Levélszavazással szüntethető meg a különbségtétel a külföldön élő és a határon túli magyarok között
A jövő évi lesz a negyedik választás, amelynek úgy futunk neki, hogy a magyar állam diszkriminál külföldön tartózkodó magyar és külföldön tartózkodó magyar között: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben szavazhat, akinek meg van, annak be kell fáradnia valamelyik külképviseletre. Kevesen vitatják, hogy ez így nincs rendjén, abban viszont nincs konszenzus, hogyan lehetne feloldani ezt a helyzetet. Terjesszük ki a levélszavazást? Vagy szüntessük meg? Terjesszük ki a külképviseleti szavazást? Vagy szüntessük meg? Szavazzunk online? A Political Capital és a Telex most megteremti a szakmai vita fórumát. Öt egymást követő kedden a legkülönbözőbb szakterületekről érkező vendégszerzők segítenek közelebb kerülni a megoldáshoz. Döbrentey Dániel, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) választójogi projektkoordinátorának vitacikke.
A szabad és tisztességes választás egyik követelménye, hogy minden választópolgár egyenlő feltételekkel gyakorolhassa a választójogát, a képviseleti demokráciában ugyanis mindannyiuknak egyforma esélyt kell biztosítani arra, hogy beleszóljunk a törvényhozás összetételébe. Az állam mozgástere nagy abban, hogy ezt milyen eszközökkel teremti meg: bár a megoldások eltérőek lehetnek, nem lehetnek diszkriminatívak.
Alapjogi nézőpontból tarthatatlan, hogy a választójog gyakorlásának ezen – mégoly diszfunkcionális – módja, a levélszavazás bizonyos választópolgárok rendelkezésére áll, mások azonban ki vannak belőle zárva, és ezen különbségtételnek nincs alkotmányosan igazolható indoka. Ezért a TASZ két alkalommal (előbb az országgyűlési választások, majd az európai parlamenti választások kapcsán) az Alkotmánybírósághoz (AB) fordult.
Az AB nem osztotta a fenti véleményt: a testület szerint az országgyűlési választásokon indokolt különbséget tenni a szavazás napján külföldön tartózkodó választópolgárok között, mert az ő helyzetük sem egyforma. Az AB szerint intenzívebb a kapcsolata Magyarországgal annak, akinek van itthoni lakcíme, mint akinek nincs, ez pedig az eltérő bánásmódot is megalapozza. Az AB gyakorlatilag azt állítja, hogy aki Magyarországhoz lakóhelye révén erősebb szálakkal kötődik, annak szavazata leadásáért többletáldozatot kell vállalnia, „cserébe” számára garantált a választójog teljessége az országgyűlési választáson (azaz pártlista mellett egyéni jelöltekre is szavazhat). Az érvelés megdöbbentően cinikus: éppen az országhoz szorosabban kötődő vállaljon többletáldozatot? Ő legyen az is, aki, ha ezt nem vállalja, több jogról mond le, azaz két szavazatából egyet sem adhat le?
Az európai parlamenti (EP) választások kapcsán még egyértelműbb a hátrányos megkülönböztetés: ezen a választáson ugyanis nem nyerhető el egyéni mandátum, tisztán listás szavazásról beszélünk. Itt az alkotmányjogi panaszt azzal utasították el, hogy az EP-választáson az európai uniós tagállamokban lakóhellyel rendelkező polgárok mellett olyanok is szavazhatnak a magyar szabályozás szerint, akiknek van magyar állampolgárságuk, de nem az EU területén élnek – az AB szerint ezért nem is azonos csoportba tartozó választópolgárokról beszélünk, így nem sérül az egyenlő bánásmód követelménye. Ahogy akkor írtuk, az AB a különbségtételt gyakorlatilag arra vezeti vissza, hogy különböző választópolgárok különböző jogszabályok alapján szereztek – egyébként azonos tartalmú – választójogot.
A súlyosan diszkriminatív szabályozás háttere
A jogalkotó mesterségesen előállított egy indokot arra, hogy látszólag jogszerűen tegyen különbséget azon választópolgárok között, akik a szavazás napján külföldön tartózkodnak. Ez pedig a lakcím meglétének vagy hiányának kérdése. Első ránézésre ez valóban erős különbség, csakhogy máshonnan kell közelíteni a kérdéshez.
