Orbán Viktor húsz éve nem látott politikai kihívásokkal küzd. Rendszere repedezik a stabilitás, a gazdasági teljesítmény, illetve a kormányzás terén. Mindezek következtében már most csökkenni látszik az elmúlt években sikeresnek tartott orbáni modell vonzereje a világban. A 2026-os országgyűlési választásnak Magyarországon túlmutató tétje is lesz. A hasonló berendezkedésű országok vezetői és véleményformálói valószínűleg árgus szemekkel figyelik majd, hogy az Európai Unión belül sajátos információs autokráciát kiépíteni képes Orbán hatalmon marad-e. A Political Capital elemzése.
Az elmúlt években az Orbán-rezsim rengeteg (köz)pénzt és energiát fordított arra, hogy saját politikai rendszerének modellértékűségét és ezzel összefüggő befolyását erősítse a világban. Ahogy a Political Capital korábbi tanulmányában bemutatta, ez a törekvés a rendszer önérdekei felől nézve ért is el bizonyos sikereket. Orbán Viktor Magyarország nemzetközi súlyát messze meghaladó mértékű figyelemben részesült, az illiberalizmus zászlóvivőjévé, a populista jobboldal és szélsőjobboldal nemzetközi sztárjává vált.
Az illiberalizmusexport sikerei
Már 2015-ben jelezte ezt a brit Economist hetilap egyik címlapja, amelyen a magyar miniszterelnök Donald Trump és Marine Le Pen társaságában volt látható „A félelemmel játszanak” felirat alatt. Európában a menekültválság idején vallott radikális álláspontja nyomán kétségtelenül nőtt Orbán tekintélye, a bevándorlásellenes pártok egyenesen pajzsra emelték. Herbert Kickl, az Osztrák Szabadságpárt elnöke például az orbáni modellel példálózott a legutóbbi osztrák választási kampányban. Ennek köszönhetően a Fidesz az Európai Néppártból (EPP) való 2021-es kisodródása után három évvel már főszerepet játszhatott a Patrióták Európáért (PfE) pártcsalád megalapításában, és bár ezzel nem érte el a néppárti időkben meglévő befolyását, ismét visszaverekedte magát az európai pártpolitikába.
A tengerentúlon Donald Trump melletti következetes kiállásával alakított ki fontos kapcsolatokat a magyar kormányfő. Trump a 2024-es megválasztása előtti elnökjelölti vitában erős európai vezetőnek nevezte Orbánt. Több neves amerikai szerző, például Anne Applebaum vagy Francis Fukuyama arról írt, hogy a Republikánus Pártot elfoglaló MAGA mozgalom számára Orbán rendszere lehet a jövő amerikai politikájának példaképe.
A mintaadó szerepre igyekezett is rájátszani Orbán. 2022 májusában a trumpista eszméket terjesztő CPAC (Conservative Political Action Conference) történetének első európai konferenciáját Budapesten rendezte, amit a Fidesz-közeli Alapjogokért Központ szervezett. Ezen a magyar miniszterelnök – pártja példáját alapul véve – 12 pontban foglalta össze „a siker receptjét” az amerikai és európai „konzervatívok” számára, majd mindezt pár hónappal később a CPAC Dallasban tartott rendezvényén is előadta. Orbán szerint például
- saját, politikai alapon megszervezett közösségeket kell létrehozni;
- a közügyekben a társadalom többségi álláspontjára kell helyezkedni;
- sikeres, az embereknek munkát biztosító és a hagyományos családokat támogató gazdaságpolitikát kell vinni;
- saját médiát és politikai intézményeket, illetve nemzetközi szövetségeket kell építeni;
- tabudöntögetőnek kell lenni, de nem szabad a szélre szorulni.
Bár ma már egyre nyilvánvalóbb, hogy mindez Magyarország számára kevés sikert hozott, az Orbán-rezsim hatalmi érdekei felől nézve a recept működött. Az illiberalizmus exportján keresztüli befolyásépítés stratégiai célja a belföldi rendszer hosszú távú fennmaradásának biztosítása a kedvező külpolitikai környezet megteremtésével. A baráti, ideológiailag rokon, populista radikális erők segítésével a rezsim „illiberális hegemóniaváltást” kíván elérni, hogy aztán e szép, új világban ne kelljen többé kritikáktól és szankcióktól tartania a jogállam leépítése és a rendszerszintű korrupció miatt.
