Szabó Tímeáék Strasbourgban nyertek pert, Kövér László jogsértően büntette meg a túlóratörvény elfogadásakor tiltakozó ellenzéki képviselőket

1614

Az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) kimondta: jogsértően büntette meg a magyar parlament ellenzéki képviselőit Kövér László házelnök a 2018. december 12-i ülés után, amikor a kormányoldal a munka törvénykönyvének úgynevezett túlóratörvényként elhíresült módosítását fogadta el, közölte Szabó Tímea a Facebook-oldalán.

Az ülésen az ellenzéki képviselők tiltakozással próbálták akadályozni a szavazás levezetését, amit Kövér László példátlanul magas pénzbírságokkal torolt meg.

Ez volt az az eset, amikor a miniszterelnököt a terembe siető testőrök védték, mivel több képviselő is közvetlen közel került hozzá. Szabó Tímea a sípját Orbán Viktor arcába fújta, a DK-s Vadai Ágnes pedig heves mozdulatokat tett, de Budai Gyula útját állta. A helyzet ugyan feszült volt, de nem fajult tettlegességig, Vadai végül csak a kiabálásnál maradt.

Az érintettek Strasbourghoz fordultak, most pedig egyhangú ítélet született, a bíróság kimondta, hogy:

  • A Fidesz és Kövér László megsértette a képviselők véleménynyilvánításhoz fűződő jogait.
  • A bírság nem volt arányos az elkövetett cselekménnyel.
  • Nem volt tisztességes az eljárás, a képviselőknek lehetőségük sem volt megvédeni magukat. A törvény által erre előírt mentelmi bizottság sem hallgatta meg őket, mert az ülés káoszba fulladt, a kormánypárti tagok nem tudtak megegyezni a napirendben. „Tehát még a saját, amúgy tisztességtelen eljárási szabályaikat sem tartották be” – írja Szabó.
  • A kormány állításával ellentétben a képviselők nem alkalmaztak fizikai erőszakot.
  • Az ilyen parlamenti akciók is a szólásszabadság részét képezik, még akkor is, ha zavaróak, szokatlanok vagy éppen a hatalom számára kellemetlenek.

„Orbánék a válaszbeadványukban név szerint megemlítettek engem is, miszerint én is fizikai erőszakkal zártam el a házelnök pulpitusát és a szavazógombot. Ez volt az indok a pénzbüntetésre. De a strasbourgi bíróság kimondta: ez nem volt arányos, és nem volt igazságos” – tette hozzá Szabó Tímea parlamenti képviselő.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!