A Központi Nyomozó Főügyészségen négy órán át hallgatták ki a volt politikust, Juhász Pétert. A kihallgatás után a 444 készített vele interjút, ebben Juhász azt mondta, hogy azért tartott ilyen sokáig a kihallgatás, mert tanúként a vallomásában minden kérdésre válaszolnia kellett.
Vagyis semmiféle rágalmazás nem került szóba, semmiféle bűncselekmény elkövetésével nem vádolják.
A nyomozók arra voltak kíváncsiak, honnan volt a hangfelvétele, ezt megmondta nekik, sőt forrásával – akinek ügyvédet biztosít – egyeztetve megadta a forrását is.
A videója óta hozzá befutott esetekről is kértek információt, erről Juhász azt mondta, hogy négy olyan eset is van, ahol eljárást kezdeményeztek, az érintettek ígéretet kaptak a kivizsgálásra a hatóságtól, majd aláírattak velük egy titoktartási nyilatkozatot, és utána nem történt semmi. Most viszont az ügyészség is tud ezekről az esetekről, és mivel Juhász is tudja, hogy tudnak róla, ezért szerinte biztosan lesz folytatása.
Politikusok nem kerültek szóba a kihallgatáson – mondta Juhász.
Papíron a nyomozás a Szőlő utcai Juhász Péter Pál ügyében folyik, a politikus Juhász visszakapta lefoglalt telefonját és laptopját.
Pénteken Kocsis Máté Facebookon azt üzente Juhásznak, hogy ne hősködjön, ne próbálja magát áldozatként beállítani, és nem kell, hogy Puzsérék aggódjanak a szabadságáért, mert csak egyszerű tanúként hallgatták meg.
„Még csak gyanúsított sem vagy. Igaz? Szóval ne mártírkodj!”
Az influenszer Juhász Péter lakására csütörtök reggel kiszállt a Szőlő utcai ügyben nyomozást folytató ügyészség, és „bizonyítékokat foglalt le”. Az ügyészség közölte: tanúként akarja kihallgatni Juhászt és másokat az ügyben. A volt politikus közölte, bizonyítékok nála nincsenek, mivel az általa közzétett hangfelvételnek szerinte nincs köze a Szőlő utcai javítóintézet ügyéhez. Juhászt ugyan a hivatalos ügyészségi közlés szerint tanúként vonták be az eljárásba, az influenszer azt mondta: egy magas rangú politikus érintettségére hivatkozva rendelték el nála a házkutatást.
Csütörtökön délután Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője egy Facebook-posztban azt írta: egy magánszemélytől „hitelesnek tűnő” információkat kapott arról, ki lehetett Juhász Péter forrása, akivel Kocsis szerint közösen alkották meg „Zsolt bácsi” képzelt karakterét.