Tőkés László: Az elvesztett erdélyi területekért jogokat és autonómiát követelünk

Hogyan történhetett meg mindez, és miért nem kezdeményezte az RMDSZ parlamenti vizsgálóbizottságot? – kérdezte a parajdi sóbánya ügyéről Tőkés László református lelkész, volt EP-képviselő, az 1989-es romániai forradalom meghatározó alakja a tusványosi fesztiválon. Rövid felszólalásában kitért Sebestyén József kárpátaljai magyar halálára is, akinek meggyilkolása szerinte a Tízparancsolatot sértő, égbekiáltó bűn volt.

Tőkés reméli, hogy a 15 millió magyart képviselő űrhajós, Kapu Tibor is eljön a jövő évi Tusványosra.

„Van kire, van kikre számítani Földön és égen. (…) Számíthatunk egymásra”

– mondta, miután azt is üdvözölte, hogy a csíkszeredai focicsapat történelmi sikert elérve feljutott a román első osztályba.

A magyarországi és határon túli közméltóságok jelenléte azt jelzi Tőkés szerint, hogy Tusványoson a nemzeti összetartozás és együttgondolkodás kiemelt helyet foglal el.

Donald Trumpra is hivatkozva Tőkés arról beszélt: „számunkra az Erdély az első”, de Erdély, és benne erdélyi magyarság ügye „román barátaink nélkül megoldhatatlan”. Úgy fogalmazott: nem megalkudni, ellenségeskedni kell, hanem nyílt párbeszédet folytatni, tárgyalni és megegyezésre jutni, ami rendkívüli kihívás lesz.

Az RMDSZ-s bírálva azt is mondta: a kormány bársonyszékeiből hiteltelen a kormánykritika.

„Az elvesztett erdélyi területekért jogokat és autonómiát követelünk”

– jelentette ki Tőkés.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!