A Magyar Kétfarkú Kutya Párt „néma” tüntetést tartott a Kossuth téren, hogy felhívja a figyelmet a bántalmazott gyerekek ügyére. A tüntetésen többszázan jelentek meg.
„Azokra emlékezünk, akiket bántottak, de soha nem hallották meg a hangjukat – és sajnos mi sem vagyunk ez alól kivétel. És azoknak üzenünk ezzel együtt, akiknek semmi sem drága, ha a bántalmazott gyerekek ügyét szőnyeg alá kell söpörni” – kezdte beszédét Nagy Dávid, az MKKP pártigazgatója. Szerinte a Szőlő utcai intézet ügye jó volt arra, hogy újra az bántalmazott gyerekekre irányítsa a fókuszt, a közvélemény szerinte közönyös, és a „semjénezés” csak eltéríti a gyermekbántalmazás elleni küzdelem fókuszát.


Kazinczy Krisztina, XXII. kerületi önkormányzati képviselő következett. Szerinte a kormány, a gyermekvédelmi intézetek is eltussolnak eseteket, de felhozott két esetet is, amelyekben tudomása szerint óvodákban bántalmaztak gyerekeket.
A beszédek után Nagy felszólította a jelenlévőket, hogy 15 perc csenddel emlékezzenek a gyermekbántalmazási ügyek áldozataira, és gondolkodjanak el, hogy ők miben tudnák segíteni az intézményrendszerben lévő, támasz nélkül maradt gyerekeket. Közben az Alaptörvény gyermekvédelmi passzusait, valamint különböző statisztikákat és jelentések részleteit lehetett kivetítőn olvasni.


A tüntetők közül többen leragasztották a szájukat is. Ezután gyertyát gyújtottak, majd békésen elvonultak a demonstrálók.


A gyermekvédelem kérdése az elmúlt hetekben ismét kiemelt téma lett, miután Kuslits Gábor, a Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat korábbi igazgatója a Válasz Online-nak adott interjújában arról beszélt, hogy Szőlő utcai javítóintézet igazgatója magas rangú politikusoknak közvetíthetett ki lányokat és fiúkat a gyermekotthonból. Az igazgatót, Juhász Péter Pált rendőrség emberkereskedelemmel és szexuális kizsákmányolással gyanúsítja. A férfi és élettársa ellen lányok futtatása miatt folyó eljárásban többen tanúskodtak már, de eddig semmi nem bizonyítja azt a pletykát, miszerint a volt igazgatót miniszteri szinten védték volna.
Az ügybe végül különböző megszólalók fokozatosan – minden bizonyíték nélkül – Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes nevét is belekeverték. Arról, hogy ez pontosan hogy zajlott, miért alakulhatott így és mit jelez, itt írtunk hosszabban. Az Igazságügyi Minisztérium szerint azonban fel sem merült kormánytag érintettsége az ügyben.
Arról, hogy miért érintette érzékeny pontján a Fidesz–KDNP-t a Szőlő utcai javítóintézet ügyével kapcsolatban elindult pletyka, itt írtunk, arról pedig, hogy milyen új narratíva épül körülötte, itt írtunk részletesen.