Elzárná a közforgalom elől azt a hatvanpusztai Orbán-birtok közelében lévő magánutat Mészáros Lőrinc lánya, ahonnan rálátni az antilopokra és zebrákra – ez olvasható ki a Fejér Megyei Kormányhivatal nyilvánosan elérhető végzéséből. Ebben arról döntenek, hogy eljárást indítanak, miután dr. Mészáros Beatrix 2025. szeptember 17-én kérelmet nyújtott be a kormányhivatalhoz arról, hogy a tulajdonában lévő utat elzárathassa a forgalom elől. A dokumentumra olvasónk hívta fel a figyelmünket.
A végzésből kiderül, hogy a kérelmet augusztus 13-án keltezték, és tárgya az Alcsútdoboz 0111/7 helyrajzi számú „kivett / saját használatú út” közforgalom elől történő elzárásának engedélyezési ügye. Az ügyben a Fejér Vármegyei Kormányhivatal Közlekedési, Műszaki Engedélyezési, Mérésügyi és Fogyasztóvédelmi Főosztály Útügyi Osztályánál eljárás indult egy nappal azután, hogy a kérelmet dr. Mészáros Beatrix benyújtotta a kormányhivatalhoz.
Az ügy rövid leírása szerint az út tulajdonosa, azaz dr. Mészáros Beatrix azt kérelmezte a közlekedési hatóságtól, hogy engedélyezzék az út elzárását a közforgalom elől. Kitérnek rá, hogy az érintett út hatásterületébe azok az ingatlanok tartoznak bele, amelyek szomszédosak az érintett magánúttal, illetve megközelítésük arról lehetséges. Azt írják, mindazok, akik a fenti körbe beletartoznak szóban vagy írásban is nyilatkozatot tehetnek a lezárással kapcsolatban. Az út közelében csak az Orbán család birtoka található, de azt nem csak erről az útról lehet elérni.
A kérvényt augusztus 13-án keltezték, nem sokkal azután, hogy felvételek jelentek meg antilopokról, amelyek a Hatvanpusztához közeli, Mészáros Lőrinchez köthető birtokon legelésznek. A Mészáros-csoport akkor azt állította, hogy nem vadászat céljából hozták az állatokat, a zebrákról például azt mondták, mentett, beteg állatokat tartanak, hogy meggyógyítsák azokat. Mint kiderült, dagesztáni túrokra, zebrákra és antilopokra is kért már engedélyt Mészárosék vadásztársasága.
Hadházy Ákos képviselő augusztus 2-án szervezett először tüntetést és túrát Orbán Viktor apjának hatvanpusztai majorságához, majd elindult ahhoz a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó, a birtoktól több kilométerre található területre is, ahol korábban antilopokat, bölényeket és zebrákat is láttak.