Megerősítették a bázison tárolt MiG–29-esek őrzését, miután betörtek a kecskeméti katonai repülőtérre
„A repülőtér működése, a légierő képességei, és ezzel együtt a magyar emberek biztonsága a rágalmakkal ellentétben nem került veszélybe. Az eltulajdonított alkatrészek használhatatlanok, piaci értékük nincsen” – írta a Honvédelmi Minisztérium (HM) arról, hogy betörtek a kecskeméti katonai repülőtérre, és ellopták a MiG–29-es vadászgépek alkatrészeit.
Az MTI-ben megjelent közleményben azt írták, még a július végén történt lopás után, tehát a sajtóhírek előtt belső vizsgálatot és nyomozást indítottak. A HM szerint bűncselekmény a laktanya területén belül, a kerítéshez közel tárolt, feleslegesnek nyilvánított és a hadrendből 2010-ben kivont MiG–29-es repülőgépeket érintette.
Mint írták, a repülőgépek az MNV Zrt. tulajdonában vannak, és azokat egy évtizede csak tárolják Kecskeméten. A betörés után a bázison tárolt MiG–29-esek őrzését megerősítették.
Az ügyben többször kerestük a Honvédelmi Minisztériumot, de választ nem kaptunk. Az ellopott MiG–29 alkatrészekről írt cikkünk megjelenése után percekkel közölte az MTI a Honvédelmi Minisztérium közleményét.
A cikk korábbi verziójában tévedésből szerepelt az MVM Zrt. neve.