Szent István-programot hirdetett Magyar Péter, a népességfogyás és elvándorlás megállításával, szuperkórházakkal és az önkormányzatok függetlenségével

Szent István-programot hirdetett Magyar Péter, a népességfogyás és elvándorlás megállításával, szuperkórházakkal és az önkormányzatok függetlenségével
Magyar Péter ünnepi beszédet mond Pannonhalmán 2025. augusztus 20-án – Forrás: Magyar Péter / Facebook

2198

„Amikor ma Szent István ránk tekint, nehéz kérdéseket kell feltennünk magunknak. Továbbvisszük-e a munkáját? Gyarapítjuk-e az országot, vagy szegényítjük? Szolgáljuk-e a választókat, vagy uralkodunk fölöttük? Jobbá tesszük-e Magyarországot a jövő nemzedékeinek? Bővítjük-e az örökséget, vagy elherdáljuk?” – tette fel a kérdéseket Magyar Péter az augusztus 20-i pannonhalmi beszédében.

A Tisza Párt elnöke szerint ezek nem szónoki fordulatok, hanem mérőszalagok, amikkel minden kormány és minden vezető leméri magát. Majd arról beszélt, hogy Magyarország népessége fogy, a falvak kiürülnek, a várólisták hosszúak, az oktatás a középmezőnyben ragadt, aszály van, közben pedig „a mai hatalom kizárólag önmagát szolgálja, nem a nemzetet. Kelet felől jön a suttogás, amely azt ígéri, könnyebb megalkudni, mint állva maradni. (…) Aki a kormányzás felelősségét kapja meg, annak egy ország ad bizalmat; nem örökbe, hanem örökségbe. Nem hatalmat kap, hanem felkérést szolgálatra. Ezzel a tudattal kell ma szólnunk, és ezzel a tudattal kell holnap cselekednünk.”

Magyar szerint a működő Magyarország mindenki ügye, legyen az fiatal, vagy idős, tanár, orvos, gazda vagy polgármester.

Majd meghirdette a Szent István-programot.

„Nem négy évre, hanem egy nemzedéknyi időre, sőt, amennyire lehet, minél messzebbre előretekintve: hogy unokáink is magyarul álmodjanak, magyar földön, működő, méltányos, szabad hazában” – magyarázta.

A program tíz pontból áll:

  1. 2035-ig megállítják a népességfogyást, a cél, hogy 2050-től újra tízmillió fölött legyen a magyarság. Magyar szerint „ez nem számháború, ez életprogram”, a népességpolitika pedig „nem családtámogatási rubrika”.
  2. 2035-ig legalább 80 évre emelik a születéskor várható élettartamot. Ez szerinte a megelőzést, tiszta levegőt, jó minőségű ívóvizet, erős alapellátást, jól fizetett szakdolgozókat, méltó kórházakat, lecsökkentett várólistákat jelent.
  3. 2030-ig megállítják a tömeges elvándorlást, és elindítják a „Vár a hazád!” nevű programot: Magyar ígérete szerint nyolc év alatt kétszázezer fővel növelik a hazatérő magyarok számát azzal, hogy itthon egy lehetőségekkel teli ország várja őket, tiszta versennyel, kiszámítható adórendszerrel, megfelelő szociális ellátással és erős közösséggel.
  4. Tízfalunként egymilliárd forint közösségi fejlesztési keretet ad a Tisza, ha kormányra jut. Magyar szerint a településeknek nem lombkoronasétány kell, hanem orvosi eszközök, működő vállalkozások, valódi munkahelyek, kerékpárutak, játszótér és falubusz.
  5. 2035-ig minden régióban „épül egy 21. századi szuperkórház”, amikben tisztaság lesz, betegbarát szervezés, tisztességes bérrend. Emellett erősítik a járási rendelőket és a mentőszolgálatot is az ígéret szerint.
  6. Magyarország 2035-ig az oktatásban visszakerül a közép-európai régió élére, „a tanári pálya újra rang lesz, nem szitokszó”, a fizetés követi a gazdaság teljesítményét, a tananyag korszerű és érthető lesz. A magyar egyetemek közül legalább egy a közép- és kelet-európai top háromban lesz az ígérete szerint.
  7. 2040-ig megduplázzák a megújuló energia arányát a hazai energiaellátásban, és 2035-ig megszüntetik az orosz energiafüggőséget. „Ez nem ideológia, hanem szuverenitás. (…) Amíg a konnektoraink kelet felé vannak bekötve, addig a döntéseink sem szabadok. Energiában magyar és európai önállóságot építünk” – mondta Magyar. Ez miből fog állni? – Napelemek a háztetőkön, korszerű távhőrendszerek, geotermia, okos hálózatok, energiatárolás, energiaközösségek.
  8. Kezelik a kritikus aszályhelyzetet. Cél a Tisza és a Duna megóvása, tározók és árterek visszaadása a természetnek, belvíz és aszály kezelése, az öntözés korszerűsítése, a talaj vízmegtartó képességének növelése. 2030-ig javítani akarják a vízminőséget, helyreállítani a part „közjó jellegét”.
  9. 2030-ra a levegőszennyezést az év 95 százalékában az egészségügyi határérték alá szorítják – tiszta buszok a városokban, korszerű fűtés vidéken, energiahatékonysági programok a régi házaknál, zöld ipar a barna helyett a terv szerint.
  10. Visszaadják az önkormányzatok szabadságát, függetlenségét, hatásköreit, forrásait.