Orbán éveken keresztül eredményesen hitette el a rendszeréről, hogy az politikai és gazdasági szempontból páratlanul hatékony, fejlődést hoz, miközben keményen visszaszorítja a bevándorlást és kezeli a demográfiai válságot. A magyar miniszterelnök egy, a liberális demokráciákkal szembenálló nemzetközi hálózat főszereplőjének mutatta magát, akinek személyes kapcsolatrendszere Trumptól, az európai populista és szélsőjobboldalon át egészen Vlagyimir Putyinig, sőt, Hszi Csin-pingig terjed. Orbán az így kialakított imázsát is eszközként használta arra, hogy a politikai mainstream ellenfelének, egyfajta nagy nemzetközi átrendeződés előfutárának láttassa magát, akinek „nem igaza van, hanem igaza lesz”.
Csakhogy mára ez a kép megkopott. Ahogy e cikk egyik szerzője korábbi elemzésében bemutatta, az orbáni modellt tartó pillérek közül több is megrogyott. A magyar gazdaság évek óta alulteljesít, a rendszer stabilitását aláássa, hogy az EU legmagasabb inflációja nyomán kialakult megélhetési válság növekvő választói elégedetlenséget okoz, és az elmúlt másfél évben a Tisza Párt megjelenésével létrejött egy ezt becsatornázni képes politikai alternatíva is.
Persze a jelenlegi magyar politikai berendezkedés korántsem biztosítja a tiszta politikai verseny feltételeit, így a jövő évi választás eredménye aligha borítékolható. A hatalmon lévők elbizonytalanodása azonban így is érzékelhető. Jól szimbolizálja ezt Orbán idei tusnádfürdői beszéde is, amely a hagyományosan itt elmondott korábbi világmegfejtésekhez képest szokatlanul erőtlen és üres volt. Míg 2014-ben ugyanezen a helyszínen kormányzásának sikereit sorolva hirdette meg az illiberális állam építését, addig 2025-ben nem tudott eredményeket felmutatni, inkább a III. világháború rémképével riogatta a közönségét, és azt ígérte: ő távol tartja attól Magyarországot.
Gazdasági válság
Ha a hivatkozható eredmények elmaradásának okait keressük, érdemes megvizsgálni, az utóbbi időben mennyiben tudott megfelelni az Orbán-kormány a saját sikerkritériumainak. 2022-ben a miniszterelnök a már említett 12 pontot vázoló beszédében azt mondta a gazdaságról: „Velünk még az is jól jár, aki nem ránk szavaz. (…) Az emberek előre akarnak jutni az életben, és az emberek jobb életet szeretnének gyermekeiknek, mint amilyen nekik jutott. Ha egy jobboldali kormány mindezt nem tudja szállítani, bukásra van ítélve.”
Márpedig mindezt az elmúlt 2-3 évben nem tudta szállítani a kormány.
A 2010-es évek közepétől a magyarok többsége tényleg úgy érezhette, hogy egyről a kettőre jut. A Kovách Imre által 2015 óta vezetett kutatásokból tudjuk, hogy a középső és a felső rétegekhez tartozók gyarapodtak leginkább, de az alsóbb rétegek is valamivel jobban kezdtek élni. Az 1990 utáni két évtizedhez képest ez jelentős, a 2010 után kiépült politikai rendszert megerősítő változás volt, még akkor is, ha a gazdasági felemelkedést elsősorban nem az Orbán-rezsim politikája, hanem inkább a hosszúra nyúlt gazdasági konjunktúra és az EU biztosította pénzbőség alapozta meg. Ennek a gazdasági percepciónak azonban a 2022-es választást követően hirtelen vége szakadt.
Az egymásra rakodó válságok (Covid, orosz-ukrán háború, energiaválság stb.), valamint a jogállam leépítése és a kormányzati korrupció miatt elzárt uniós pénzcsap gyökeres fordulatot okozott a gazdaságban. 2022 őszétől csökkentek a reálbérek, 2023-ban Magyarországon volt a legmagasabb infláció az EU-ban. A reálbércsökkenés 2023 első negyedévében már 15,6 százalékos volt, míg az OECD-országokban átlagosan csak 3,8 százalékos. Ez egyértelmű fordulat egy olyan országban, ahol ezt megelőzően egy évtizede fordult elő hasonló. A reálkeresetek visszaesése a fogyasztás drámai zuhanását eredményezte. Volt olyan hónap, amikor a fogyasztás olyan mértékben csökkent, mint a Covid-lezárások idején.
Az Orbán-kormány a romló közhangulatban szokás szerint minden felelősséget igyekezett külső tényezőkre hárítani. Mindig más volt a hibás: a háború, az Oroszország elleni szankciók, Brüsszel, a Biden-adminisztráció. 2025-re már a kormányzati kommunikáció ott tartott, hogy a 2024-ben alakult Tisza Párt miatt nem lehet lehívni a már évekkel korábban felfüggesztett uniós támogatásokat.
