Egy újbudai fideszes képviselő kifakadt Semjén Zsoltra, akinek szerinte semmit nem jelent a legelesettebbek világa

1640

„Semjén Zsolt azt nyilatkozta az Egyenes Beszédben, hogy nem ismeri a gyermekvédelmi világot és soha nem járt ilyen intézményben. Semjén Zsolt 1994 és 1998 között, illetve 2002-től országgyűlési képviselő és 2010-től miniszterelnök-helyettes. 2003 óta a KDNP elnöke. Megdöbbentő számomra, hogy a kereszténydemokraták elnökének ennyire nem jelent semmit a legelesettebbek világa. Ahogyan az is, hogy a 26 perces adásban sem szánt rájuk egy gondolatot sem. Pedig bőven lenne feladat”

írta ki hétfőn a Facebookra Junghausz Rajmund Fidesz–KDNP-színekben megválasztott újbudai önkormányzati képviselő. Junghausz posztja szerint kötelezővé tenné az országgyűlési képviselők és a kormánytagok számára, hogy személyesen ismerjék meg a gyermekotthonokat és a javítóintézeteket.

Semjén Zsolt hétfőn volt az ATV Egyenes Beszéd című műsorának vendége, ahol arról beszélt, hogy a vele szemben felhozott vádak nemcsak nem igazak, de „lehetetlenek” is. Ezt azzal támasztotta alá, hogy azt mondta: nem ismeri a gyermekvédelmi intézményeket, a Szőlő utcai intézet környékén pedig soha nem is járt.

A fideszes Junghausz Rajmundnak ez a nyilatkozat a jelek szerint nem tetszett, szerdai Facebook-posztját pedig rögtön a következővel kezdte: „Soha nem kedveltem Semjén Zsoltot”. A posztban később azt írja: nyilvánvalóan se Semjén Zsolt, se Osváth Zsolt nem pedofil.

Junghausz a posztjában arról ír, hogy 11 éves korában, három testvérével együtt, anyagi okból került átmeneti gyermekotthonba, ahol a mindennapok része volt a gyerekek verése és a szexuális erőszak. „Az sem volt ritka, hogy a nevelők vagy gyermekfelügyelők abuzálták a gyerekeket. Ilyenből többnyire alkalmi kapcsolatok alakultak ki, de volt olyan, amiből házasság lett. Sajnos napjainkban is pontosan így zajlanak ezek a dolgok és ennek a felelősségét is vállalnia kell valakiknek.”

Junghausz szerint a nagypolitika közelében töltötte az elmúlt 27 évét és a döntéshozók közül sokan ismerik a történetét, de még soha senki nem kérdezte meg tőle, hogyan tudnák jobbá tenni a gyermekotthonokban élők életét. Junghausz Rajmund 2021-ben még azzal került be a hírekbe, hogy gusztustalan provokációnak nevezte az ARC kiállítást.

Semjén Zsolt korábban a parlament őszi ülésszakának nyitónapján a Szőlő utcai javítóintézetben történt prostitúciós bűncselekmények ügyénél szólalt fel. A DK-s Arató Gergely Orbán Viktortól azt kérdezte, kik azok a kormányzati politikusok, akik lehetővé tették, hogy ott „tíz évig ez a gyalázat történjen”, majd egy ponton feltette a kérdést: „Ki az a Zsolti bácsi?”

Semjén Zsolt nem sokkal ezután szót kért, majd határozattan és többször is kijelentette, hogy soha semmilyen bűnös viszonyhoz nem volt köze. A KDNP-s politikus a vádakat egy „ördögien felépített karaktergyilkossági kísérlet”-nek nevezte, amely szerinte „maga a vérvád, a Bibliából ismert Belzebub-vád”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!