Expresszvillamost indít a BKK a Keleti pályaudvar lezárása idején

Expresszvillamos, sűrűbben közlekedő járatok, jegyelfogadás a BKK-járatokon – többek között így segíti az utasokat a BKK a Keleti pályaudvar augusztus 25. és szeptember 20. közötti lezárása idején.

A BKK közleményéből kiderült, hogy a pályaudvar ebben az időszakban, a felújítás és karbantartás miatt egyáltalán nem indít és nem fogad vonatokat, a MÁV járatai másik fővárosi állomásokra érkeznek és indulnak. A Miskolc felé, és a Békéscsabára tartó Intercityk például a Nyugati pályaudvarról indulnak.

A BKK expresszvillamost indít 37E jelzéssel, a Blaha Lujza tér és Kőbánya felső vasútállomás között, mert számos vonat, így például a hatvani és szolnoki személyvonatok, az Agria és Mátra IR vonatok a Keleti pályaudvar helyett csak Kőbánya felsőig közlekednek, illetve onnan indulnak. A 37E járat kizárólag a fontosabb megállóhelyeken áll meg, a 3-4 perccel rövidebb menetidőnek köszönhetően a vonattal érkezők gyorsabban érhetik el a Hungária körutat, a Nagykörutat, a belvárost, vagy az M2-es és M4-es metrót. A 37-es, a 37A és 37E villamosok együttvéve rendkívül gyakran közlekednek a Keleti pályaudvar lezárásának idején, csúcsidőszakban 3-5 percenként indulnak a szerelvények a végállomásokról.

A MÁV-Csoport vonatpótló autóbuszokat indít a Puskás Ferenc Stadion metróállomás és Kőbánya felső vasútállomás között, melyek szintén gyakran közlekednek. Kőbánya felsőnél a pótlóbuszok az Albertirsai út felőli oldalra érkeznek, és onnan indulnak.

A közlekedési változásokat a MÁV ígérete szerint egy folyamatosan frissülő oldalon is nyomon lehet követni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!