A gyorsan változó ellenségképek és a 15 éve hatalmon lévők folyamatos másokra mutogatása a választók jelentős része számára hiteltelenné vált. Sokan azt hiszik, a kormánypárt népszerűségvesztése a 2024 februárjában kirobbant kegyelmi botrány után kezdődött, holott a Fidesztől már 2022 végére elfordultak azok a választók, akik csak a választás előtti nagy osztogatás miatt szavaztak a pártra. A jelentős visszaesés tehát a kegyelmi botrány előtt megtörtént, azt követően inkább csak lassú erózió figyelhető meg az egyébként még mindig nagylétszámú Fidesz-táborban, és ennek is jelentős részben gazdasági okai lehetnek. A kormány ugyanis hiába ígért gyors kilábalást már 2024-re, majd „repülőrajtot” 2025-re, ebből semmi nem lett.
Nem indult be a növekedés. A beruházások 20 százalékkal elmaradnak az öt évvel korábbi szinttől. Idén már rég nem látott módon csökkenni kezdett a foglalkoztatottak száma is. Hiába nőtt újra a reálbér, ezt egyelőre kevesen érzékelik. A kormányzati kommunikáció állításaival szemben az inflációt a hatósági árak és az árréskorlátozás nem törte le. Az embereket legközvetlenebbül érintő élelmiszerárak idén májusban is 5,9 százalékkal emelkedtek az egy évvel korábbihoz képest. A két évvel korábbi árakhoz viszonyítva 7, a három évvel korábbihoz képest pedig közel 43 százalékos az áremelkedés. Ha máshonnan nem, a Fidesz által is közelről szemlélt legutóbbi amerikai elnökválasztási kampányból tudható, hogy politikai szempontból ennél aligha van pusztítóbb.
Kudarcos politikai kormányzás
A gazdasági bajokkal szorosan összefügg, hogy az Orbán-rezsim egyre látványosabb közpolitikai kudarcokat szenvedett el. Korábban még kormánykritikus körökben is sokan úgy vélték, a Fidesz „legalább kormányozni tud”, hiszen a többség szerint a kormány „jól kezelte” a migrációs válságot 2015-ben, és a koronavírus-járvány kezeléséről ugyanez terjedt el – holott nálunk volt az egyik legmagasabb a lakosságarányos halálozás. A szakmai szempontokat háttérbe szorító, a politikai munkát egy ember mindent megoldó akaratára cserélő „politikai kormányzás” hatékonyságának mítosza azonban már 2023-ban megkopni látszott.
Mára pedig a korábbiaknál is nagyobb elégedetlenség alakult ki elsősorban az egészségügy, a szociálpolitikai közszolgáltatások (pl. a gyermekvédelem, lakhatási támogatások) és a közösségi közlekedés terén. Orbán saját sikerreceptjét tekintve, ezekben az ügyekben ma már nem tudja maga mögött a kormány a társadalom többségi támogatását. Nem véletlen, hogy 2024-től a gyorsan felemelkedő Magyar Péter és pártja is ezekre az ügyekre épített ellenzéki politikát.
Az orbáni modell csökkenő nemzetközi vonzereje szempontjából azonban van két terület, ami ezeknél is fontosabb. Az egyik a migráció kérdése, a másik a demográfiai válság kezelése. Az Orbán-rezsim mindkét vonatkozásban mintaadóként pozicionálta magát: Európában az orbáni politika követői máig elismerően nyilatkoznak a magyar kormány szigorú bevándorlási politikájáról, ahogy a nemzetközi összehasonlításban is rendkívül bőkezű családtámogatási rendszernek is számos befolyásos csodálója akadt Jordan Petersontól Giorgia Meloniig.
A gond csak az, hogy ha valaki ránéz az adatokra, akkor láthatja, hogy az Orbán-kormány nem állította meg sem a migrációt, sem a népességfogyást. A magyar bevándorlási politika működésképtelenségére látványos példa a vendégmunkások hazai szabályozása. Az Orbán-kormány ennek kapcsán évek óta a saját maga által kreált politikai csapdában vergődik, amikor az egymással konfliktusban álló gazdaságpolitikai céljait és a végletekig fokozott bevándorlásellenes retorikáját próbálja összehangolni. Közben 2023-ra 120 ezer főre emelkedett a Magyarországon dolgozó EU-n kívüli vendégmunkások száma, és ez nem a migrációt korlátozó látszatintézkedések miatt nem nőtt tovább, hanem azért, mert a gazdasági válság okán csökkent a munkaerő iránti kereslet.
