Egyetemi tanárrá nevezték ki Miklósa Erikát

1829

A hétfő esti Magyar Közlönyben megjelent köztársasági elnöki határozat értelmében egyetemi tanárrá nevezték ki Miklósa Erika operaénekesnőt. Az nem derül ki Sulyok Tamás határozatából, hogy melyik felsőoktatási intézményben tanít Miklósa. A Hvg.hu szerint a Pécsi Tudományegyetem jöhet szóba, ahol ő maga is végzett, és aminek művészeti karán tavaly posztgraduális énekesi mesteriskolát indított.

A Magyar Szent István-renddel kitüntetett, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas operaénekes jó kormányzati kapcsolattal rendelkezik. Dopeman mellett ő is tagja az egyes számú Digitális Polgári Körnek, amit maga Orbán Viktor alapított. Ezenkívül ő vezeti a Mol – Új Európa Alapítvány kuratóriumát. A 80 milliárdos vagyonnal bíró alapítvány 2021 óta több mint 11 milliárd forinttal támogatott kilenc határon túli focicsapatot, de az MCC esztergomi fesztiválja és Novák Katalin volt köztársasági elnök alapítványa is több tízmilliós támogatásban részesült.

Az operaénekes szeptemberben tért vissza a közmédiához, az M5-ön futó Intermezzo című zenei műsort vezeti majd. 2023-ban azért jött el a köztévétől, mert zsűritagként szerepelt az RTL The Voice című tehetségkutatójában.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!