Panaszt tesz Hódmezővásárhely, mert a járás négy települése közül csak ők nem kaptak támogatást
Alkotmányjogi panaszt nyújtott be a hódmezővásárhelyi önkormányzat a Versenyképes járások program miatt, mert kifogásolták az előzetes ellenőrzést, a kiszámítható elbírálást és a jogorvoslat hiányát is. A város közgyűlése kedden erősítette meg Márki-Zay Péter polgármester felhatalmazását.
Az előterjesztés Hódmezővásárhely mellett három másik települést, Mártélyt, Mindszentet és Székkutast is magába foglalja. Az előterjesztés szerint a négy települést magába foglaló járás fejlesztési forrásokról döntő fórum a három kisebb településen tervezett beruházásokat javasolta csak támogatásra. Többek között bölcsődefejlesztés és útrekonstrukció szerepelt a javaslatban, amit a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium elfogadott. Így viszont Hódmezővásárhely nem kapott támogatást egyetlen fejlesztési igényére sem, a tárca az önkormányzat kifogását viszont elutasította.
Márki-Zay védhetetlennek és erkölcstelennek nevezte a közgyűlésen, hogy a járás lakosságának 82 százalékát kitevő Hódmezővásárhely nem kapott támogatást. Az alkotmányjogi panaszt a Fidesz–KDNP képviselői nem támogatták.
A közgyűlésen emellett a települési támogatásokról szóló rendelet módosításával megemelték a jövedelemhatárokat, amelyek alatt a rászorulók segélyt és támogatást kaphatnak. A testület egyhangúlag döntött arról, hogy Szabó Zsolt alezredest, a városi rendőrkapitányt saját halottjuknak tekintik, átvállalják a temetés költségeit, valamint gyűjtést szerveznek a családnak.
(MTI)