
A Tisza Brüsszel magyarországi pártja, a budaiak, a rózsadombiak, a pasarétiek és a budai kertvárosiak készíthetik a bugyellárist, a bevándorlás pedig olyan, mint a tubusból kinyomott fogkrém, vissza többé már nem lehet nyomkodni. Orbán Viktor ezeket az üzeneteket tartotta annyira fontosnak átadni pénteken, hogy az állami médiának még az Egyesült Arab Emírségekbe is követnie kellett a miniszterelnököt, hogy a szokásos heti, péntek reggeli rádiós megszólalását közvetíthessék.
Pedig Orbán Viktor még a saját bevallása szerint is csak villámlátogatásra utazott ki Abu-Dzabiba: csütörtökön ment, pénteken az uralkodóval tárgyalt, de hétvégén már Sátoraljaújhelyen, a Harcosok Klubja edzőtáborában van jelenése.
De azért még ebbe a rendkívül szorított időbe is nagylelkűen besuvasztotta a Kossuth rádiót.
A miniszterelnök hosszú évek óta nem ad interjút a kormánytól független újságoknak, az adófizetők pénzéből fenntartott Kossuth rádióba viszont szinte heti rendszerességgel bemegy, hogy aztán ott egy alákérdezős fél órában újra meg újra elismételje az üzeneteit.
Legutóbb augusztus elején járt az állami rádió stúdiójában, nem sokkal azelőtt, hogy magángéppel elutazott az Adriára nyaralni, ahol aztán egy jachton/vitorláson fotózták le. Az útra magával vitte a politikai igazgatóját, Orbán Balázst, a sajtósát, a sajtónak örökké elérhetetlen Máté Jánost és a közösségi médiását, Kaminski Fannyt, akik Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter állítása szerint saját zsebeikből fizették ki a magánrepülőzést azért, hogy a főnökükkel dolgozhassanak. Az állami rádiósokat ide még nem hívta meg/nem vitte magával, úgyhogy emiatt pár hétnyi nyilatkozat kimaradt.
Aztán szeptember 11-én a Magyar Honvédség Hungarian Air Force feliratú gépével elrepült Abu-Dzabiba, másnap hajnalban pedig már a Kossuth rádiónak nyilatkozott a helyszínen. Szóval valamikor a miniszterelnökkel egy időben az állami rádió dolgozóinak is ki kellett utazniuk az Egyesült Arab Emírségekbe. Ahol aztán Törőcsik Zsolt, a pénteki orbáni szeánszok állandó résztvevője arról kérdezte a miniszterelnököt, hogy bár ő arról beszél, hogy Magyarország nincs benne a háborúban, az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen viszont azt mondja, hogy Európa harcban áll; de amúgy mennyit változtatna az európai politika irányán, ha nem ő lenne a bizottság elnöke? És egyébként hogyan értékeli a kormány a 3 százalékos hitel eddigi eredményeit?
Nem ez volt az első alkalom, hogy a közpénzből működő állami rádió egy Orbán Viktorral töltött röpke fél óráért külföldre is kiutazott; csak a mostani, 2022 tavasza óta tartó ciklusban eddig ez tizenkétszer történt meg. Ebből
- nyolcszor Brüsszelben ültek le Orbánnal;
- egyszer az erdélyi Tusnádfürdőn, idén júliusban, a tusványosi fesztivállal egy időben;
- egyszer Berlinben, tavaly júniusban, ahol Törőcsik Zsolt megkérdezte Orbán Viktort, mi volt a jelentősége annak, hogy a német kancellárral tárgyalt;
- egyszer Észak-Macedóniában, tavaly szeptemberben, ahol Törőcsik a kormánynak kedves témákról, a migrációról és a gazdasági semlegességről beszélt;
- és most pedig Abu-Dzabiban.
Ezekből egyértelműen a mostani, Egyesült Arab Emírségek-beli állomás volt a legtávolabbi.
Megkérdeztük a kormányt és az idén már 165 milliárd forint közpénzből fenntartott MTVA-t, hogy
- ezeknél a külföldi utaknál pontosan ki fizeti, fizette az állami rádió dolgozóinak útját;
- ezek a dolgozók a miniszterelnökkel együtt, a honvédségi gépen repültek ki külföldre, és ha igen, ki állta az utazási költségeket, vagy ha nem, akkor ki fizette az utat, az mennyibe került;
- mekkora stáb utazott ki ezekre a helyszínekre, ott hány napot töltöttek, hol szálltak meg, azt ki fizette;
- ki és mi alapján dönti el, hogy a miniszterelnök péntek reggeli Kossuth rádiós megszólalásait a külföldi tartózkodásának adott helyszínéről kell megcsinálni, a megszólalás miért nem várhat addig, amíg a miniszterelnök hazaér.
Válaszokat a cikk megjelenéséig nem kaptunk.