A Pázmány dékánja szerint nem kötelezték a szentmisén való részvételre az oktatóikat, csupán kompetenciafejlesztést kínáltak nekik

438

A pszichológus oktatók elleni eljárást ő kezdeményezte ugyan, de nem az LMBTQ-kérdés miatt, az „LMBTQ-körök által generált vitának” viszont az egyetem falai között nincs helye, többek között ezekről beszélt a Pázmány Péter Katolikus Egyetem bölcsészkarának dékánja, Birher Nándor az Indexnek adott interjújában.

A Pázmány három pszichológus oktatójával szemben júliusban azután indított eljárást „etikai vétség elkövetésének gyanújával” az egyetem bölcsészkara, miután a Pride előtt egy, a melegek kirekesztéséről és a szivárványcsaládokról szóló cikkük jelent meg a HVG360-on. Ebben a szerzők, Kengyel Judith Gabriella, Zsila Ágnes és Szondy Máté többek között azt állították, hogy tudományos bizonyítékok szerint a szeretetteljes család fontosabb a gyerekeknek, mint a szülők neme. Az érintett oktatók figyelmeztetésben részesültek, és továbbképzésre küldték őket, hogy megismerkedjenek a katolikus egyház tanításával. Szeptember elején végül mind a három pszichológus felmondott a Pázmányon.

Birher Nándor most azt mondta, az egyetemen szigorú kommunikációs rend van életben, és az oktatók ugyan hivatalosan kértek engedélyt az írásuk megjelentetésére, kijelentették, hogy a cikkben tudományos bizonyítékokra támaszkodnak, és a katolikus szellemiséget, értékrendet veszik alapul. Ehhez képest – fogalmazott a dékán –, ami megjelent a sajtóban, nem ezekben a témákban íródott, és nem a katolikus szellemiséget, értékrendet vette alapul. Ezért indította el az etikai vizsgálatot, amely ugyanezt állapította meg.

A dékán viszont cáfolta, hogy az oktatókat kötelezte volna arra, hogy vegyenek részt a reggeli szentmiséken, csupán jelezte nekik, hogy szívesen látná ezeken őket. De azt leszögezte, hogy katolikus egyetemként a katolikus tanítás figyelembevételével kell oktatniuk – olyan oktatókkal, akik a pedagógiai alkalmasságukon túl „az igazhitűségükkel és a becsületes életükkel is kitűnnek”. Birher szerint így azoknak, akik náluk akarnak oktatni, ismerniük kell a katolikus egyház katekizmusát, és erre lehetőséget biztosítottak a szóban forgó oktatóknak is. Vagyis amit szerinte kínáltak, az lényegében kompetenciafejlesztés volt.

A dékán az LMBTQ problémakörével kapcsolatban egyébként két könyvet ajánlott, Carl R. Trueman amerikai egyháztörténész A modern én felemelkedése és diadala című könyvét, illetve a Mandiner főmunkatársa, Szilvay Gergely A gender-elmélet kritikája című írását.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!