Az illegális migráció visszaszorításában ugyancsak nem jeleskedett a kerítésére oly büszke Orbán-kormány, Ausztria például többször is lezárni kényszerült a magyar határt. Az sem segített sokat, hogy a kormány több mint kétezer embercsempészt engedett ki a magyar börtönökből.
A hangzatos retorikán túl a kormány népesedéspolitikai eredményeket sem tud felmutatni. A nagyvonalú családtámogatások érthető módon népszerűek, de azok deklarált célját, a születések számának növelését nem sikerült elérni. Magyarországon 2024-ben 77 500 gyerek született, ami történelmi mélypont az 1949 óta vezetett hazai statisztikában. 2025 első negyedévére a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint másfél évtizedes mélységbe, 1,3 alá zuhant a termékenységi mutató. A nők egyre később esnek teherbe, a válások száma nő. A születések számának visszaesése mellett növekszik a kivándorlás is, így a magyar népesség jelentősen csökken.
Valójában a piedesztálra emelt családtámogatások, a nagy csinnadrattával megrendezett demográfiai csúcsok, a „családbarátnak” titulált ország, a hagyományos családot „védő” jelszavak, az álszenteskedő politikai kereszténység vagy a „gyermekvédelemnek” nevezett homofóbia mit sem segít azon, hogy Európában Magyarország küzd az egyik legsúlyosabb demográfiai krízissel. Ez pedig kétségessé teszi, hogy az orbáni népesedéspolitika meddig adható el még sikertörténetként.
Elvesző stabilitás
A gazdasági válság és a közpolitikai kudarcok nyomán erősödő kormányellenesség, a kegyelmi botrány következményei, a rendszerszintű korrupció és a NER-elit luxuséletmódja miatt érzett düh, a szintén kudarcos, rendszerkonformnak tartott korábbi ellenzéki pártok leváltásának szándéka, illetve az elmúlt 15 év folyamatos orbánizmusával kapcsolatban érzett unalom 2024-re kitermelte a rendszer politikai alternatíváját.
Magyarországon rég nem látott politikai aktivitás érződik. Olyanok is bekapcsolódnak a politikába, akik eddig nem, a kormánypárt pedig olyan területeken és választói csoportokban is kihívásokkal szembesül, amelyek régóta a territóriumát képezték. Hiába dominálja a nyilvánosságot az orbáni sikerkritériumok egyike: a saját média- és propagandagépezet, ennek hatékonysága látványosan csökken. (Erre kíván valamiféle választ adni a Harcosok Klubja és a Digitális Polgári Körök létrehozása.)
Az orbáni modell elveszteni látszik azt a tulajdonságát is, amire talán a legbüszkébb volt: a stabilitását. A magyar miniszterelnök nemzetközi szinten is szívesen hangsúlyozta, hogy míg az európai kormányok mennek és jönnek, az ő kormánya stabilan áll, ezért ő és pártja a legtapasztaltabb és legerősebb politikai szereplő az EU-ban.
Most azonban – akármi is legyen a 2026-os országgyűlési választás eredménye – a magyar választók többsége mintha úgy érezné, hogy a kormányzat stabilitása már több költséget jelent számára, mint hasznot. Ez pedig kiindulópontja lehet a politikai változásnak.
A Fidesz egyelőre nem tudja kezelni, hogy teljesen új politikai helyzet van: már nem egy nála sokkal kisebb támogatottságú pártokból álló, heterogén ellenzékkel, hanem egy a Fidesznél népszerűbb párt és politikus mögé felsorakozott választói tömbbel áll szemben, így az elmúlt 15 év többségből alkalmazott politikai eszközei egyszerűen nem működnek.
Külpolitikai bizonytalanság
Az új politikai helyzetben paradox módon úgy tűnik, mintha a szuverenitására oly büszke Orbán-rezsim kívülről várná a segítséget ahhoz, hogy hatalomban maradhasson. Már az amerikai elnökválasztási kampány idején Donald Trump győzelmétől várták a megváltást: az orosz-ukrán háború végét, a gazdasági fellendülést, a békeköltségvetést, sőt még az is elhangzott, hogy Trump elnökségétől lesz majd több pénz a magyar egészségügyben.
