Mostanáig titkolták, de kiderítettük, kik az elnök emberei

Mostanáig titkolták, de kiderítettük, kik az elnök emberei
Dr. Timár István Szilveszter átveszi főigazgatói kinevezését a Sándor-palotában 2024. december 3-án – Fotó: Bartos Gyula / Sándor-palota

Másfél évvel Sulyok Tamás hivatalba lépése után kiderítettük, hogy kik dolgoznak a köztársasági elnök mellett, kik alkotják az államfő csapatát. A Sándor-palota a Telex közérdekűadat-igénylésére hozta nyilvánosságra a vezető beosztásban dolgozók neveit.

Novák Katalin 2022-ben még nyilvános Facebook-posztban mutatta be a közvetlen munkatársait, és a Sándor-palota honlapján is elérhető volt a vezetők névsora. Ezzel a gyakorlattal szakított a köztársasági elnök hivatala tavaly márciusban, miután elfoglalta a hivatalát a kegyelmi ügy miatt lemondott Novák utódja, Sulyok Tamás. Egészen mostanáig csak a főigazgató és a helyettese neve volt nyilvános, tavaly tavasszal a Gulyáságyú Média megkeresésére sem árult el a Sándor-palota több nevet. A titkolózásnak vége, a lapunknak küldött válasszal egy napon feltöltötték a vezetők névsorát a hivatal honlapjára. Megkaptuk az elnöki kabinet döntés-előkészítő tagjainak neveit is.

Miért lehet fontos, közérdekű információ, hogy kik a Sándor-palota vezetői? A köztársasági elnök minden döntésén, megnyilvánulásán és nyilvános programján egy csapat dolgozik, miközben a politikai felelősség természetesen az övé. Nyilvánvaló, hogy nem Sulyok írja a Facebook-posztjait, nem ő szervezi a hivatalos útjait, és sok esetben nincs is ráhatása a Sándor-palota egyes döntéseire. Ezért is szerettük volna megtudni, hogy kik állnak mögötte.

Mindez azért is érdekes, mert a tavaly márciusi hivatalba lépése óta Sulyok súlyos, sok esetben ki nem kényszerített politikai hibákat követett el. Átengedte például a hagyományos újévi beszédet Magyar Péternek, majd vitába szállt az ellenzéki politikussal, miközben minden fontos társadalmi kérdést azzal hárít, hogy a köztársasági elnök kívül áll a pártpolitikán. Volt, hogy a Facebook-oldalán megosztott térképen Koszovót Szerbia részeként ábrázolták, máskor azt állították, hogy a köztársasági elnöknek címzett kérdéseinkre küldött válaszban nem a köztársasági elnök véleményét közlik. A leglátványosabb baki azonban alighanem az volt, amikor augusztusban a munkácsi rakétatámadásról szóló Facebook-bejegyzésből utólag törölték az „orosz” szót, és utána megpróbálták megmagyarázni, hogy miért volt indokolt a cenzúra.

A kommunikációs hibáknak és az Orbán-kormány iránti – sok esetben leplezetlen – lojalitásnak meglett a következménye: a 21 Kutatóközpont augusztus végi felmérése szerint Sulyok népszerűsége katasztrofálisan alacsony. „Lassan újra kell írni a tankönyveket” – állapította meg Török Gábor politikai elemző, és arra hívta fel a figyelmet, a napi pártpolitikai csaták felett álló köztársasági elnökök népszerűsége a rendszerváltás óta hagyományosan eddig nagyon magas volt.

Sulyok Tamásnak nincs olyan tanácsadó testülete, mint amilyen az elődjének volt. Novák Katalin munkáját 16 tanácsadó segítette, köztük közismert tudósok, gazdasági szakemberek, sportolók és volt miniszterek. A Sándor-palota jelenlegi szervezeti és működési szabályzata (szmsz) szerint a kiemelt és stratégiai döntések az elnöki kabinetben születnek, de fontos fórum az elnöki értekezlet is, amelyen a köztársasági elnökön kívül a Sándor-palota főigazgatója, a kabinetvezetők, az igazgatók, az elnöki kabinet tagjai vesznek részt.

Sulyok jól láthatóan ragaszkodik a jól bevált, bizalmi embereihez. Megválasztása előtt nyolc évig volt az Alkotmánybíróság elnöke, és köztársasági elnökként több közvetlen munkatársát is megtartotta. Korábbi kabinetfőnökét, Szabó Attilát nevezte ki a Sándor-palota főigazgatójának, ami a legfontosabb pozíció a hivatal működésében. Szabó ott volt a köztársasági elnök minden jelentős találkozóján, alig kilenc hónappal később azonban a nyilvánosság számára ismeretlen okokból, közös megegyezéssel távozott. Az Állami Számvevőszék jogi igazgatóhelyettese lett, majd júniusban visszatért korábbi munkahelyére, az Alkotmánybíróságra főtitkárnak.

