A Fővárosi Törvényszék a Tisza–Index-perről: Határozottan visszautasítunk minden olyan megnyilvánulást, ami pártállami időket idéző eljárást emleget

736

„A Fővárosi Törvényszék határozottan visszautasít minden olyan megnyilvánulást, amelyben bíráit elfogultsággal vádolják, tárgyalás előtt meghozott ítéletről szólnak és a pártállami időket idéző eljárást emlegetnek, azaz a bíróságokba vetett bizalom csorbítására alkalmasak” – írja közleményében a Fővárosi Törvényszék.

A törvényszék így reagált arra, hogy Magyar Péter botrányosnak nevezte, hogy első fokon az Indexnek adtak igazat a Tisza Párt által indított helyreigazítási perben, azt állítva, hogy az Index csak véleményt közölt, amikor azt írta, a Tisza „brutális” szja-emelésre készülhet.

A Fővárosi Törvényszék azt is írja közleményében, hogy az említett perben elsőfokú ítélet született, vagyis a peres fél – amennyiben nem ért egyet a döntéssel – jogorvoslattal élhet. A közlemény szerint a felek természetesen jogosultak arra, hogy a döntést kommentálják, akár a sajtóban, akár a közösségi médiában. Szerintük „a kritikával illetett sajtó-helyreigazítás iránti perben” az eljáró bíró függetlenül hozta meg a döntését.

A közlemény végén azt írják: a továbbiakban is irányadónak tekintik, hogy „az ítéletek nyilvános kritikájának helye van, de mindenkor csak a véleménynyilvánítási szabadság alkotmányos keretei között”.

A kormánypárti Index szeptember elején, egy szerző nélküli cikkben írta, hogy a Tisza Párt „brutális” szja-emelésre készülhet egy kiszivárgott feljegyzés alapján. A párt rögtön cáfolta az állítást, Magyar Péter hamisítványnak nevezte a dokumentumot. De a Fidesz és a médiája a cikkre hivatkozva azóta is teljes erejével adóemeléssel vádolja a Tisza Pártot: nemzeti konzultációt indítanak, és az országot is teleplakátolták a „Tisza-adóval”.

A Tisza közben beperelte az Indexet, ami ellenkérelmében azzal érvelt, hogy a cikk nem a pártról szól, hanem a gazdasági kabinet és szakértőik terveiről, valamint a cím csupán véleményt tükröz. Szerintük a cikk nem állította, hogy a dokumentum a Tisza hivatalos programja lenne, és a téma közérdeklődésre számot tart. A bírósági tárgyalás után Magyar Péter botrányosnak nevezte az ítéletet, szerintük a bíróság nem hallgatta meg a párt szakértőjét, aki cáfolta volna az adóemelést, és bejelentettek fellebbezést. Az Index közleményben reagálva politikai nyomásról és lejárató kampányról írt, továbbra is fenntartva állítását, hogy a cikk címe a dokumentum lehetséges értelmezését tükrözi, nem tényt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!