Magyar Péter a kötcsei kordonozásról: Orbán Viktor lett az új Gyurcsány Ferenc

730

„Az új Gyurcsány Ferenc lett Orbán Viktor” – fogalmazott a Kötcsére érkező Magyar Péter arra reagálva, hogy lekordonozták a kötcsei piknik felé vezető utat. „Kordonok mögött rettegnek” a kormány politikusai, tette hozzá Magyar: szerinte Gyurcsány Ferenc anno „ugyanígy kezdte a végjátékot”. Erre válaszul Magyar körül többen skandálni kezdték, hogy árad a Tisza.

Magyar arra is kitért, hogy ők a gyülekezési jogukra hivatkozva akartak közösen vonulni Kötcsén, de ezt nem engedte a rendőrség: nekik viszont még nem védett személy biztosítására hivatkoztak, hanem arra, hogy a faluban szüret van, meg egy magánrendezvény, amit jó lenne, ha nem zavarna a Tisza.

Magyar szerint azért zárták le Kötcsét, mert a kormánytagok féltek, hogy „hátha balhé lesz”, de a politikus szerint a tiszások nem akartak egyáltalán odamenni a Fidesz helyszínéhez. „A politikai vitába a rendezvény megzavarása nem fér bele” Magyar szerint. A politikus arról beszélt, hogy ő korábban, még Varga Judit férjeként kétszer járt Kötcsén, de amikor ő járt ide, nem ilyen volt, „akkor a bejáratig elmehettek az újságírók”. Magyar azt mondta, „politikusok, oligarchák, propagandisták” jártak mindig Kötcsére, de már korábban is „sokaknak kinyílt a bicska a zsebében” a luxizás miatt.

Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!