A Bethesda DPK-tag főigazgatójának fia, Velkey György László lett Magyar Péter kabinetfőnöke

1805

A Bethesda Gyermekkórháznál élőben jelentette be Magyar Péter, hogy új kabinetfőnöke van. Velkey György László kapta meg a pozíciót, aki a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karon végezte a tanulmányait. Az egyetem oldalán azt írják, szociológia, valamint magyar nyelv- és irodalomtudomány szakon végzett, majd a PPKE Irodalomtudományi Doktori Iskolájában szerezett doktori fokozatot az 1960-as évek irodalmi nyilvánosságáról szóló értekezésével. Tanult a római La Sapienza egyetemen is, de Párizsban is, az Université Paris-Est Marne-la-Vallée-n, és a Paris 8 egyetemen. Velkey György László vezette a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) tehetséggondozó programját is, a Ludovika Collegiumot is.

A Tisza új kabinetfőnöke annak a Velkey György Jánosnak a fia, aki a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója, de nemrég belépett az Egészséges nemzetért digitális polgári körbe is. A 444 írta, hogy az idősebb Velkey 2011-től a Fidesz-KDNP fővárosi képviselője volt, 2014-ben pedig majdnem egészségügyi államtitkár lett. 2022-ben a Magyar Kórházszövetség elnöke lett, 2025 óta a szövetség elnökhelyettese.

Magyar Péter az új kabinetfőnökét a Bethesda Gyermekkórháznál jelentette be, meg is jegyezte a Bethesda főigazgatójára utalva, hogy „kicsit pikáns a helyszín”. Egyébként Magyar azért ment szombaton az önkénteseivel ebbe a kórházba is, hogy adományokat és ajándékokat adjanak át a kórháznak. A Bethesda az ötödik kórház volt Budapesten, ahova szombaton adományokat vittek a tiszás önkéntesek. Vittek ugyanis adományokat a Szent Margit Kórházba, a Péterfy Sándor Utcai Kórházba, és a Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézetbe is.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!