Kósa Lajos szerint több száz név kikerülhet az utónévjegyzékből

619

Novemberben elkezdődhet az érdemi munka az Utónév-engedélyezési Bizottságban, és akár még idén elkészülhet az új, megritkított utónévjegyzék – mondta Kósa Lajos, a testület elnöke a 24.hu-nak.

A lap szerint a testület tagjai felülvizsgálják a jelenlegi, már rendeleti szintre emelt utónévjegyzéket, és kiszedik belőle azokat a neveket, amelyeket nem tartanak arra alkalmasnak, hogy azokat a jövő generációja viselje.

Kósa azt mondta a lapnak, hogy az Utónév-engedélyezési Bizottságot többségében néprajzi, nevezéktani és nyelvész szakértők alkotják, akik már most tanulmányozzák a jelenlegi utónévjegyzéket.

„Novemberben lesz egy találkozónk, ahol már érdemi munkát végzünk. 220-nál több olyan név van jelenleg, amit nem visel senki, ezek valószínűleg kikerülnek a jegyzékből. De az egész Gyűrűk Ura-világ nem illeszkedik a magyar hagyományokhoz” – fogalmazott. Kósa hozzátette, hogy szerinte több száz név kikerülhet az utónévjegyzékből.

Ha olyan nevet törölnek, amelynek jelenleg van viselője, akkor az adott személynek nem kell nevet változtatnia, a rendelet ugyanis nem visszamenőleges hatályú.

Idén nyáron megszavazta a parlament azt a törvénymódosítást, ami alapján a jövőben a Nyelvtudományi Kutatóközpont helyett a kulturális és innovációs miniszter fog dönteni az anyakönyveztethető utónevekről.

A javaslatot Kósa Lajos fideszes képviselő nyújtotta be, aki korábban arról beszélt a parlamentben, hogy mindenki legszemélyesebb identitásának részéhez tartozik a saját neve, ugyanakkor a keresztnév egy nemzet identitásához is hozzátartozik.

A Nyelvtudományi Kutatóközpont egyébként nyár óta nem fogad el új utóneveket. Amíg korábban közvetlenül a kutatóközponthoz futottak be a névkérelmek, addig a változtatással jóval bonyolultabbá vált a rendszer.

„Ha valakinek olyan ingerenciája van, hogy új nevet javasolna, akkor az anyakönyvvezetőnél kell jeleznie, aki a főispánhoz továbbítja a kérést, ő a közigazgatási miniszterhez küldi el, és onnan kapjuk meg mi. De lehet, hogy mi azt mondjuk, erre nincs lehetőség. Nincs kötelezettségünk arra, hogyha valakinek eszébe jut valami, azt elfogadjuk. Ha például kitalálja, hogy a gyerekét Sparrow-nak nevezné el a Karib-tenger kalózaiból” – mondta Kósa a lapnak.

Kósa egy őszi törvénymódosítási-javaslatot is belengetett. Jelenleg a 13 őshonos nemzetiség választható utóneveinek listáját csak bővíthetik a nemzetiségi önkormányzatok, elvenni viszont nem tudnak belőlük. Most felmerült a részükről ez az igény, ezért ősszel napirendre vehetik a kérdést a parlamentben.

A Nyelvtudományi Kutatóközpontnak 2024-ben 469 kérelemről kellett döntenie, amelyek nyomán az anyakönyveztethető női nevek közé került az Emilin, az Ájlá, a Kikerics, az Ili és a Teca, a férfinevek közé pedig a Pipó, a Nazir, a Korbin és a Tiágó. Ekkor engedélyezték egyébként a Kósa Lajos által említett Legolászt is a Gyűrűk Ura egyik szereplője alapján. Az Utónévbizottság ugyanakkor elutasította a Dzsánszuval, a Rüntyi, a Bimbi, de a Szentistván, a Jézus és Lucifer keresztnevet is.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!