Forsthoffer Ágnes szerint nagyon kevés olyan szereplőt talál a Tisza, aki hajlandó felvállalni a pártszimpátiáját
Nem él luxusban, belföldre jár nyaralni, és 2006-ban vette meg a szállodát a családjával, amiben akkor még az apjával reggeliztetett. Állami támogatást a felújításra nem kaptak, pedig pályáztak rá. A politikával pedig a morális válság miatt kezdett foglalkozni – ezt is mondta Forsthoffer Ágnes, a Tisza harmadik alelnöke a 24.hu-nak adott interjújában.
Forsthoffer Ágnest Kötcsén mutatta be Magyar Péter először, majd hamarosan videóban jelentkezett azzal, hogy a családja tulajdonában lévő balatonfüredi Hotel Margarétában egy állami vállalat lemondott egy kétnapos, százfős foglalást 16 órával a rendezvény kezdete előtt, és egy nappal azután, hogy beszédet mondott a Tisza Párt kötcsei rendezvényén. Aztán Forsthoffer lemondott a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségében (MSZÉSZ) betöltött pozíciójáról, a szervezetnek 2023 óta volt a szövetség balatoni régióvezetője.
Forsthoffer azt mondta, nagy hatással volt rá Magyar Péter partizános interjúja. „Megfogalmazott olyan üzeneteket, amiket szerintem rengeteg ember magáénak érzett, és kimondatlanul is ott volt benne. Jó volt látni, hogy valaki kiáll e gondolatok és értékek mellett, amelyek sokunk számára fontosak – így ezzel könnyen tudtam azonosulni.” Ezután 2024. szeptemberben alapítottak egy Tisza Szigetet Balatonfüreden, majd miután Magyar 2024. október 23-án bejelentette a vezetői pályázatot, Forshoffer minden olyan szakterületen, amiben úgy érezte, hogy kompetens lehet, jelentkezett.
„Több ezer ember jelentkezett ezekre a pályázatokra, nyilván haladtak szépen ezeknek a feldolgozásával, és időközben én is egyre aktívabb önkéntes lettem. A tavasszal rendezett Nemzet Hangja kampánynak voltam a választókerületi koordinátora. Ez nagyon sikeres kampány volt, közben egyre több embert megismertem, az országos szervezők is megismerték az én munkámat, megismerték a pályázatomat, sor került egy szakmai interjúra, klasszikusan úgy, mint egy profi cégnél. Az elnökség tagjai vettek ezen részt, illetve más vezető kollégák” – mondta. Az interjún Magyar is ott ült.
Nem sokkal később értesítették Forsthoffert, hogy szívesen látnék szakértőként, majd később tájékoztatták, hogy annyira fontosak a szakterületei, hogy szeretnék alelnöknek jelölni.
Forsthoffer Ágnes egyébként úgy látja, nehéz helyzetben van a Tisza, mert nagyon kevés olyan szereplőt talál, aki hajlandó felvállalni a pártszimpátiáját, pedig a háttérben sokan vannak. „Ez ennek az egész rendszernek a tragédiája: aki kiáll, annak azzal kell számolnia, hogy elveszítheti az állását, az üzleti lehetőségeit, előfordulhat, hogy éppen nem tudja majd eltartani a családját. A Tisza óvatossága maximálisan indokolt, és azt sem bánnám, ha az én példámból okulva a parlamenti képviselőjelöltek nevei minél később derülnének ki.” A szakértő szerint indokolt is, hogy a Tisza Párt nem jött még elő nagyon sok szakemberrel. „Én egy professzionális munkát látok, vannak felelősök, pörög a munka, és mindenki megpróbálja felvenni Magyar Péter munkatempóját, ami elképesztő.”
A javaslatokon komoly szakemberek és munkacsoportok dolgoznak Forsthoffer szerint, aki úgy látja, a turizmusban (is) szükség lenne transzparenciára, és a direkt támogatást a turizmusban nem látja általános érvényűen jó ötletnek. „Hogyha már van négy ötcsillagos szálloda valahol, amelyek épphogy csak elketyegnek, oda nem biztos, hogy kell egy ötödik. Nem akarok demagóg lenni, de akkor abból a pénzből inkább vegyünk vécépapírt a kórházakba. Miközben persze iszonyú fontos a turizmusra költeni” – magyarázta.
A szektorban kialakult munkaerőhiány szerinte javulhat, ha Magyarországon változás lesz. „A mi szegmensünkből rengetegen kimentek külföldre, közülük nagyon sokan politikai okból. Hiszek abban, hogyha Magyarországon változás lesz, akkor egy részük visszatér, és egy sokkal korrektebb politikával és lehetőségekkel vissza tudjuk hozni a hitet az emberekbe, hogy érdemes Magyarországon élni és dolgozni.”