„Csak erről van szó a városban” – mondják a hódmezővásárhelyi rendőrkapitány öngyilkosságáról

„Csak erről van szó a városban” – mondják a hódmezővásárhelyi rendőrkapitány öngyilkosságáról
Gyászlobogó a hódmezővásárhelyi rendőrkapitányság épületén 2025. szeptember 22-én, hétfőn – Fotó: Bálint András / Szegeder
Koller Hanna
Szegeder

„Csak erről van szó a városban” – mondta a Szegedernek egy hódmezővásárhelyi nő Szabó Zsolt alezredesnek, a város rendőrkapitányának öngyilkosságáról. Szerinte szomorú, hogy ebből politikai ügy lett, majd mellette álló férje hozzátette, „eleve abból indult”. A férfi úgy véli, az eset közvetetten a két héttel ezelőtti, Lázár Jánoshoz köthető batidai kastély közelében szervezett aszfaltrajzverseny eldurvulásának a következménye.

Szabó Zsolt szeptember 19-én, pénteken vetett véget az életének. Két héttel azután, hogy a helyi kormányközeli online újság, a Promenad24 arról írt, hogy a rendőrkapitány egy helyi önkormányzati alkalmazottal folytatott viszonya miatt hanyagolja el hivatali kötelességeit, és ezért rendetlenség uralkodik a 41 ezer fő lakta alföldi városban. A szöveg szerint „egyre többen és egyre hangosabban pletykálnak egy bimbózó románcról” Szabó és a hódmezővásárhelyi önkormányzat egyik irodavezetője között, és a szerkesztőséget gyakran megkeresik azzal kapcsolatban, hogy elhanyagolt a település, gazdátlanok a közterületek, ráadásul „elárasztották a közkedvelt helyeket is a csövesek, az alkoholisták és a különböző szerfogyasztók”. A portál szerkesztősége később „pusztán kegyeleti okokból” törölte a cikket az oldalról, ugyanakkor egy Reddit-poszt megőrizte a teljes szöveget.

Márki-Zay Péter, a város polgármestere megrendüléssel értesült a halálhírről, és így emlékezett: „Kiváló családapa, eredményes rendőr, és becsületes polgár volt – ezt senki nem vitathatja.”

A városvezető ezzel kapcsolatban kijelentette: „Akik ebben a tragédiában újságíróként, lejárató cikkek szerzőjeként részt vettek, azok a szememben mától fogva pontosan ugyanolyan megítélés alá esnek, mint az aberrált hazaáruló tolvajokat kiszolgáló SS-tisztek, ÁVÓ-s keretlegények.”

A városvezető felidézte, hogy a Hódmezővásárhelytől 12 kilométerre délre található batidai kastély előtt tartott tüntetés biztosítását a rendőrség Szabó vezetésével végezte, a demonstrációt nem tiltották be. Márki-Zay szerint a kapitányt emiatt támadták és kapcsolták össze az engedély megadásával, majd az ügy a Lázár János közlekedési miniszterhez köthető helyi sajtóban kapott visszhangot.

A polgármester úgy véli, a felelősség egyértelműen beazonosítható.

„Nem az első eset” – mondta tömören lapunknak egy idősebb hölgy, amikor Hódmezővásárhelyen jártunk hétfőn délután, de erről bővebben nem nyilatkozott, mert most „egy kicsit forr a vére”. Azt mondta, a kapitány tettének „oka van, de nem a családi ok, az biztos”.

A rendőrkapitányra emlékező mécsesek 2025. szeptember 22-én, hétfőn – Fotó: Bálint András / Szegeder
A rendőrkapitányra emlékező mécsesek 2025. szeptember 22-én, hétfőn – Fotó: Bálint András / Szegeder

„A Facebookon informálódtam arról, hogy öngyilkos lett. Nem bírta. Valamit nem bírt” – válaszolta kérdésünkre egy buszra várakozó férfi. Úgy látja, a városban megosztó az eset megítélése.

„Nem természetes módon, hanem önkezűleg vetett véget az életének, ez nem vet jó fényt rá” – mondta a középkorú férfi, aki elítélte magát a tettet. „Miért csinálta meg? Nem családi ügy lehetett a háttérben, hanem valamibe belehajszolták.” A batidai kastély elé szervezett rajzversennyel kapcsolatban nem gondolja, hogy a rendőrségnek közbe kellett volna lépnie. Egyébként szerinte „a tüntetés jogos volt”, sőt ő „Lázárt le is csukná, ha rajta múlna”, mert „annyit raboltak már”.

„Állítólag azért született eleve a lejárató anyag, mert engedélyezte a batidai kastély előtti aszfaltrajzversenyt, ami ezek szerint szentségtörés” – fogalmazott egy helyi fiatal, aki „nem gondolná, hogy önmagában a cikk okozta a kapitány lelki összeomlását”. Hozzátette, az írás közbiztonságra vonatkozó alaptalan állításait még a helyi fideszes közszereplők is cáfolták.

Szerinte legfeljebb az vezethetett a kapitány öngyilkosságához, hogy a magánélete komoly kárt szenvedett a megfogalmazott állítások miatt, de saját bevallása szerint ebben sem olyan biztos. „Ami a legfurcsább nekem, hogy a Vásárhelyi Patrióta nevű szennyoldal még két hete pénteken kirakta ezt a pletykát, de még aznap leszedték, pedig ilyet még sosem csináltak” – tette hozzá. A szóbeszéd tehát már két nappal azelőtt elindult, hogy megírta volna a Promenad24.

A két héttel ezelőtti aszfaltrajzversenyt az építési és közlekedési miniszter „luxusellenes fellépései” miatt rendezte Alpár György volt drávaszerdahelyi polgármester, aki az eseményre barátját, Márki-Zay Pétert is meghívta. Bár a verseny szűkebb tematikája a „luxizás” lett volna, az alkotások inkább a miniszter iránt érzett általános ellenszenvről tanúskodtak.

A sokféle gúnyos, kritikus és számonkérő rajz között felkerültek az útra kevésbé szolid üzenetek is: valaki például azért „könyörgött”, hogy akasszák fel a minisztert.

Később a vásárhelyi Fidesz egyik képviselője sajtótájékoztatón jelentette be, hogy feljelentést tesznek az ügyben, ahogy az eseményt szervező Alpár György is. Ő azt mondta, szeretnék kideríteni, ki volt a készítő, és kinek a megrendelésére készítette a feliratot, és hogy hogyan került Lázár Jánoshoz az azt ábrázoló felvétel, „hiszen a szervezők, ahogy meglátták ezt a feliratot, gyakorlatilag azonnal lemosták”.

A szerző a Szegeder újságírója. A cikk a Szegeder és a Telex együttműködésének keretében jelenik meg a Telexen is.

A Telex fontosnak tartja, hogy az egész ország területéről szállíthasson az olvasóinak sztorikat, ezért közlünk gyakran vidéki riportokat. Mivel minden térséget nem tudunk lefedni budapesti szerkesztőségünkkel, keressük az együttműködést vidéki újságírókkal, és fokozatosan országos tudósítói hálózatot szeretnénk kiépíteni. Ez a cikk is egy ilyen együttműködés keretein belül készült.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!