékot ad Orbán arra, hogy jövőre is ő indul a választáson, nem a párt más tagja.
A házaspár emellett a „magyar európai győzelemben” bízik. Azt viszont egyelőre sem ők, sem más nem tudja, mit jelenthet Orbán szombat délelőtti posztja, a „DPK”. Néhány Harcosok Klubja taggal is beszélünk erről, de ők sem tudják, miről van szó: szerintük majd kiderül, nem kell kapkodni, mindent megtudunk a maga idejében. Átkanyarodik a beszélgetés ezután az romániai magyarságra is, a mostani RMDSZ erejére, meg arra, hogy Orbán tihanyi beszéde „nem volt szerencsés egyáltalán”, de el lehetett neki nézni, mert „nem volt olyan magyar, aki miatta ne ment volna el szavazni”.