„Felemelő napon vagyunk túl. 86 kórházba eljuttattuk a 20 millió forint értékű adományokat: fertőtlenítőszereket, higiéniai termékeket, játékokat. Egyedül a Szegedi Tudományegyetem Szentgyörgyi Albert Klinikája nem vette át a jóérzésű honfitársaink felajánlásait. Sajnálom, hogy sok kórház, engedve a politikai nyomásnak, nem engedte meg, hogy az önkénteseink belépjenek az intézményekbe” – írta szombati posztjában Magyar Péter.
A Tisza Párt elnöke szombaton öt budapesti kórházban járt: Hegedűs Zsolttal, a párt egészségügyi szakértőjével a Szent János Kórháznál indította el az adományosztással egybekötött kórházjárást. Itt először nem akarták beengedni őket, végül mégis átadhatták adományaikat – ezzel szemben a Szent Margit Kórházba, a Péterfy Sándor Utcai Kórházba, és a Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézetbe és a Bethesda Gyermekkórházba gond nélkül el tudták vinni az adományokat a tiszások.
A Szent János Kórháznál Magyarék egyperces néma csenddel emlékeztek a meghalt hódmezővásárhelyi rendőrkapitányra. Később Magyar többek között az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) észak-magyarországi regionális igazgatói posztjáról – szerinte politikai okokból – leváltott Kádár Balázsról is beszélt. A Bethesda Gyermekkórháznál Magyar élőben jelentette be, hogy új kabinetfőnöke van: a pozícióra Velkey György Lászlót kérte fel, akinek apja, Velkey György a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója, de nemrég belépett az Egészséges nemzetért digitális polgári körbe is. A szombati kórházjárás történéseit ebben a cikkünkben követtük.
Magyar pénteken felszólította Orbán Viktort, utasítsa Takács Péter egészségügyi államtitkárt, hogy a kórházak elfogadhassák az adományokat, amiket a Tisza összegyűjtött. Az ellenzéki párt elnöke arról posztolt a Facebookra, hogy úgy tudja, a kórházvezetőknek utasítást adtak: nem vehetik át a Tisza által összegyűjtött fertőtlenítőszereket és higiéniai termékeket. Magyar azonnali magyarázatot kért erre az egészségügyi kormányzattól. Takács reagált is, azt írta, hogy „Magyar Péter megint hazudik”, egyébként meg a kórházak át fogják venni az adományokat.