Rekord-kokainfogás a csepeli Szabadkikötőben: egy ember ellen vádat emeltek, a társait nem kapták el

429

2023 telén rekord-kokainfogásról számolt be a rendőrség a Facebook-oldalán, mint akkor írták, a csepeli Szabadkikötőbe érkezett banánszállítmány alján 155 darab, nagyjából egy kilós kokaintömböt találtak. A szakértői vizsgálatra beszállított anyag nagy tisztaságú kokainnak bizonyult, amely a szokásosnak tekinthető hígítás után megközelítőleg 800 ezer feketepiaci adag drogot jelent. A rendőrség akkor sajtótájékoztatón jelentette be a jelentős fogást, amiről azt mondták, hogy a drog fekete piaci értéke 23 milliárd 880 millió forint volt.

A Fővárosi Főügyészség hétfői közleményében számolt be róla, hogy vádat emeltek az ügyben egy 35 éves férfival szemben, aki a banánszállító konténerbe rejtett kokaintömböket akart megszerezni. A vádirat szerint az albán férfi tudta, hogy egy olyan konténer érkezik a kikötői telephelyre, amelyben jelentős mennyiségű kokaint rejtettek el. A tömbösített kábítószert a kereskedők Ecuadorból fuvaroztatták hajón és vasúton Magyarország területére.

A vádlott két – eddig ismeretlenül maradt – társával símaszkban, a telephelyen tárolt üres konténerhez ment, és azt felnyitották. A magukkal vitt szerszámokkal megbontották a konténer padlózatát, hogy hozzáférjenek a kábítószerhez, azonban tetten érte őket a telep biztonsági őre, akit meglátva az elkövetők a szerszámokat és táskákat hátrahagyva elmenekültek.

A Fővárosi Főügyészség a letartóztatásban lévő férfit különösen jelentős mennyiségű kábítószer birtoklása bűntettének kísérletével vádolta meg vádiratában, vele szemben fegyházbüntetést, annak végrehajtását követően végleges hatályú kiutasítást indítványozott az országból.

Korábban írtuk, hogy nem véletlenül nem hat az infláció a banán árára világszerte, ugyanis az elmúlt években a drogcsempészek egyik népszerű szállítási módszerévé vált banánszállítmányokba rejteni a drogot.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!