Magyar Péter szerint ez a tíz pont „nem kívánságlista, hanem munkaterv. Nem szónoki dísz, hanem kőműveszsinór, amellyel egyenesre húzzuk a falakat.” Ígérete szerint minden pont mögött ott lesz a forrás, a határidő, a felelősök, és a Tisza-kormány megalakulása utáni első naptól negyedéves bontásban követik majd a program végrehajtását. A Tisza Párt elnöke szerint ezeket azért lehet egyszerre megvalósítani, mert „egyszerre történt a baj is”, és egyik pont nincs a másik nélkül: a népesség nem vár a kórházra, a kórház nem vár az iskolára, az iskola nem a vízre, és így tovább.

Ezután arról beszélt, hogy aki Magyarországon kormányoz, az nem uralkodhat a népen, mert a hatalom nem kiváltság, hanem munka és számonkérhető szolgálat. „A kényes kérdésekre egyértelmű válaszokat kell adni: amikor a közpénz magánpénzzé válik, az nem a tehetség jele, hanem bűn. Amikor a keleti függőségből erényt faragunk, az nem okosság, hanem árulás. Amikor a kultúrát megosztásra használjuk, az nem ízlés, hanem méltatlanság. Aki Magyarországot szereti, annak az ország valódi szükségleteit kell szolgálnia. Minden rendszer fennmarad, amíg a valóság megkíméli, a valóság azonban előbb-utóbb benyit a díszterembe, a palotákba és az uradalmi birtokokba is. És amikor benyit, akkor számonkér” – mondta.

Magyar szerint ha mindezeket a programokat megvalósítják, akkor „Magyarország nemcsak túlél, hanem gyarapodik. Nemcsak létezik, hanem példát ad. Nemcsak múltja, hanem jövője is lesz Európában. Mert mi nem Európa peremén akarunk álldogálni, hanem Európa szívéhez akarunk tartozni, úgy, ahogy Szent István is akarta.” Végül arról beszélt, hogy mit hagy maga után az, aki átadja a helyét a kormányrúdnál: rendezettséget vagy romot, békét vagy zűrzavart. „A mi feladatunk az, hogy amikor ránk kerül a sor, rendet hagyjunk” – mondta.

Magyar Péter előtt a Tisza Párt egyik alelnöke, Tarr Zoltán is beszélt. Ő azt mondta, hogy a választás után a Tisza „megbékélési programot” is indít, aminek célja a szembesülés lesz „az elmúlt bő másfél évtized pusztításával, feltárva azt, hogy kik és milyen módon döntöttek az ország és közösség ellen”. Azt ígérte, támogatni fogják a családok találkozását, „hogy együtt megtalálhassák, milyen békességben élni”. Tarr szerint államalapítás mellett álomalapításra is szükség van, ez pedig „a gazdag, erős, a keresztény értékeket tiszteletben tartó, szomszédaival békességben élő polgári Magyarország álma”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!