„Van szufla a kormányban” – mondta Orbán Szekszárdon, ahol 8 év késéssel adták át az uszodát

„Elkészült a tanuszoda. A szekszárdiak ezt kérték tőlünk, nehéz szülés volt, de elkészült, megcsináltuk” – írta ki a Harcosok Klubjába kedden délelőtt Orbán Viktor. A miniszterelnök ezzel azt jelentette be, hogy délután részt fog venni a szekszárdi tanuszoda átadásán.
Ez így is történt, a tanuszodát délután Berlinger Attila, Szekszárd polgármestere és Horváth István, a térség országgyűlési képviselője társaságában adták át.
„Ha engedik, hogy még kormányozzunk, akkor Magyarország újra nagy és gazdag ország lesz” – mondta Orbán Viktor az uszoda átadóján. A miniszterelnök arról beszélt, hogy 2010-ben 15 ezer álláskereső volt Szekszárdon, ma viszont kevesebb, mint 5 ezer van. Szerinte ebből látszik, hogy az emberek akarnak dolgozni, és az elmúlt időszakban munkahelyek jöttek létre a településen.
„Van szufla a kormányban is” – tette hozzá Orbán, aki ezután a 2026-os országgyűlési választásról beszélt. Szerinte Magyarország előtt két lehetőség áll: vagy Európával tart, vagy a saját útját járja. Orbán azt sugallta, ha nem a Fidesz nyeri a következő választást, akkor Magyarországnak nemcsak a biztonsága és a békéje lesz oda, hanem elveszíti a lehetőségét annak is, hogy ilyen átadásokat tudjanak tartani Szekszárdon.
A miniszterelnök azt mondta, ha a „brüsszeli utat” – vagyis a Tisza Pártot – választják a magyar emberek, akkor megemelik az adókat, és a begyűjtött pénzt elküldik Brüsszelbe, onnan pedig Ukrajnába. Orbán szerint Magyar Péterék győzelmével háború lesz, és Magyarországra jönnek a migránsok, de ha a Fidesz nyer, minden rendben lesz.
Ha valaki nem ismeri a szekszárdi uszoda történetét, azt gondolhatja, hogy ez egy sikersztori, a valóságban azonban egyáltalán nem az, Orbán Viktor pedig okkal beszélt nehéz szülésről. A város korábbi, 33 méteres uszodáját ugyanis pont tíz éve, 2015-ben statikai okokból bezárták.
A körülbelül 30 ezer fős Szekszárd lakói így jelentősebb uszoda nélkül maradtak, a városban csak a Pécsi Tudományegyetem helyben lévő, pedagógusképző karának uszodáját lehetett használni. Ebben azonban egy kis méretű, mindössze négy sávos medence van, amelyet ráadásul bizonyos időszakokban lezártak a lakosság előtt.
Ahogy az Átlátszó tavalyi cikke felidézte, Ács Rezső akkori szekszárdi polgármester 2016-ban arról beszélt, hogy a Modern Városok Program keretében kiosztott pénz megérkezése után elkezdik az új uszoda építését, ami 2017-ben lehet kész. Ez végül nem jött össze, az építésre kiírt közbeszerzésen 2018-ban hirdettek győztest.
A munkát akkor nettó 2,3 milliárd forintért az Aquaplus Kft. nyerte el, amelynek 95 százalékos tulajdonosa György Zoltán Árpád építési vállalkozó. Őt az Átlátszó kormányközeli figuraként mutat be, a lap szerint ugyanis a 2000-es években volt egy közös cége Bánki Erikkel, aki a Fidesz dél-dunántúli erős embere.
Az önkormányzat és a cég közötti szerződést többször módosították, a kivitelezési díjat megemelték, a vállalkozónak pedig több részszámlát ki is fizettek. Az uszoda építése ennek ellenére évekig csúszott, majd megakadt, végül az önkormányzat 2022-ben szerződést bontott a céggel.
Mivel felmerült, hogy az önkormányzat a kivitelezés olyan részeinek elkészültét is igazolta, amelyek valójában nem voltak készen, a rendőrség különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanújával ismeretlen tettes ellen nyomozást indított. Később azonban arra jutottak, hogy nem történt bűncselekmény, a nyomozást ezért lezárták.
Az Építési és Közlekedési Minisztérium közben kiírt egy közbeszerzést a beruházás befejezésére, amelyen 2024 áprilisában a VEMÉV-SZER Kft. és a Laterex Zrt. konzorciuma nyert. Ők nettó 3,235 milliárd forintért vállalták, hogy befejezik a munkát, amelyet a korábbi kivitelező félbehagyott.
A jelek szerint ez mostanra sikerült nekik. A 2500 négyzetméteres, háromszintes uszodában egy 25 méteres úszómedencét és egy 8 méteres gyerekmedencét alakítottak ki.