A rendszerváltás előtt felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték Iványi Gábort, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) alapító lelkészét, azonban mégis korrektebbnek találta az akkori viszonyokat Orbán Viktor rendszeréhez képest – mondta a 444-nek adott keddi interjújában, melyben kitért arra is, hogyan áll most a kormány a MET-hez, és számos intézményük felszámolása után milyen jövőt lát most a veszélybe került hajléktalanellátásuknak.
Az interjúban Iványi az alábbiakról beszél:
- Ő adta össze Orbán Viktort Lévai Anikóval, majd két gyereküket is ő keresztelte. Orbán viszont szerinte „vallástalan családból jön, ahol apuka párttitkár volt, és ő is a KISZ-ben villogott”. Szerinte Orbán a „reformátusságát csak Balog Zoltán révén alkotta meg”.
- A kormány szerinte mindent el fog követni, hogy továbbra is elvehesse a MET és az Oltalom Karitatív Egyesület vagyonát. A kormány örök cinizmussal kezeli őket. Erről tanúskodik az is, amikor Maruzsa Zoltán azt mondta, szedjenek tandíjat az ellátott, szegénységben élő gyerekektől.
- Több lelkésztársával felfüggesztettet kaptak a Kádár-rendszer alatt, de szerinte akkor sem „üldözték így halálra az embert, és talán nem is loptak ennyire”. A 80-as években nem gondolta volna, hogy később még rosszabb is lehet.
- Szerinte a társadalom szegényekkel szembeni ellenszenve nem csak a jelenlegi kormány bűne, mert az „emberekben van egy ilyen riadalom, hogy feltűnik ez a rongyos sereg, és lehet, hogy egy napon én is közöttük leszek”.
- Amikor az SZDSZ színeiben politizált, ők, akik szociálisan érzékenyek voltak, elkezdtek teherré válni a párt számára. Utólag tévedésnek tartja, hogy 1998-ban elvállalta a képviselőséget, meg is bánta.
- A miniszterelnök ma már tagadja, de az első Orbán-kormány alatt megkereste őt, Balog Zoltán református püspökkel küldött üzenetet Orbán Viktor.
Iványi Gábor arra is válaszol az interjúban, hogy:
- milyen üzenetet hozott Balog Zoltán Orbántól, és hogy mi miatt fordulhatott aztán ellene a miniszterelnök;
- hogyan vélekedik a hódmezővásárhelyi rendőrkapitány öngyilkosságáról;
- mi a véleménye a magyar katolikus egyházról, és mit várna most Erdő Péter bíborostól;
- mi történt a gyerekekkel, akik a MET bezárt iskoláiban tanultak;
- miben reménykednek jelenleg, milyen jövőt lát az intézményeiknek;
- és hogy mit tanácsol azoknak, akik hozzá hasonló helyzetbe kerültek.
Iványi Gábor és a MET hosszú évek óta viaskodik a kormánnyal. Most a kormányhivatal akarja bezáratni a hajléktalanszállóikat, melyek fenntartását a fővárosi önkormányzat is átveheti. A NAV tavaly kezdte el inkasszálni a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség, az Oltalom Karitatív Egyesület és a Wesley János Lelkészképző Főiskola valamennyi intézményi bankszámláját. Korábban ebben a cikkben jártunk utána annak, hogyan jutott idáig a MET.