Lespriccelte a rózsakerti szökőkút, a nő 200 ezer forint sérelemdíjat követel Siófok városától

2337

Hivatalos levélben fordult a siófoki polgármesterhez egy budapesti nő, aki azt panaszolta, hogy a városban lévő part menti rózsakerti szökőkút lespriccelte őt, ami miatt vizes lett a ruhája, az ott sétáló emberek kinevették, és úgy látta, egy befutó hajó utasai is gúnyosan mosolyogtak rajta.

Az esetről Lengyel Róbert polgármester számolt be a közösségimédia-oldalán, és a levélből szó szerint is idézett. A panaszos szerinte ezt írta:

„A kellemetlenségekért – elmaradt program, nyirkos ruhában utazás, megaláztatás – 200 000 Ft sérelemdíjat kérek önöktől, mint a köztéri szökőkút üzemeltetőitől. Kérem, hogy az összeget szíveskedjenek az alábbiak szerint bankszámlaszámomra utalni. Amennyiben kárigényemet vitatják és nem fogadják el, az igényem érvényesítése érdekében jogi képviselőhöz fordulok.”

„Hát, nem fogadjuk el” – tette hozzá gyorsan posztjában a polgármester, aki szerint

„nem fognak a siófoki adófizetők pénzéből ezért önszántunkból egyetlen kanyi vasat sem fizetni”.

Ezután azt javasolta a nőnek, hogy legyen legközelebb körültekintőbb, olvassa el a kihelyezett figyelmeztető táblát, és számoljon azzal, hogy nyáron a szökőkutak „bizony vizet spriccelhetnek ránk”.

Végül Lengyel kitért arra is, hogy az aranyparti strandszakaszuk fáit ismeretlenek eltördelték, és az új szemeteseket is megrongálták.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!