A lakcím megléte ugyanis közömbös, hiszen van egy tulajdonság, ami a hazai lakcímmel rendelkező és nem rendelkező választópolgárokat is összeköti: ez pedig az, hogy ők a szavazás napján Magyarország határain kívül tartózkodnak. Márpedig ők mindannyian ugyanolyan helyzetben vannak, ezért a csoport minden tagjára azonos szabályozást kellene alkalmazni ahhoz, hogy az Alaptörvény által is elismert megkülönböztetés-tilalom érvényesüljön – szemben az AB álláspontjával, a különbségtételnek nincs észszerű indoka. Ráadásul emlékezetes fejlemény, hogy az Országgyűlés 2021-ben olyan szabályozást fogadott el, ami egyfajta levelezési címmé silányította a lakcímet, tehát a jogalkotó ma már kisebb jelentőséget tulajdonít a lakcímnek.
Adja magát a kérdés, hogy a diszkriminációmentesség jegyében a határon túli magyaroknak is szükséges volna-e lehetőséget adni arra, hogy egyéni jelöltre szavazzanak. Ez a kérdés messzire vezet, és nem eljárásjogi szabályozás tárgya, tehát én most nem foglalkozom a kérdéssel, de bízom benne, hogy ezt is lesz alkalmunk megvitatni később.
Mi a baj a levélszavazással?
A problémák azonban nem állnak meg a diszkriminációnál. A levélszavazás súlyos problémákkal terhelt jogintézmény. Más országokban is menetrendszerűen előkerülnek a visszaélési- és hibalehetőségek, és a jogintézménnyel kapcsolatos fenntartások. Nem véletlen, hogy a voksolás bevett és főszabály szerinti, világszerte elterjedt módja a papíralapú, szavazóhelyiségben, szavazóurna használatával, meghatározott időkeretben zajló forma. Minél hosszabb ideig kering a szavazólap a rendszerben, minél több fizikai térben fordul meg, minél több kézen keresztül megy át, annál jobban nőnek a kockázatai annak, hogy megsemmisül, eltűnik, vagy rossz szándékú kezek módosítják a tartalmát.
2022-ben különösen botrányos esetek történtek: számos helyen a kormánypárt szövetségesei szállították ki, vagy gyűjtötték be a levélcsomagokat; volt, aki hozzátartozója helyett szavazott, és történt egy rendkívül ellentmondásos és a mai napig nem tisztázott eset elégetett szavazatokkal. A visszaélések érdemi vizsgálatát a Nemzeti Választási Bizottság és a Kúria elképesztő, a közbizalom maradékát is aláásó érveléssel rázta le magáról: ennek lényege az volt, hogy a Magyarország határain túl történő események kapcsán nem járhatnak el. Ezen logikát követve a határon túl leadott szavazatok nem is léteznek, ami természetesen nem igaz. (A jogalkotó később korrigálta a törvényt, így 2026-ban már biztosan nem lehet arra hivatkozni, hogy az államhatárnál a hatáskör is véget ér.)
A közbizalmi fenntartások egyébként már a jogintézmény bevezetésekor, a fenti eseteket megelőzően előkerültek. 2006-ban Mikola István úgy nyilatkozott, hogy amennyiben a határon túli magyarok számára egy választáson győztes Fidesz-kormány választójogot adna, úgy „húsz évre minden eldőlne ebben az országban”. Ezzel maga a későbbi kormánypárt ismerte el, hogy a határon túli magyarok számára saját hatalmi céljai érdekében adna választójogot, melyet a később megalkotott szabályozás nyomán levélszavazás útján gyakorolhatnak. A levélben leadott szavazatok között azóta is tiszta és demokratikus választásokon ritkán látható támogatottsági arányt érnek el a kormánypárti listák az országgyűlési választásokon: 2014-ben 95,49 százalékot, 2018-ban 96,24 százalékot, 2022-ben: 93,98 százalékot. Mindez a választópolgárok nagy részében kétséget ébresztett a levélszavazás kapcsán.
Mi a megoldás?
A kérdés tehát: diszkriminációmentes hozzáférés legyen a levélszavazáshoz, amely joggyakorlási mód problémákkal terhelt, vagy maradjon az alkotmányosan igazolhatatlan hátrányos megkülönböztetés, melyben a hátrányosan megkülönböztetett csoport tagjai tisztább szavazáson vesznek részt?
