Toroczkai László szerint csak a Mi Hazánk ígér gyökeres változást
„Hatalmas a baj” – mondta Toroczkai László az augusztus 20-i beszédében Pilisen. A Mi Hazánk elnöke szerint az a baj, hogy kevés gyerek születik, megélhetési és gazdasági válság van, „szó szerint a magyarok tűnnek el Magyarországról és az egész Kárpát-medencéből”.
A kérdés az szerinte, hogy ki tud ezen változtatni. Majd áttért a politikusokra, a magyar politikára, ami szerinte rágalmazásból és hazudozásból áll, „büntetlenül verik át minden választáson a magyarokat, minden egyes választás után romlanak az esélyeink arra, hogy megmaradjunk”.
Toroczkai szerint a 2026-os országgyűlési választáson nem lehet hibázni, ez az utolsó esély, „mert ha most hibázunk, nem fog tudni a magyarság talpra állni”. Majd arról beszélt, hogy a Tisza és a Fidesz ugyanazt a gazdaságpolitikát követi, és az uniós pénzeket mind a két párt miatt tartják vissza, ez pedig „egzakt tény”. Később aztán már azt mondta, lehet, hogy hazajönnek az uniós pénzek, ha a Tisza Párt kerül kormányra.
Szerinte csak a Mi Hazánk ígér gyökeres változást, így aztán „a Jóistennek, a magyarok bölcsességének és a mi hazánkosok munkájának köszönhetően nem csak a két rossz közül választhatnak a magyarok”.
Toroczkai azt mondta, nem hiszi el Magyar Péternek, hogy felszámolná a korrupciót, mert „másfél évvel ezelőttig kitartottja volt a Fidesznek”. A Mi Hazánk elnöke nem akar olyan jövőt látni, amiben egy kontroll nélküli Fidesz vagy kontroll nélküli Tisza vezeti az országot.
Majd felemlegette, hogy kedden megjelent Magyar Péter dorogi fórumán, majd rendőrök gyűrűjében veszekedett vele. „Tegnap élőben láttam, hogyan remeg, mint egy nyárfa levele, pusztán attól, hogy nyújtottam a kezem egy kézfogásra” – mondta. Azon nagyokat mosolygott, amikor Magyar őt fideszesnek nevezte, hiszen ő azért nem lehet az, mert jó tíz évvel ezelőtt bilincsben vitték el a rendőrök a Bank Center előtti tüntetése miatt. Végül „követelte”, hogy mindenki álljon ki vele nyílt vitára, legyen az Magyar Péter, Dobrev Klára vagy Orbán Viktor.