A Sándor-palota új főigazgatójának Sulyok Timár István Szilvesztert kérte fel tavaly novemberben. Információink szerint Timár kemény kézzel vezeti a hivatalt, és nagy befolyása van minden részlegre. Korábban a Honvédelmi Minisztérium igazgatási és jogi képviseleti főosztályán dolgozott főhadnagyként, majd diplomataként külföldön szolgált. Tavaly szeptemberben Sulyok rendkívüli és meghatalmazott nagyköveti rangot adott neki, és a Sándor-palota külügyi igazgatójának nevezte ki. Innen lépett aztán elő főigazgatónak.

Windisch István is követte főnökét a Sándor-palotába, ő Sulyok titkárságvezetője volt az Alkotmánybíróságon 2020 júniusától. Ma a köztársasági elnök kabinetfőnöke és a hivatal főigazgató-helyettese. Ő felel a köztársasági elnök napi munkájának megszervezéséért, vezeti Sulyok naptárát és levelezését, valamint közreműködik az elnöki programok előkészítésében és lebonyolításában. Sőt, az szmsz szerint Windisch látja el a köztársasági elnök feleségének titkársági teendőit is. A Sándor-palota is megerősítette lapunknak, hogy nem névrokonságról van szó, Windisch testvére valóban Windisch László, az Állami Számvevőszék elnöke.

Sulyok Tamás köztársasági elnök újságíróknak nyilatkozik, miután részt vett a jogászi hivatásrendek képviselőinek kerekasztal-beszélgetésén a szentesi Megyeháza Konferencia és Kulturális Központban, 2025. február 7-én. Mellette jobbra Szántó Georgina – Fotó: Bruzák Noémi / MTI
Sulyok Tamás köztársasági elnök újságíróknak nyilatkozik, miután részt vett a jogászi hivatásrendek képviselőinek kerekasztal-beszélgetésén a szentesi Megyeháza Konferencia és Kulturális Központban, 2025. február 7-én. Mellette jobbra Szántó Georgina – Fotó: Bruzák Noémi / MTI

Sulyok harmadik, régi bizalmi embere Szántó Georgina, az Alkotmánybíróság korábbi kommunikációs igazgatója volt. Tavaly márciusban ő is a Sándor-palotába költözött, előbb sajtófőnökként vezette a Kommunikációs Igazgatóságot, majd bekerült az elnöki kabinetbe, idén júniustól pedig a Programmegvalósításért Felelős Kabinet vezetőjeként a kommunikációs és a protokollfeladatok irányítása tartozott hozzá. A nevét idén márciusban ismerhette meg a szélesebb nyilvánosság, amikor egy poloskát és egy lehallgatókészüléket ábrázoló fotóval „Telex-selejtnek” nevezte lapunkat egy Facebook-bejegyzésben. Szeptember 3-án közös megegyezéssel távozott a hivataltól. Az okokat sem ő, sem a Sándor-palota nem árulta el megkeresésünkre.

Az elnöki kabinet jogi szakreferense, Horváth Dóra is az Alkotmánybíróságról érkezett tavaly májusban. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem PhD-hallgatója három évig dolgozott az Alkotmánybíróság elnöki kabinetjében Sulyok mellett, és közben pár hónapot az Európai Bíróságon is megfordult gyakornokként.

Az elnöki kabinet külügyi főtanácsnoka jól ismert név: Kovács Orsolya Zsuzsanna volt varsói nagykövet. A Hvg.hu cikke szerint Kovács a szokásosnál jóval hosszabb ideig, hét és fél évig vezette a varsói nagykövetséget 2017 és 2024 között, tavaly augusztusban épp Sulyok Tamás mentette fel a posztról. A Direkt36 2023-as cikke szerint Kovács volt Orbán Viktor állandó lengyel tolmácsa a lengyelországi tárgyalásokon, és a magyar miniszterelnök mellett ragaszkodott hozzá Orbán lengyel szövetségese, Jarosław Kaczyński, a Jog és Igazságosság párt elnöke is. A lap forrásai szerint Kovács nehezen viselte emberileg a magyar–lengyel viszony megromlását, és egyre kevésbé tudta az arcát adni az Orbán-kormány Ukrajna-politikájához az orosz–ukrán háború kitörése óta. Röviddel a hazaérkezése után kinevezték a Sándor-palota külügyi igazgatójának. Vele tartott Kónya Katinka volt varsói magyar konzul is, aki a köztársasági elnök protokollfőnöke lett.

