Gulyás: Egy hét alatt több mint ötezren igényelték az Otthon Start hitelt
Szeptember 1-jével indult el a fix 3 százalékos kamatú Otthon Start, a miniszter szerint az első hét legfontosabb adatai alapján eddig az látszik, hogy a pénzintézetek készen álltak, zökkenőmentes volt az indulás. Egy hét alatt több mint ötezren igényelték a hitelt, naponta több mint ezren, szerinte a rendszerváltás óta nem volt olyan hitel, amit ilyen sokan vettek volna igénybe az első napokban. Azt is elmondta, hogy lakosságarányosan oszlanak el a hitelfelvevők, országos szinten.
Részletesebb adatok október elején fognak érkezni, de az is látszik már, hogy megindult egy bankok közötti verseny, három bank is 3 százalék alatti kamaton kínálja a hitelt, több bank több százezer forintos jóváírásokat, egyéb dolgokat ígér. Két olyan bank is van, amely 50 milliós összegnél további egymillió kedvezményt biztosít. Elérhető a mobilalkalmazás is, ezt is több mint 25 ezren töltötték le.
Gulyás emellett hozzátette, hogy az önerő 40 év fölött is 10 százalékos, valamint hogy az építőiparban is látszanak már a hatásai a programnak, három hét alatt közel 30 ezer Otthon Start-os lakás megépítését célzó kérelem érkezett be. Szerinte azokra is pozitív hatással van a program, akik nem veszik fel a hitelt.