Karácsony szerint rossz vita kezdett kialakulni a Szőlő utcai ügyről, ami amúgy a jéghegy csúcsa

442

Nem ment bele részletekbe, de megszólalt a nyilvánosságban Karácsony Gergely a Szőlő utcai ügyről. Azt mondta, egy nagyon rossz vita kezdett kialakulni erről, és az ellenzék is ludas abban olyan szempontból, hogy „benne van ebben a spirálban, ami felhergeli a szavazókat a választás előtt” – mondta Karácsony, aki szerint a legfontosabb az ügyben az, hogy az állam nem látja el az alapvető feladatát.

„Ez egy óriási felkiáltójel, hogy az állam nem végzi el a legalapvetőbb feladatait sem azokban a szolgáltatásokban, amiért fönntartjuk az államot. A magyar gyermekvédelem romokban, a magyar szociális ellátórendszer romokban. Az államnak az a képessége, hogy rászorulókon segítsen, az el lett felejtve, és az állam egy hatalmi-gazdasági gépezetté vált. Úgy csinálnak, mintha púp lenne a hátukon a gyermekvédelem, amivel foglalkozni kell, ahelyett, hogy vennének még egy repteret valahol” – fogalmazott az Euronewsnak, Brüsszelben, ahová a zöldpárti városvezetők rendezvényére érkezett.

Karácsony azt mondta, az ügy azért is fontos, mert ez a jéghegy csúcsa, „és akkor tudjuk jól használni, ha a jéghegy egészéről is beszélünk. De a csúcs is kivizsgálásra szorul, nem lehetséges, hogy az ilyen egészen gyomorforgató bűncselekmények láthatatlanul maradnak. És kiprovokálják a politikai rágalmazásokat, amelyek a hitem szerint, vagy a reményeim szerint megalapozatlanok. De nem az a vita, hogy ki volt Zsolt bácsi. Az a vita, hogy hogyan működik a magyar állam, és képes-e ellátni a legalapvetőbb feladatait a gyermekvédelem területén” – fogalmazott.

A Szőlő utcai javítóintézet korábbi igazgatóját még a nyáron gyanúsították meg emberkereskedelemmel és szexuális kizsákmányolással. A gyanú szerint az 57 éves férfi egy női társával prostituáltként futtathatott több nehéz sorsú lányt, akik korábban gyermekotthonban nőttek fel. A gyermekvédelmi dolgozók hiába jelezték gyanújukat a javítóintézet vezetője miatt, évekig nem történt semmi az ügyben. Az ügyészség ebben az ügyben folytatja most a nyomozást.

Az ügybe végül különböző megszólalók fokozatosan – minden bizonyíték nélkül – Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes nevét is belekeverték.

A napokban kiderült az is, hogy engedély nélkül tartott légpuskát találtak a nyomozók a Szőlő utcai javítóintézet korábbi igazgatójánál.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!