A Sándor-palota alkotmányossági és jogi igazgatója az Orbán-kormányok tapasztalt jogásza, Csuhány Péter. 2010 után a Navracsics Tibor vezette Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium alkotmányjogi főosztályán dolgozott, 2019-ben és 2021-ben pedig Varga Judit akkori igazságügyi minisztertől kapott elismerő oklevelet a minisztérium vezető kormányfőtanácsosaként.

Novák Katalin csapatából Sulyok mindössze három vezetőt tartott meg. Egyikük, Kun Szabó István, már Áder Jánosnak is a főhadsegéde volt, most is honvédelmi igazgatóként segíti a köztársasági elnök munkáját, aki az Alaptörvény szerint a Magyar Honvédség főparancsnoka. Kun Szabó korábban a Honvédelmi Minisztérium társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára és a Honvédkórház parancsnoka volt.

Sulyok Tamás köztársasági elnök a Magyar Honvédség 86. Ittebei Kiss József hadnagy Helikopter Bázisán tett helyőrség-látogatásán, Szolnokon, 2025. június 23-án, mellette Kun Szabó István vezérőrnagy, az államfő főhadsegéde – Fotó: Bruzák Noémi / MTI
Sulyok Tamás köztársasági elnök a Magyar Honvédség 86. Ittebei Kiss József hadnagy Helikopter Bázisán tett helyőrség-látogatásán, Szolnokon, 2025. június 23-án, mellette Kun Szabó István vezérőrnagy, az államfő főhadsegéde – Fotó: Bruzák Noémi / MTI

A program-előkészítésért felelős kabinetvezető Király András László, ő Novák alatt a tervezésért és elemzésért felelt. A Sándor-palota előtt Indiában és a szomszédos dél-ázsiai országokban volt nagykövet, korábban a Magyar Külügyi Intézet igazgatójaként dolgozott. Tavaly december óta ismét tagja a külpolitikai kutatóintézet igazgatóságának.

Klinghamer István munkájára is számít Sulyok Tamás. Az ELTE korábbi rektora, a második Orbán-kormány felsőoktatásért felelős államtitkára 2017 óta vezeti a Corvin-lánc Irodát. A Corvin-lánc díjat Horthy Miklós alapította, majd 1953-as megszüntetése után az első Orbán-kormány hozta vissza, és azok kaphatják meg, akik a tudomány, a művészet, az oktatás és művelődés területén kimagasló érdemeket értek el. A Corvin-lánc Iroda 2023-ban került át a Sándor-palotához, ahol önálló szervezeti egységként működik.

A Sándor-palota szeptember 9-i válasza szerint jelenleg az alábbi táblázatban felsorolt személyek járnak el főigazgatóként, főigazgató-helyettesként, kabinetvezetőként, önálló szervezeti egységet vezetőként és az Elnöki Kabinet döntés-előkészítő feladatkört ellátó tagjaként:

NévBeosztásMegbízási idő kezdete
Timár István Szilveszterfőigazgató, 2024. szeptember 1-jétől külügyi igazgató2024. november 29.
Tisztl Ákosfőigazgató-helyettes, gazdasági, üzemeltetési és műszaki igazgató2025. március 17.
Windisch Istvánfőigazgató-helyettes, a köztársasági elnök kabinetfőnőke, 2024. március 5-től az Elnöki Titkárságot vezető igazgató2025. február 10.
Király András Lászlófőigazgató-helyettes, program-előkészítésért felelős
kabinetvezető
2025. június 19.
Csuhány Péteralkotmányossági és jogi igazgató2025. február 25.
Gutman Gerdaemberi erőforrás és projektmenedzsment igazgató2025. február 1.
Kun Szabó Istvánhonvédelmi igazgató, főhadsegéd
Németh Szilárdkommunikációs igazgató2025. február 25.
Kónya Katinkaprotokolligazgató, államfői protokollfőnök2024. szeptember 1.
Kerekes Györgytársadalmi és nemzetközi kapcsolatok igazgató2025. június 19.
Klinghammer IstvánCorvin-lánc Iroda vezetője
Kovács Orsolya ZsuzsannaElnöki Kabinet tagja, külügyi főtanácsnok, 2024. november 29-től külügyi igazgató2025. június 19.
Horváth DóraElnöki Kabinet tagja, elnöki jogi szakreferens2024. április
26.
Hontvári TamásElnöki Kabinet tagja, stratégiai szakértő2025. július 1.
Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!