Mára kiderült, hogy ebből szinte semmi sem teljesült. Trump képtelen volt gyorsan kikényszeríteni a békét Ukrajnában, hiszen Putyinnak ez nem érdeke, rá viszont eddig nem igazán helyezett nyomást. Ha a jelenlegi, eddig konkrét eredmény nélkül zajló találkozók sikerre is vezetnek, az is inkább lesz köszönhető Ukrajna végkimerülésének, mint Trumpnak. A jelenlegi amerikai külpolitika egyetlen biztosnak tekinthető iránya ugyanis a konfliktusból való „kivonulás”, így az ukrajnai háború terhe egyre jobban Európára nehezül, és általában Európa védelmét is erőltetett menetben kell fejleszteni a gyorsan gyengülő amerikai szerepvállalás okán.
A vámháború a végül megszületett megállapodás ellenére is kedvezőtlenebb helyzetet teremtett az európai, és benne a magyar gazdaság számára, mint korábban. A Trumppal egyébként állítólag jó személyes viszonyt ápoló Orbán a tusnádfürdői beszédében sem tudott jelentős eredményeket felsorolni az amerikai-magyar viszonyban. A beígért nagybetűs, felkiáltójeles „Deal” eddig elmaradt, a szomszédos országok vezetői közül többekkel is előbb találkozott Trump, mint vele. Sőt, a kormány válságintézkedésekre kényszerül Trump vámjai miatt.
Orbán eközben egyre inkább az EU partvonalára sodródik, olyannyira, hogy sokszor mintha már állandó fenyegetőzései ellenére sem érdekelné döntéshozó kollégáit. Az Európai Néppártból való 2021-es kényszerű távozása óta a Fidesz arra koncentrál, hogy erősítse kapcsolatait és az együttműködést a populista jobboldali és szélsőjobboldali pártokkal az EU-ban, és egy minél szélesebb szövetséget hozzon létre frakciókon átívelően, akár azok átrendezésével.
A széles körű összefogás azonban továbbra sem látszik valószínűnek – túl sok az érdekütközés és véleménykülönbség a szereplők között. A Fideszt is tagjai közt tudó Patrióta frakció pedig, amely a legszélsőségesebb, Szuverén Nemzetek Európája (ESN) csoporthoz hasonlóan jórészt a partvonalról figyeli az eseményeket, messze van attól, hogy politikai fordulatot érjen el az európai intézményrendszerben. Ráadásul ez sem felel meg az orbáni sikerkritériumoknak, amelyek szerint nem szabad a szélre sodródni.
Magyarország nemzetközi pozícióinak romlása a kormány külpolitikáján túl arra is visszavezethető, hogy katonai és gazdasági szempontból látványosan gyenge. Kétséges, hogy Magyarország tudja és egyáltalán akarja-e teljesíteni a júniusi hágai NATO-csúcstalálkozón elfogadott, Trump által kikényszerített célt, a védelmi kiadások a GDP 5 százalékára emelését 2030-ra, amelyből 3,5 százalékot kellene az alapvető katonai kiadásokra fordítani. Erről korábban maga Orbán is úgy nyilatkozott, hogy tüdőn lövi a magyar gazdaságot.
A rendszerszintű korrupció miatt is romlik Magyarország külső megítélése. Sehol nem veszi jól ki magát, ha a miniszterelnök családtagjai és barátai megmagyarázhatatlan gazdagodást produkálnak pár év alatt. Ez az uniós támogatások felfüggesztésén túl a gazdaság teljesítményét is visszaveti, így a régiós országoktól is elmaradó teljesítmény miatt kevésbé látszik már vonzó modellnek az Orbán-rendszer. A VSquare értesülései szerint ezt jelzi az is, hogy Magyarország helyett már inkább a Trump vezette Egyesült Államokban próbálnak menedéket keresni azok a kelet-európai populista jobboldali politikusok, akik ellen jogi eljárások indultak vagy indulhatnak a saját hazájukban (pl. Lengyelországban vagy több balkáni országban).
A változó nemzetközi környezetben az Orbán-rezsim szokása szerint igyekszik minél inkább felfújni magát. A kormányfő hol Trump, hol Kína „szövetségeseként” mutatja magát nagyobbnak a valóságosnál, miközben az EU-ban destruktív szerepet játszik. Itthon mindez felfokozott Ukrajna-ellenességgel egészül ki. Kérdés azonban, hogy ez a szerep meddig vihető, ha már belpolitikai szinten sem elég erős hozzá a rendszer.
2026-ban arról is döntenek majd a magyar választók, hogyan folytatódik a történet. Ha a Fidesz képes korrigálni, és megnyerni a választást, akkor a sikerreceptet tovább lehet írni, mesélni. Ha viszont a kormánypárt bukik, onnan már aligha lehet felállni, az orbáni modell pedig gyorsan kudarctörténetté válik.