Bonyolult dilemmának tűnik, de az alapjogi nézőpont azt követeli meg, hogy először az egyenlő hozzáférést kell megteremteni. A levélszavazással kapcsolatos biztonsági aggályok ugyanis nem közvetlenül alapjogi természetűek. A választások tisztasága nagyrészt biztosítható lenne egy tisztességesebb politikai környezetben, a választási szervek, valamint a hatóságok közreműködésével. De ha már a jogalkotó hozzányúl a rendszerhez, akkor nem szabad itt megállni. Szükséges az is, hogy a levélszavazás részletszabályait módosítsák éppen azért, hogy a visszaélések lehetősége minimálisra szorítható legyen. Ennek keretében számos változásra van szükség.
- A jelenlegi tíz év helyett minden esetben csak a soron következő választásra szóljon a regisztráció – enélkül ugyanis továbbra is az a veszély fenyeget, hogy a választás előtt elhunyt választópolgár helyett és nevében adnak le szavazatot.
- Azt is elő kell írni, hogy a szavazási levélcsomagokat csak az egyetemes postai szolgáltató továbbíthatja, pártok, aktivisták, civil szervezetek tagjai nem. A 2022-es botrányok nagy része éppen arról szólt, hogy a magyar kormánnyal közismerten közeli viszonyban álló szervezetek gyűjtötték be a levélcsomagokat. Ez utóbbi azért problémás, mert az átvételtől kezdve a továbbítást végző kibonthatja és megsemmisítheti a számára nem szimpatikus szavazatokat.
- Szükséges előírni, hogy csak a hivatalos és sértetlen válaszborítékban érkező szavazatok tekinthetőek érvényesnek. A jogalkotó 2018-ban felpuhította a szabályozást: innentől kezdve a hivatalos boríték nem elvárás az érvényességhez (emlékezetes, hogy ezt a szabályt egy kúriai döntés után alkották meg, ami jogszerűnek tartotta mintegy 4500 sérült borítékban érkező levélszavazat érvénytelennek nyilvánítását). Ez a csalás melegágya: a boríték felbontásával ellenőrizhető, hogy milyen szavazatot tartalmaz a levélcsomag, és ha nem megfelelő a szavazat iránya, akkor a szavazat nem jut el a számlálókhoz. Ha megfelelő, akkor átkerülhet „nem hivatalos” borítékba a sérült helyett. A jogkiterjesztés és a visszaélési lehetőségek kiiktatása csökkentheti a levélszavazással kapcsolatos bizalmatlanságot.
- Mindez nem jelenti, hogy megfelelő alternatíva esetén ne lehetne leváltani a levélszavazást egy biztonságosabb joggyakorlási módra. A probléma, hogy a szóba jöhető lehetőségek száma egyelőre véges. A digitális szavazás (egyelőre csak elméleti) lehetősége ellen szól a vele kapcsolatos alacsony szintű közbizalom, a titkossággal és a tisztasággal kapcsolatos aggályok, valamint a külföldi befolyásnak való fokozott kitettség.
- A külképviseleti szavazás általános alkalmazása még annak kiterjesztése mellett sem tűnik megfelelő megoldásnak, hiszen ez indokolatlan terheket róna számos választópolgárra – éppen úgy, ahogy most a magyar lakcímmel rendelkező, külföldön tartózkodó választópolgárok kapcsán látjuk. A magyarországihoz hasonló szavazóhelyiségek határon túli kijelölése diplomáciai, logisztikai és diszkriminációellenes nézőpontból okozhat bonyodalmat.
Összefoglalóan: meg kell szüntetni a magyarországi lakcímmel rendelkező és nem rendelkező választópolgárok közötti, alkotmányosan igazolhatatlan különbségtételt a szavazat leadásának módjában. Ez a levélszavazás kiterjesztésével lehetséges, melyet össze kell kötni egy jogalkotási reformmal, ami megszünteti a visszaélési lehetőségek egy részét. A visszaélési lehetőségek másik részét hatékony állami fellépéssel és a politikai kultúra megváltoztatásával kell felszámolni. Ezekkel együttesen lehet felépíteni a levélszavazással kapcsolatos közbizalmat. Ha pedig a levélszavazásnál biztonságosabb joggyakorlási mód kialakítására nyílik lehetőség, azzal fel kell váltani a levélszavazást.
A vitasorozat eddig megjelent első cikke:
