Orbán szerint „ha duzzad a testnedvektől és életerős” az őt támogató kultúra, akkor nyerni fognak

4717

Orbán Viktor hirtelen megjelent a Patrióta élőjében, majd odakönyökölt G. Fodor Gábor és a sokat látott szakértő, Deák Dániel közé, ahol röviden összegezte, miről lesz ma szó. Orbán arról beszélt, hogy a győzelmi tervről fog ma beszélni, ahova nagy bejelentéssel nem készül, de egy nemzeti konzultációt be fognak jelenteni. „Győzni fogunk, miniszterelnök úr?” – kérdezte a Patrióta munkatársa, amire Orbán azt mondta, hogy ezt fogja ma felvázolni, hogy hogyan kell.

Orbán szerint az ő világa polgári típusú, ha nem nyernek a választáson, az is azért van, mert nem elég aktív ez a kultúra. De „ha duzzad a testnedvektől és életerős” ez, akkor nyerni fognak, tette hozzá.

Fotó: Fischer Zoltán / Miniszterelnöki Kommunikációs Fõosztály / MTI
Fotó: Fischer Zoltán / Miniszterelnöki Kommunikációs Fõosztály / MTI

Arra is kitért, hogy szerinte a nyugati civilizáció többé nem nyugaton van, hanem Közép-Európában. Orbán azt ígérte, beszédében megpróbálja majd betájolni „időben és térben a magyarországi belpolitikát”. Kitért Kapu Tiborra is, aki Orbán szerint ma Kötcsén „galaktikus összefüggésekről fog beszélni”. A miniszterelnök később azt fejtegette, hogy identitáskérdés, hogy a magyaroknak van-e keresnivalójuk az űrben, de szerinte van.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!